Klicskónak nem okozott gondot megvédeni címeit

TK

2013. október 5., szombat 23:20, frissítve: vasárnap 15:04

Vlagyimir Klicsko a vártnál könnyebben, meggyőző fölénnyel, egyhangú pontozással legyőzte Alekszandr Povetkint profi nehézsúlyú ökölvívó címmérkőzésen Moszkvában.

Az Olimpiai Stadionban rendezett gálán telt ház volt, azaz 14 ezer néző kísérte figyelemmel az összecsapást, amelyen a 37 éves Klicsko a Boksz Világszövetség (WBA) szupervilágbajnoki, illetve a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoki címét tette kockára a szombat estig veretlen kihívójával szemben.

A csata egyoldalú volt, az ukrán Klicsko – aki testvérével, Vitalijjal hosszú évek óta uralja a nehézsúlyt – balegyeneseivel komoly gondot okozott orosz ellenfelének, akire már a második menetben számolni kellett. Ezután is az történt a ringben, amit az ukrán akart, a hetedik menetben pedig el is dőlt a csapta, akkor ugyanis háromszor számoltak Povetkinre. Az orosz öklöző talpon maradt ugyan a 12 menetes meccs végéig, de nem volt kérdéses, ki a győztes: Klicskót mindhárom bíró 119–104-re látta jobbnak.

Az ukrán bajnok 2004 óta veretlen, s 64 profi mérkőzéséből 61-et megnyert. A WBA normál világbajnoki címét védő, 34 éves Povetkin 28 sikeres meccsen volt túl a profik között, ez volt az első veresége.

A két bokszolóban közös, hogy korábban az amatőrök között a csúcsra jutottak, Klicsko 1996-ban, Povetkin pedig 2004-ben lett olimpiai bajnok szupernehézsúlyban. Az orosz az amatőr címek tekintetében még sikeresebb is, mint az ukrán sztársportoló, ő ugyanis Európa-bajnokságon (2002, 2004) és világbajnokságon (2003) is győzni tudott, Klicskónak ez nem sikerült.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

A rádiumlányok a női emancipáció hősei voltak, de az életükkel fizettek

„Nyald, mártsd, fesd!” – mantrázták az óragyárakban fillérekért dolgozó fiatal nők, akik szinte másodpercenként ettek a sugárzó anyagból.

Pápay György

A körzetek többségében nem tekinthető lefutottnak a választás

Néhány százalékos országos erősödés számos egyéni győzelmet hozhat az ellenzéknek.

Kuthi Áron, Zord Gábor László, Garamvölgyi Flóra

Miért és hogyan hagyták el Magyarországot? Három történet a több százezerből

A sebész, akit alig ismertek meg a gyerekei. Egy kutató, akit a szakmája hajt. A házaspár, amelyik ösztöndíjjal ragadt kint.

Stier Gábor

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.