„Nem fogunk megtörni a nyomás alatt, nem kezeljük nagy misztikummal az olimpiát”

2018. február 7., szerda 05:46, frissítve: szerda 09:30

Már a 2006-os torinói olimpián is ott volt Knoch Viktor, aki akkor bravúros pontszerzéssel bizonyított, most viszont éremmel szeretne. A február 9-én kezdődő téli olimpiára készülő 28 éves rövid pályás gyorskorcsolyázóval a sportág felemelkedéséről és novemberi „ötöltéses” sérüléséről is beszélgettünk.

– Ez lesz a negyedik olimpiája, mennyire érzi, hogy nemcsak 2006-hoz, hanem 2014-hez képest is fokozott várakozással tekint a közvélemény a rövid pályás gyorskorcsolyázók szereplése elé?
– Merőben más a helyzet, most beszélhetünk először reális éremesélyről. 2006-ban senki sem ismert minket, az volt a beugrónk, azután is inkább csak az olimpiákon figyeltek bennünket, ám az elmúlt pár év eredménylistája előrevetítette, hogy ez egy másfajta olimpia lesz. Igazából amit elvárnak tőlünk, mi is azt várjuk el magunktól, tehát nem mondanám, hogy kívülről helyezték volna ránk a nyomást.

– Mi alapozta meg ezeket az eredményeket? A 2006-os torinói olimpiai ötödik helye még nem generált nagy változásokat.
– A körülmények 2012-ben változtak meg, amikor bekerültünk a kiemelten támogatott sportágak közé. Azóta van velünk masszőr, technikus, vannak ruháink, nem kell saját pénzből fizetni a korit és a pengét, ég és föld a különbség.

– Mennyibe kerül egy penge?
– Százezer forint körül van. Szezononként egy-kettő legalább elmegy, ha pedig valaki szerencsétlen, és olykor eltöri, akkor lehet lapátolni a pénzt rendesen…

– Önnek volt honnan lapátolni?
– Jó darabig, még bőven a torinói olimpiai siker után is a szüleim voltak a szponzoraim. Megesett például, hogy többszörös Eb-érmesként nekem kellett fizetnem a szövetség által fizetett edzőtábort,

de közben azt mondták, hogy aki nem jön ki, az nem lesz benne a válogatottban.

A 2006-os ötödik helyért kaptam az államtól négymillió forintot, ez fura kontrasztként hatott, mert közben ösztöndíjam nem volt. Amikor elindult a kiemelten támogatott sportági program, megkérdezett Orendi Misi bácsi, aki a szövetségünknek most az igazgatója, hogy mit tartok fontosnak, s neki is azt válaszoltam, hogy addig, amíg azért hagyják abba az emberek, mert nem élnek meg belőle, addig nem fog fejlődni a sportág. Gyakorlatilag állandóan csak utánpótlást építettünk, mert szinte mindenki abbahagyta 24 évesen. Szerencsére ez megváltozott, mi vagyunk az első generáció, akik harminchoz közelítve is aktívak.

– 1992 óta olimpiai sportág a gyorskorcsolya „kistestvére”, 2002-től négy-négy versenyszám van a programban, ekkor bátyja, Balázs szerepelt az olimpián, 2006 óta pedig ön van ott rendre. Mondhatni, hogy a Knoch család végigkísérte a sportág hazai felemelkedését?
– Igen, tulajdonképpen az őskortól ott voltunk, én hétévesen, természetesen Balázs hatására kezdtem el korizni. Később magántanuló lettem, minden szeptemberben bementem a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumba, körülnéztem, hogy mi a helyzet, megkaptam a könyveket, majd legközelebb a szezon végén, március-április környékén láttak. Jártam magántanártól magántanárhoz, majd év végén minden tantárgyból levizsgáztam.

 
Knoch Viktor kisfiával és feleségével Ferihegyen, 2017. november 20-án
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

– Sokat változott azóta az élete: decemberben, amikor hazatértek az utolsó olimpiai kvalifikációs világkupáról, lengyel felesége, a szintén short trackes Marta Wójcik és másfél éves kisfia fogadta a repülőtéren, mindketten egyedi pólóban voltak a négyszeres olimpikon édesapa tiszteletére. Gondolom, nehezebb tőlük távol lenni.
– Rövidebb időszakokra nem rossz kiszakadni, ám a többhetes edzőtáborok, világkupa-sorozatok után persze jobban hazavágyom. De ezt tudtuk, amikor gyereket vállaltunk, most sem új keletű dolog, hogy elmegyünk egy hónapra. (Beszélgetésünk a január 27-i Dél-Koreába utazásuk előtt két nappal zajlott – a szerk.)

