Messi megdöntötte Gerd Müller rekordját

2012. december 10., hétfő 06:27, frissítve: hétfő 10:08

Megdöntötte az egy naptári éven belüli gólrekordot Lionel Messi: az FC Barcelona sztárlabdarúgója vasárnap este kétszer talált a Real Betis kapujába, ezzel előbb utolérte, majd meg is előzte Gerd Müllert.

A német csatár 1972-ben 85 találatot ért el, Messi 84-gyel kezdte vasárnapi fellépését. Az argentin futballista már szerdán, a Benfica elleni Bajnokok Ligája-találkozón megdönthette volna a csúcsot, de ez akkor nem jött neki össze, sőt meg is sérült. Az utolsó félórára állt be, ám a 85. percben hordágyon hagyta el a pályát, miután ütközött az ellenfél kapusával. Másnap kiderült, hogy csak enyhe zúzódást szenvedett, így aztán vasárnap már ismét pályára léphetett. A rekordot a 16. percben állította be, a 25.-ben pedig már ő volt a csúcstartó.

Remekül menetel csapata, a Barcelona is, a katalán elitalakulat az első 15 fordulóban nem kapott ki, egy döntetlen mellett 14 győzelmet aratott.

Combsérülés miatt három-négy hétig nem számíthat Cesc Fabregasra a spanyol labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Barcelona. A katalán klub vasárnap este jelentette be, hogy a 25 éves középpályás megsérült a Betis vendégeként aratott 2-1-es győzelem alkalmával. A találkozón a Barcelona mindkét gólját Lionel Messi szerezte, aki ezzel megdöntötte az egy naptári éven belül szerzett gólok rekordját. Az argentin támadó 86 találatnál jár, az eddigi csúcsot a német Gerd Müller tartotta, ő 1972-ben 85-ször volt eredményes.

A Primera División góllövőlistáján Messi mögött második Radamel Falcao, az Atlético Madrid kolumbiai csatára szintén parádézott vasárnap. A 26 esztendős támadó a Deportivo La Coruna ellen 6-0-ra megnyert összecsapáson öt gólt szerzett, ilyenre még nem akadt példa a klub 109 éves történetében. A spanyol bajnokságban legutóbb tíz éve fordult elő mesterötös, akkor Fernando Morientes, a Real Madrid csatára talált egy meccsen ötször a kapuba.

Falcao öt gólja

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Primera División, 15. forduló:
Real Betis – FC Barcelona 1–2 (1–2)

korábban:
Levante – Real Mallorca 4–0 (1–0)
Athletic Bilbao – Celta Vigo 1–0 (1–0)
Atlético Madrid – Deportivo La Coruna 6–0 (3–0)

szombaton játszották:

Osasuna – Valencia 0–1 (0–0)
Valladolid – Real Madrid 2–3 (2–2)
Málaga – Granada 4–0 (2–0)
Real Sociedad – Getafe 1–1 (0–0)

pénteken játszották:
Espanyol – Sevilla 2–2 (1–1)

hétfőn játsszák:
Rayo Vallecano – Real Zaragoza 21.00

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.