Hányingerrel egy arany, egy ezüst Bernek Péternek

Úszóbajnokság: Gyurta Dániel immár a márványba faragott múlt, az élet azonban nem áll meg

2018. március 30., péntek 19:37, frissítve: szombat 16:07

A nyitónapi Milák-döbbenet (világranglista-első idő 200 m pillangón) után a keresztény világ szent három napjával valódi ünnepi idők köszöntöttek a nagyhétre időzített debreceni százhuszadik úszó országos bajnokság látogatóira. Nagycsütörtökön a szerda után már nem csak egyetlen címvédés történt: Bernek Péter 400 gyorson – a számtól az idei évre ez alkalommal búcsúzva –, Késely Ajna a nőknél ugyanebben a számban – világranglista-harmadik időt repesztve, előzve a regnáló Európa-bajnok Kapás Boglárkát is –, Cseh László 50 pillén – holtversenyben Kozma Dominikkal – és Molnár Flóra szintén sprintpillangón védte meg tavalyi elsőségét. Mégis egy alapjában véve a közérdeklődést tekintve mostohagyerekként kezelt versenyszám végén pattant talpra a Debreceni Sportuszoda népe: az utolsó előtti döntőben Cseh megszerezte pályafutása 150. magyar bajnoki érmét. A medenceparton az úszószövetség munkatársa kérte, számoljon be érzéseiről, de szinte fel sem fogva, micsoda mérföldkőhöz érkezett, ezt mondta:

– Reggel nem ment annyira jól, délutánra már jobban összeállt a mozgás, bár ez még nagyon messze van attól, amit tudatos pillangózásnak neveznék. Haladunk, a vállam kínoz néha, de a gyógytorna jót tesz neki – a sajtós nem erre volt igazándiból kíváncsi, így „arról” is beszélnie kellett. – Köszönöm, hogy így megünnepelték ezt az éremszerzést. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettenetesen régen úszom… – kerekítette le mondanivalóját az idén augusztusi Európa-bajnokságig még biztosan úszó, 32 éves legenda.

A nagypéntek egy kevésbé spontán köszöntéssel kezdődött, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor az Olimpiai Bajnokok Testülete életre hívójaként köszöntötte a pályafutása végét néhány napja bejelentő, hozzá hasonlóan ötkarikás első Gyurta Dánielt.

– Nagyon nagy boldogság, egyben nagyon nagy fájdalom volt végignézni az imént vetített összeállítást a győzelmeimről, hisz ilyet többet nem fogok átélni – fogalmazott igen tömören a 200 méteres mellúszás hat éven át veretlen állócsillaga.

Az élet azonban nem áll meg, nagypénteken ugyanis tíz egyéni döntőt rendeztek az ob-n.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

400 vegyesen a vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid és Bernek Péter nagyon megküzdött Gyurta Gergely tavalyi aranyáért, említett urak ebben a sorrendben értek célba – Verrasztónak könnyű dolga volt, Bernek agyonvállalta magát az ob-n, péntek délután pedig hányingere is volt. A hölgyek hasonló számában Hosszú Katinka híján biztos volt a trónfosztás. Az eddig 1-1-re álló Kapás Boglárka–Késely Ajna meccset az Újpest olimpiai érmese alakította 2-1-re. A 200 méteres férfimell döntőjét immár természetesen Gyurta Dániel nélkül rendezték, a tavalyi ezüstérmes Horváth Dávid egyéni csúccsal pedig élt is a kínálkozó lehetőséggel a majdnem surranó 2-es pályán. 200 méteres női mellúszásban a 200 vegyest bombameglepetésre megnyerő Sebestyén Dalma rendkívül felszabadult úszással húzta be, a címvédő, tavaly Hosszú Katinkát is legyőző Vécsei Réka meg kellett, hogy elégedjen a bronzzal. Jól láthatóan vigasztalta, hogy a díjátadón felugrott a dobogósok mellé szelfizni a szám sydney-i ötkarikás aranyérmese, Kovács Ágnes. 100 férfi gyorson az alig nagykorú, ennek ellenére váltóban már felnőtt vb-bronzérmes Németh Nándor a számtól idegen fölénnyel (az országos csúcs mögött csak 5 századmásodperccel) védte meg tavalyi elsőségét, a nőknél az Iron Lady tavalyi aranyát Verrasztó Evelyn vágta zsebre Németh úszásához hasonló magabiztossággal. A nap utolsó két egyéni döntőjét 200 méter háton rendezték. A férfiaknál óriásit viaskodott Bernek Péter és Telegdy Ádám, előbbi az utolsó 50 méteren vitte dűlőre a dolgot. Burián Kata címvédéséhez kétség sem férhetett.

Folytatás nagyszombaton este 6-kor, az úszóbajnokság zárónapján tizenkét fináléval.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.