Nem szoríthatunk magyar hölgynek Londonban

LM

2012. május 14., hétfő 16:03

Nem lesz magyar női ökölvívó a londoni olimpián, mivel hétfőn a 75 kg-ban szereplő Kovács Mária is kikapott a kínai Csinhuangtóban zajló kvalifikációs világbajnokságon.

A felsőbb súlycsoportokban korábban kétszeres világbajnok, a legutóbbi vb-n már ebben a súlycsoportban bronzérmes Kovács volt a magyar csapat első számú esélyese az ötkarikás kvótaszerzésre, ám hétfőn nagy csatában, segédpontokkal vereséget szenvedett a német Andrea Strohmayertől.

A magyar csapat tájékoztatása szerint az utolsó, negyedik menet előtt Kovács még kétpontos hátrányban volt, innen fel tudott állni, egyenlített, ám a segédpontok nem neki kedveztek, s nem jutott a 16 közé.

Hétfőn korábban Szabó Beáta (60 kg), míg vasárnap Ancsin Katalin (51 kg) veszített a 32 között, ezzel mindhárom olimpiai súlycsoportban elbúcsúztak a magyarok a további küzdelmektől.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombaton nepáli riválist legyőző Szabónak nem volt esélye a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Gyenyica Eliszejeva ellen, aki már az első menetben komoly, 6-1-es előnyre tett szert, s végül 18-2-es pontozással győzött.

A női boksz Londonban debütál majd az olimpia műsorán három kategóriában. A világbajnokságon minden érintett súlycsoportban nyolc kvótát osztanak ki, ezekből négy-négy illeti Európát.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.