Milák, Milák és megint csak Milák

Bucsy Levente

Bucsy Levente

2017. november 10., péntek 19:38, frissítve: szombat 10:03

A bemelegítés ideje alatt nem akadt épp passzív úszó vagy edző, aki ne mondott volna véleményt a magyar labdarúgó-válogatott luxemburgi gyalázatáról. „Húzni kéne egy vonalat, és az alatt elzavarni mindenkit a p…” – hangzott el a legnagyobb megértéssel kísért értékelés a fontos emberek lelátórészéről. A szokásos fél ötös kezdés felé azért egyre több figyelem fordult a százhalombattai rövid pályás úszó-ob harmadik versenynapjára, annál inkább is, mert a már unalomig reklámozott Milák, Cseh, Kenderesi pillangótrió újra összemérte erejét – az érdi Milák Kristóf győzelmét hozó 100 után most 200 méteren –, és 100 női vegyesen az ob két kiemelkedő győri alakja, Jakabos Zsuzsanna és Sebestyén Dalma. No persze a 100 férfi gyors döntője sem ígérkezett épp rajzszakkörnek.

A program az egész viadal leghosszabb számával kezdődött pénteken, férfi 1500 m gyorson biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, hiszen sem a 2016-os győztes Gyurta Gergely, sem az ezüstérmes Bernek Péter nem állt rajtkőre, így a három hete a nyílt vízi úszóvilágkupán negyedik helyet elérő, 20 éves Rasovszky Kristóf előtt megnyílt az út. Ám végül mégsem ő, hanem vele nagy versenyben a 17 éves, friss junior-Európa-bajnok Kalmár Ákos (Baja) diadalmaskodott, 19 másodpercet (!) javítva nevezési idején.

– Az időeredményemmel nem vagyok elégedett, de azért a legvadabb álmaimban szerepelt csak, hogy megverhetem Kristófot. A táv utolsó harmadát akartam „megnyomni”, szerencsére nem tudta tartani a tempómat – értékelt lapunknak Kalmár.

A „kicsik” után a „nagyok” következtek, a 4×50 méteres férfi vegyesváltó döntőjében Németh Nándor Cseh Lászlóval (Eger), Bernek Péter Kozma Dominikkal (BVSC) úszott egy négyesben, de a legjobb idővel a Milák Kristóf vezette Érd jutott a legjobb nyolc közé. De félre a nevekkel, mint az ob-n eddig egy kivételével mindannyiszor, a Győr négyese végül igen simán győzött – ahogy pár perccel később a 4×50-es vegyes gyorsváltóban is (két fiú, két leány).

Kozma riszált a dobogón

Az 50 m női hát középdöntői alatt a Tankcsapda Egyszerű dal című slágerét kellett hallgatni („Nekem úgy hiányzik a marihuána”), nem dobott fel sokakat igazán, ennek ellenére a battai házigazdák az 50 m férfi mell középdöntője alatt újra megpróbálkoztak vele… az első eredményhirdetési blokk show-ját természetesen Kozma Dominik szolgáltatta, aki a mix vegyesváltó ezüstjének átvétele előtt körkörösen riszálni kezdte altestét, környezete általános ovációjától övezve.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A mókázásnak a 400 m női gyors bevonulása vetett véget, Késely Ajna pedig esélyeshez méltóan nyert, fél medencével előzve a második Juhász Jankát. Délelőtti idején 9 másodpercet javított, ideje (4:03,62) új korosztályos csúcs.

– Jobban izgultam, mint a csütörtökön megnyert 800 gyors előtt, jobban is kellett nyomni, mivel rövidebb szám. Az időeredményemmel természetesen nagyon boldog vagyok – értékelt a Magyar Nemzetnek Késely Ajna, aki tudja: nem lazsálhat, szombaton vár még rá három kemény versenyszám, a 200 gyors és hát, valamint a 400 vegyes.

A 100 m férfi vegyes középdöntőjére kiballagó Kozma aztán megint mókázott: „Nekem minden megy!” Majd futamgyőzelmét is kaján vigyorral nyugtázta, mellette Bernek Pétert is kizökkentve. (A második középfutamban Cseh László „csak” a második lett, a zárónapi döntő rettentő izgalmas lesz.) A lányok hasonló döntőjében Jakabos Zsuzsanna és Sebestyén Dalma tehát összecsapott, a két középfutam győztese közül Jakabos szerezte meg az aranyérmet, Sebestyént pedig még az ob-n igen felszabadult Verrasztó Evelyn is elkapta.

Bernek Péter, a statiszta

– Ezt legszívesebben kívülről nézném – vetette oda Bernek Péter, aki asszisztálni készült a pillangó-sztárparádéhoz 200-on. Aztán az történt, hogy Milák Kristóf öt kartempó után kezébe vette az irányítást, és semmi esélyt nem hagyott Kenderesi Tamásnak, aki legnagyobb üldözőjeként is csak szűk fél testhosszra tudta megközelíteni, Cseh László álomhajrája pedig csak arra volt elég, hogy a negyedik helyre odaférjen a döntőbe legjobb idővel bekerülő Tekauer Márk elé, de Biczó Bence mögé csak. Milák 1:52,02-es idejénél még soha magyar úszó nem tudott jobbat ennyi idős korában.

– Láttam, hogy erős volt a kezdésem, de 100-nál azt éreztem, hogy „nem halok meg”, meg is lepett. Végig láttam, hogy valaki velem tart, feltételeztem, hogy Kenderesi Tamás az, de végig kontrolláltam a versenyt, jobb is volt ez az úszás, mint a 100 pillangós győzelmem. De nem is állítanám sorrendbe a három elsőségemet, holnap még jön a 100 méteres hátúszás, ott szeretnék egy jót „surranni” – értékelte teljesítményét Milák Kristóf arra utalva, hogy a szélső pályák egyikére kvalifikálta magát. Egy csütörtöki kérdésünkkel kapcsolatban közelebb kerültünk a válaszhoz: Milák érzi már a három nyári nemzetközi viadal (ifi-Eb, felnőtt-vb, ifi-vb) kimerítő hatását, ezért inkább nemet mondana a decemberi rövid pályás felnőtt-Európa-bajnokságra, azonban nagyon szeret versenyezni, ez pedig afelé hajtja, hogy inkább repül Koppenhágába. Szombaton választ fog adni.

Hogy technikai hiba a pénteki versenynapra is jusson, a 100 m férfi gyors döntőjében – amelyet Kozma 6 századdal nyert vb-bronzérmes váltótársa, a korosztályos csúcsot repesztő Németh Nándor előtt – Kozma Dominik nevét a kivetítőre egész egyszerűen úgy írták ki, hogy Dominik. „Akkor már miért nem Doma?” – harsant fel a nem is oly költői kérdés Kozma „hivatalos” becenevére utalva.

A versenynap végén 50 m női háton Joó Sára lett a bajnok, 50 m férfi mellen pedig a korábbi (világ)versenyeken szerb színekben mutatkozó Szilágyi Csaba. Slusszpoénként a Győr elképesztő fölénnyel, országos csúccsal nyerte a 4×100-as női gyorsváltó aranyát. (Eddig egyedül győri váltó teljesített ilyen rekordot Battán.) A Győr 13 aranynál tart az ob-n, ebből 5 született egyéni számban.

Az ob zárónapja szombaton jön.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.