Lavina: sikertelenül ért véget Klein Dávidék expedíciója - Magyar Nemzet

Lavina: sikertelenül ért véget Klein Dávidék expedíciója

MTI

2016. július 25., hétfő 14:00, frissítve: hétfő 14:16

Helyi idő szerint július 23-án, szombat reggel hatalmas lavina söpört végig a 8611 méteres K2 felső szakaszán, ezért Klein Dávid és Suhajda Szilárd a csúcs elérése nélkül fejezte be az expedíciót.

Négy nappal ezelőtt bizakodva készültek a hegymászók a K2 alaptáborában a következő akklimatizációs körre, amelyet akár csúcstámadás is követhetett volna, ha nem szól közbe az időjárás. A magyar sportolókkal együtt a helyszínen tartózkodó többi csapat sem kísérelt meg csúcstámadást – közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd megérkezésük óta a rossz időjárás ellenére két erős akklimatizációs kört megvalósított, kétszer éjszakáztak a kettes táborban, és egyszer mintegy 7000 méterig másztak. A hóviszonyok, a kettes tábor feletti veszedelmes körülmények és a többi csapat visszavonulása miatt döntöttek úgy, hogy a további próbálkozás indokolatlanul kockázatos és értelmetlen lenne. Így a Johnnie Walker K2-expedíciót a csúcs elérése nélkül voltak kénytelen befejezni.

A szombat reggeli lavina következtében a harmadik magassági tábor teljesen elpusztult. Ember nem tartózkodott a helyszínen, így haláleset nem történt, de legalább 25 sátrat, 1,5 kilométernyi kötelet és mintegy 200 oxigénpalackot söpört el a hó.

Suhajda Szilárd tavaly már kísérletet tett Varga Csabával a csúcs meghódítására, az expedíciót azonban meg kellett szakítaniuk, mert felszerelésüket és sátraikat is elvitték a lavinák, és az időjárás miatt lehetetlenné vált a csúcstámadás. A két mászó tavaly 7400 méterig jutott fel a K2-re.

Klein Dávid május elején tért vissza az Annapurna-expedícióról, amelynek keretében megmászta a 8091 méteres csúcsot. A K2-t magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.