Miklós Edit kihagyja az olimpiát

MN

2018. január 14., vasárnap 11:53, frissítve: szerda 10:35

Miklós Edit szombati balesete után operáción esett át. Eztán az alpesi szakág szövetségi kapitánya, Stark Márton ezt közölte: „Editet megműtötték szombat éjjel, az ő és kezelőorvosa elmondása szerint nagyon jól sikerült az operáció. Ami ezen kívül fontos, hogy Editnek jó kedve van, és mi is pozitívak vagyunk a felépülését illetően.

Ami biztos, hogy sajnos kihagyja a februári olimpiát.”

A magyar szövetség tájékoztatása szerint kezelőorvosa, dr. Christian Schenk azt nyilatkozta, hogy orvosi szempontból Miklós Edit folytathatja karrierjét. Ugyanazt a rehabilitációt kell végigcsinálnia, mint az előző évben. Ismeretes: tavaly januárban súlyos térdsérüléssel járó balesetet szenvedett, ami után augusztusban állt újra lécre.

Miklós Edit Bad Kleinkirchheim az utolsó kaput kihagyva haladt át a célvonalon, hanyatt esett, a hátán többször megpördült, majd percekig mozdulatlanul feküdt a havon. Rövid idő múlva a mentők hordágyra tették és helikopterrel a villachi kórházba szállították.

Stark Márton kora este még reménykedett, hogy nem annyira komoly a baj, és Miklós Editnek nem kell kihagynia az olimpiát, utóbb azonban kiderült: nem a belső, hanem a keresztszalag szakadt el, ami súlyosabb sérülés.

Vasárnap dél tájban Miklós Edit ezt a videót poszolta közösségi oldalán:

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.