– A négyfős váltóval az elmúlt három évben a világbajnokságokon rendre a döntőbe jutottak, egy ezüst- és egy bronzérmet szerezve. Innen nézve tényleg reális cél az olimpiai dobogó.
– Rögtön a Szocsi utáni évben, a 2015-ös vb-n másodikok lettünk, már akkor azt mondtuk, hogy nem lehet más előttünk, mint hogy ezt az olimpián is elérjük. Úgyhogy most is az a cél, hogy továbbjussunk az elődöntőből, s a legjobb négy között érmet szerezzünk.

 
Knoch Viktor (balra), Liu Shaolin Sándor mellett és Burján Csaba előtt egy novemberi válogatottedzésen
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

– Ez összesen két futamot jelent. Van esély, hogy hiba nélkül sikerüljön a kétszer 45 kör?
– Igen. Ősszel ugyan gyengébbek voltunk a világkupaszezonban, de ez csak pici megingásokon múlt, illetve a budapesti versenyen a bírókon is. Ha nem hibázunk, bárkit meg tudunk verni. De

ha nem hibázunk, akkor sem mindig nyerünk, bár azért nagy eséllyel továbbjutunk és érmet szerzünk.

Reméljük, hogy erre a szezonra már kihibáztuk magunkat.

– Tavaly márciusban bekerült a nemzetközi szövetség (ISU) sportolói bizottságába, a rövid pályás gyorskorcsolyázók képviselőjeként. Ezzel már az élsport utáni időszakra is készül?
– Igen, bár nem úgy indult, mert csak a Facebookon láttam meg az erről szóló felhívást.

Sokat bíráltam előtte az ISU döntéseit, s úgy gondoltam, mivel eddig nagy volt a szám, meg kell próbálnom.

Szerencsére sikerült megnyernem ezt a szavazást, ezzel én vagyok az egyetlen magyar, aki az ISU-ban pozíciót tölt be, inaktív sportolóként pedig a technikai bizottság teljes jogú tagjaként is tevékenykedhetnék. Azt már el is értük, hogy az eddigi ingyenmunka helyett pénzdíjat kapnak a bírók, elősegítve, hogy kiegyensúlyozottabban dolgozzanak, s következetes döntések szülessenek. A másik komoly előrelépés pedig, hogy világkupát, Eb-t, vb-t most már csak biztonságos palánkkal felszerelt pályákon rendezhetnek. Ez volt a legfontosabb, ezen életek is múlhatnak, de ha valaki csak a lábát töri egy esés következtében, s ki kell, hogy hagyjon két évet, a karrierjét is derékba törheti.

– Önnek is volt egy brutális balesete az őszi shanghaji olimpiai kvalifikációs világkupa egyik előfutamában. Hogyan vágta meg ellenfele a korcsolyájával a derekán?
– A koreai srác ment előttem, s amikor előzni próbáltam, megbotlott. Úgy gondoltam, elférek mellette, viszont rámfeküdt kanyarodás közben, ezért elestem, és így elsodortam őt is. Előbb értem a palánkhoz, ő pedig ráesett a hátamra a pengéjével. Először csak azt éreztem, hogy fáj a hátam, ilyen van sokszor, felálltam, befejeztem a futamot. Csak azután láttam, hogy véres lett a kesztyűm, amivel megfogtam a sebet. Amint leértem a jégről, levettem a ruhát, s hamar mondták, hogy elég csúnyán néz ki. Ekkorra már ott volt Sanyi (Liu Shaolin Sándor – a szerk.), aki kínaiul hívta a pályánál lévő orvosokat, és az lett a vége, hogy a kórházban

fél órát töltöttem a műtőben, elégették az ereket, majd öt öltéssel összevarrták.

– Másnap pedig már jégen volt a váltó tagjaként…
– Eleinte én sem hittem, hogy fogok még korizni azon a versenyen, de szerencsésebben megúsztam, mint gondoltam. Ha kicsit arrébb megy a korcsolya, akkor már a hátizmot éri, ha még egy kicsit, akkor már a gerincet, így viszont csak a lágy részt érintette. De csak azon a versenyen is volt csúnyább eset, egy kazah srácnak úgy elvágták négy ujját, hogy a szalagokat meg az idegeket kellett összevarrni a kézfejében.

