Klein Dávidék elindultak a K2-expedícióra

MTI

2016. június 14., kedd 18:10, frissítve: kedd 18:38

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók kedden indultak el Budapestről, hogy oxigénpalack nélkül megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító 8611 méter magas K2-t.

„A Johnnie Walker K2 Expedíció során Isztambulon keresztül holnap érkezünk meg Iszlámábádba, Pakisztán fővárosába, majd néhány napos ügyintézés után tovább indulunk Szkarduba, a tartományi fővárosba. Ezt követően kezdődik meg a hegy megközelítésének időszaka” – mondta el Klein Dávid a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren az MTI-nek.

A hegymászók ezután gyalogosan, egy hét alatt érik el az alaptábort. „Ez az egyhetes séta az akklimatizáció részét is képezi, mert 3000 méterről 5000 méter fölé, az alaptábor szintjére jutunk. Ezután kezdődik maga a mászás: magaslati táborhelyeket fogunk kialakítani és bízunk benne, hogy el fogunk férni, mert elég sokan mennek idén a K2-re” – részletezte Suhajda Szilárd, hozzátéve, hogy az útvonal sajátosságai miatt komoly logisztikai kérdés lesz, hogy mennyire tudnak majd kooperálni más mászókkal.

Augusztus elején törnek a csúcsra

Az akklimatizáció egész júliusban tart majd, eközben lesz néhány hét, amikor egyre magasabbra mennek, majd mindig visszatérnek az alaptábor szintjére regenerálódni. „Ez a magasság egy regenerációs küszöböt jelent, hiszen 5000 méter felett nem nagyon tudunk pihenni” – tette hozzá. A hegymászók elmondták, hogy ideális esetben július végén, augusztus elején tervezik a csúcstámadást.

Klein Dávid kiemelte, hogy Suhajda Szilárdnak első kézből van tapasztalata a csúcsról, hiszen 2015-ben komoly kísérletet tett Varga Csabával a hegy meghódítására. „Tavaly a hónap végén sok felszerelésünket és a sátrainkat is elvitték a lavinák. Csabával fent aludtunk 7400 méteren, ami egy nagyszerű eredménynek számított, de a csúcstámadás az időjárás miatt lehetetlenné vált. Abban az időszakban senki nem jutott fel a K2 csúcsára” – idézte fel Suhajda Szilárd a tavaly történteket.

A hegymászó elmondta, hogy a tavalyi tapasztalatok egyrészt önbizalmat adhatnak neki, de aggodalommal is eltöltik, hiszen tudja, hogy milyen körülmények várhatnak rájuk. „Valójában minden hegynek és hegységnek van egy sajátos mikroklímája és a K2 a környező nyolcezresek közül is egy kiugró magasságú csúcs, ami bevonzza ezeket a szeszélyes légtömegeket, így még akár a különböző magassági zónákban is lehet teljesen eltérő időjárás” – részletezte.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Felidézte, hogy tavaly is volt, hogy nagy viharban ereszkedtek le és ki voltak téve akár a Kína, akár a Pakisztán felől érkező hidegnek, szeleknek. „Ennek ellenére izgatott vagyok, és nagyon örülök neki, hogy megint ott leszek. Maximálisan bízunk a sikerben” – tette hozzá.

Az Annapurna után

Klein Dávid május elején tért vissza a Johnnie Walker Annapurna Expedícióról, amelynek keretében megmászta a 8091 méteres csúcsot. „Már az Annapurna-expedíció előtt gondolkodtam rajta, hogy milyen lenne élettani, motiváció, élmény és tapasztalati szempontból megpróbálni két expedíciót egymás után megcsinálni. Hegymászó-technikai szempontból ez egy kísérleti dolog, mert veszítettem azzal, hogy az Annapurnán terheltem a szervezetemet, de nyertem is az akklimatizáció szempontjából, hiszen ilyenkor felszaporodik a vörösvérsejtszám, jobb állapotban vannak a kapilláris erek és valószínűleg gyorsabban reagál majd a szervezetem” – fejtette ki a hegymászó.

Kiemelte, hogy az utóbbi években leginkább egyedül mászott, ezért most nagyon várja a Suhajda Szilárddal közös túrát, hiszen korábban több alkalommal másztak együtt a Magas-Tátrában és az Alpokban is.

Klein Dávid úgy vélte: ennek az expedíciónak a sporttörténeti jelentősége sem elhanyagolható, hiszen a K2-t magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania. Hangsúlyozta, hogy mindketten oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül másznak, ezért mentálisan nagyon fontos, hogy jól legyenek és támogassák egymást.

K2, a hegymászók egyik legkeményebb ellenfele

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum-hegységben. Először 1954-ben két olasz hegymászónak sikerült megmásznia. A himalájai csúcsokkal ellentétben ez a hegy leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető. 2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről kénytelenek voltak visszafordulni. Suhajda Szilárd és Varga Csaba tavaly 7400 méterig jutottak.

Varga Csaba hétfőn indult útnak szintén Iszlámábádba, ő ebben a szezonban egyedül vág neki a Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8125 méteres csúcsának.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.