Lóimádata és szíve hajtotta Kállai Pált

Babó Levente

2006. október 26., csütörtök 01:00

L Ó V E R S E N Y S P O R T
Október 13-án hajnalban, 73 éves korában elhunyt Kállai Pál, a magyar lóversenysport páratlanul eredményes zsokéja, akit minden idők legidősebb aktív versenyzőjeként tartanak számon a világon. A mesterzsoké utoljára október 1-jén versenyzett, majd egy hétre rá a vasárnapi futam előtt, a szokásos kimázsálás előtt rosszul lett. Agyvérzéssel kórházba szállították, ahol anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, átmeneti javulás után elhunyt. Halálával az egykor szebb napokat is megélt magyar lóversenysport legnevesebb, már élete során legendává vált zsokéját veszítette el.
Kállai Pál a neki rendelt 73 esztendő során szinte felfoghatatlanul aktív, eseménydús életet élt, amelynek során szíve és lóimádata vezette, hajtotta. A magyar egykor lovas nemzet volt, és manapság leginkább a zsokéknál érhető tetten ez az évezrednyi kötődés; legtöbbjük nem csupán munkaeszközként tekint a telivérre, amellyel az adott napon versenyez, hanem igaz társként, örök barátként. A lovat közelről nem ismerő ember számára mindezt nem könnyű elhinni, de feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megértsük, mi éltette Kállai Pált, és mi álhatott sikerei hátterében.
A ló iránti ősi vonzalom már gyermekként megérintette, ötévesen lovagolt és tizenhat volt, amikor először Pestre szökött a galopp-pályára. Kissrácként tudatosult benne, hogy számára egyetlen hivatás létezik: zsoké szeretne lenni. A szökött fiút apja még hazavitte, és jól elverte, de egy ezt követő újabb próbálkozás után kénytelen volt belátni, hogy fia szándékai megmásíthatatlanok, és harmadjára már ő vitte fel a versenypályára, mondván, ekkora erőnek képtelen ellenállni. A papa ekkor még nem tudta, hogy minden idők legeredményesebb magyar lovasának pályafutását indította el azon a napon 1949-ben. A fiatal lovast édesapja bokszolónak, édesanyja fafaragó művésznek szánta, és mint később kiderült, a lovaglás mellett mindkettőben igen tehetségesnek mutatkozott. Saját maga így vallott a kezdeti időszakról: „Nyolc hónap gyakorlás után elindultam életem első versenyén. A negyedik futamon már győztem, méghozzá egy olyan lóval, amit ajándékba kaptunk, tanuló gyereknek jó lesz alapon. Annyira örültem a győzelemnek, hogy kinyújtottam a nyelvemet a legyőzöttekre. Ezért később a gratuláció után két pofont kaptam a mesteremtől.”
A fiatal zsoké bizonyította páratlan tehetségét, sorra nyerte a versenyeket, így egyre többet járhatott külföldre, ahonnan szintén rendre győzelmekkel tért haza. Ám egy alkalommal az orosz határon elvették tőle a trófeáit, a nyereményét, ráadásul még meg is verték. Mindez 1956-ban történt. Ekkor határozta el, hogy elhagyja az országot, és megpróbál Amerikába jutni, ahol nemcsak hétvégenként, hanem mindennap van verseny, sőt még éjszakai futamokat is rendeznek.
Egy ausztriai túrát követően szökött a tengerentúlra, ahol páratlan sikerszéria övezte pályafutásának ezt a szakaszát: a 60-as években Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Az Egyesült Államokban olyan komoly népszerűségre és megbecsülésre tett szert, hogy egyetlen magyarként indulhatott a világhírű Kentucky Derbyn, amely több mint százezer néző előtt zajlik, zsokégárdája pedig tízévente legfeljebb egy-két versenyzővel cserélődik. A szívós, izmos, ám meglehetősen alacsony testalkatú Kállai a boksz világába is belekóstolt: tíz profi mérkőzésig jutott, amelyből kilencet kiütéssel nyert meg. Az igaz szerelem azonban továbbra is a ló és a verseny maradt, az ökölvívást és a fafaragást – kiállítása volt, és erőteljesen győzködték, hogy foglalkozzon komolyabban a képzőművészettel – csak hobbinak tekintette. Tengerentúli karrierjének egy pisztolylövés vetett véget: a lóversenymaffia rálövetett egy startot követően.
Szerencsére túlélte a nem hétköznapi merényletet, de esze ágában sem volt tovább versenyezni Amerikában. A 70-es évek második felében visszatért Európába: Jugoszláviában, Svédországban, Törökországban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában ért el nagy nemzetközi sikereket. 1991-ben költözött véglegesen haza, itthon ismét a legjobb lett. 1991-ben Jeremyvel, 2000-ben Rodrigóval nyerte a háromévesek legnagyobb futamát, a Magyar Derbyt. Körülbelül száz versenyét láttam, de ez volt közülük a legemlékezetesebb. Két remek telivér haladt fej fej mellett a célegyenesben, míg az utolsó métereken Kállai – tehát nem a ló, hanem a lovas – klasszisa döntött.
Élete utolsó napjáig lovagolt, szeptember 24-én még győzött a Kincsem Parkban Key Duble nyergében. Utoljára október 1-jén versenyzett, október 8-án már csak kimázsálni volt ereje, majd néhány perccel az első futam előtt rosszul lett, és többé már nem tért magához.
Kállai Pál mottója hűen tükrözi életszemléletét: „Mindegy, mit csinálok, azt nagyon jól akarom csinálni, a száz százaléknál is többet akarok teljesíteni. Ugyanakkor fontos a fair play, győzni, de nem minden áron!” Ennek ellenére vagy éppen ezért Kállai pályafutása során külföldön mintegy kétezer, itthon 1089 versenyt nyert meg, csak idén, utolsó szezonjában hetet. Saját bevallása szerint 50 ezer lovon ült életében. Amikor megkérdezték, magánemberként szokott-e lovira járni, a rá jellemző tömör, velős formában válaszolt: „Nem. Nem szeretek járni.”
A mindig vidám, örökké mosolygó zsoké többé nem sétálhat ki a jártatóba a mázsaházból, nem beszélheti meg a tulajdonosokkal és a trénerekkel a versenytaktikát, a Kincsem Park közönsége nem láthatja verseny után csapzottan, ám mégis jókedvűen, nyergét a kezében tartva. Szívszorító feleleveníteni néhány évvel ezelőtti nyilatkozatát, amelyben a „vajon meddig még?” kérdésre könnybe lábadt szemekkel felelt: „Lóháton szeretnék meghalni… Eddig még nem jutott eszembe, hogy abbahagyjam. Alig várom, hogy lóra ülhessek. Nincs annál jobb érzés számomra, amikor a galopp-pályán egy-egy futam előtt odakiabálnak, Pali bácsi, magára fogadtam!”
A páratlan képességű zsoké kérése meghallgattatott: élete utolsó aktív perceiben is lovaglócsizmában, versenydresszben feszített, és készült arra, amit mindig is a legjobban szeretett. A versenyre.

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.