Az utolsó pillanatban döntenek

A négyfős férfiváltót minden bizonnyal Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor alkotja majd, és a Liu fivérek indulnak mindhárom egyéni távon (500, 1000 és 1500 méter) is. 500-on és 1500-on van még egy-egy további indulási lehetőségünk, valószínűsíthető, hogy előbbin Knoch, utóbbin Burján indul majd. Ám ez az utolsó pillanatig nyitott kérdés, Knoch Viktor elmondása szerint az edzőik még a nevezési határidő előtti néhány napban mutatott formát is figyelembe veszik, s az alapján is döntenek, hogy ki melyik egyéni számban indulhat.

– A férfi rövid pályás gyorskorcsolya csapatból csak Liu Shaolin Sándor volt önön kívül olimpián, a leendő négyszeres résztvevő ad tanácsot a többieknek?
– Elég edzett és talpraesett emberekből áll a csapatunk, nem kell nagyon istápolgatnom őket. Azért van, amikor számít a rutinom: amikor a budapesti világkupán elestünk az előfutamban, és ezáltal felborult a váltássorrend, én számoltam ki, hogyan cseréljük meg a váltásokat úgy, hogy olyan ember kerüljön a befutó helyére, aki ebben jó.

Menet közben kiabáltam nekik, hogy ki, mikor, hány körre menjen ki,

ekkor jól jött, hogy valaki higgadt fejjel tudott gondolkodni.

– 2006-ban 26 év után első magyar pontszerző volt a téli olimpián, akkor ehhez kellett egy kis szerencse is: az elődöntőjében két versenyzőt kizártak. Szükség van szerencsére ahhoz, hogy idén, szintén az ön részvételével, 38 év után az első magyar érem is meglegyen?
– A szerencse sosem árt, de anélkül is reális lenne, még akár a győzelmünk is. Volt olyan világkupa a tavalyi szezonban, ráadásul pont az olimpiai helyszínen, amelyet rajt-cél győzelemmel, kétbójányi előnnyel nyertünk meg. Igaz, ott is volt annyi szerencsénk, hogy amikor megindultunk, a hátunk mögött volt egy kis kakaskodás. De ez egy ilyen sport, ez mindig benne van. Viszont a férfiváltó döntője az utolsó versenyszám az olimpiai programban, és én

meglepődnék, hogyha addigra egyéniben egy érem sem sikerülne a Liu testvérektől.

Úgyhogy tulajdonképpen remélem, hogy nem a mi váltónk szerzi majd 38 év után az első érmet, és egyúttal azt is, hogy mi is dobogóra állhatunk.

 
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
 

 – Mit gondol, az a kétszer hét perc, amelyet a váltóval a jégen tölt majd az olimpián, mennyire fogja meghatározni az életét?
– Jó kérdés. Ha megnyerjük, akkor az nemcsak az én életemben hagy komoly nyomot, hanem a családéban is, mivel az nem kevés pénzt jelentene, nem beszélve arról, hogy olimpiai bajnoknak mondhatnám magam. Ha viszont rosszul sikerül, akkor elszalasztunk egy nagy esélyt, ám emiatt

nem leszek depressziós vagy alkoholista, van más fontos is az életben, mint a sport.

De nyilván mindent bele kell adnunk ebbe a kétszer hét percbe, fizikálisan és mentálisan is a legjobbat kell nyújtanunk. Nem fogunk megtörni a nyomás alatt, nem kezeljük nagy misztikummal, hogy mi lesz az olimpián, szépen csinálja mindenki a dolgát, és megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot.

– Ha még négy esztendőt rátesz, és 32 évesen is kijut a 2022-es olimpiára, az első lehet, aki magyar színekben öt téli játékokon is képviseli hazánkat. Benne van a pakliban?
– Az a valószínűbb, hogy nem, de ez még nem egy eldöntött kérdés. Meg akár megtörténhet az is, hogy két év kihagyás után visszatérek. Meglátjuk, mit hoz az élet,

a feleségem is szeretne visszatérni, ráadásul mivel már kettős állampolgár, lehet, hogy magyar színekben versenyezne.

Nem lakik velünk Pesten nagyszülő, így nehezen tudnánk megoldani a gyerekek felügyeletét, ha délután mindketten edzésen lennénk, az pedig nem opció, hogy délelőtt bölcsődében, aztán pedig bébiszitterrel legyen a fiunk. De a hazai szövetségnek is hasznos tagja lehetnék, úgyhogy sok lehetőség van, ám ráérünk a szezon után dönteni.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.