Rasmussen emlékei győzelmet értek: háromgólos kézisiker a lengyelek ellen

2017. december 7., csütörtök 16:05, frissítve: csütörtök 19:51

Létfontosságú vb-meccs várt a lengyelek ellen Görbicz Anitáékra a B csoportban. A képlet az volt, hogy ha nyerünk, az egymás elleni eredmények alapján is biztosan továbbjutunk, ugyanis mindkét csapat 2 ponttal állt az összecsapás előtt. Kim Rasmussen szövetségi kapitány Tóth Gabriella helyett a rutinos Szucsánszki Zitát hívta be a keretbe. A dán mester 2010-től hat éven át irányította a lengyel válogatottat, kétszer is vb-4. helyig vezette őket, cserébe részletes elemzést adhatott róluk most a mieinknek.

Hétfőn a jobbszélső Bódi Bernadett tévés nyilatkozata borzolta a kedélyeket, aki Háfra Noémiről azt mondta, fiatal, lelkes, gólokat akar szerezni, ezért nem passzol, nem igazán értik meg egymást a pályán, de ő ebbe belenyugszik. A szövetségnek utóbb finomítani kellett szavait, diplomatikusan kiemelve, mennyire hasznos társnak tartja a győri játékos a ferencvárosi átlövőt.

Biró Blanka kezdett a kapuban, de jó nyolc percig sem ő, sem lengyel riválisa nem hárított lövést. Aztán beindult, gyors indításából Bódi először szerzett vezetést a magyaroknak a 14. percben (7-6). Görbicz Anita óriási lelkesedéssel játszott, negyedóra elteltével már hétszer célozta meg a kaput, négy gólt szerzett belőle.

Odaát ahogy várható volt, Karolina Kudlac villogott, három találatig jutott az első percekben a hazai pálya előnyét élvező lengyel, aki idén igazolt Bietingheimbe Lipcséből. Leszek Krowicki lengyel kapitány ugyan kénytelen fiatalítani, de a hozzá hasonló, korosodó sztárokat egyelőre nem tudja nélkülözni. Amit az előző meccseinken hiányolhattak a szurkolók, a magas szintű átlövő teljesítményt, az most megvolt: Görbicz mellé Kovacsics Anikó is felzárkózott a maga öt góljával. A félidőig mindössze 11 gólt kaptunk, elégedetten csettinthetett minden magyar.  

Óriási Klivinyi-bomba, Bódi-gól lerohanásból és a szélről, mindjárt hat góllal meglógtunk fordulás után (18-12). Eközben Bíró Blanka a lövések közel negyven százalékát hárította, lemásolta Janurik argentinok elleni teljesítményét. Gyors indításból, sőt, Kisfaludy Anett révén beállósból is betaláltunk (21-14), ami külön öröm, ez a poszt ugyanis lyukas volt idáig a tornán. Krowicki kapitány hiába cserélgette kapusait, negyedóra alatt egyikük sem védett lövést. Kisfaludy viszont találkozott Kudlaccal, aki orrát fájlalva, zokogva zuhant a földre. Beállósunk piros lapot kapott, egy idős lengyel szurkoló hölgy a magyar kispadig rohanva még meg is fenyegette. Azért nem csinálta össze magát ettől.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Schatzl Nadine, Görbicz, Kovacsics, Bódi, Bíró remeklésével nyerte végül legfontosabb mérkőzését a magyar válogatott (31-28), a lengyeleken a BL-győztes Kinga Achruk és Kudlac 14 gólja sem segített. Siti Bea, a magyar csapat másodedzője a lefújást követően a Sport TV-nek kifejtette, a taktikai kéréseket sikerült végrehajtania a lányoknak, a győzelemben nagy szerepet játszott, hogy Kim Rasmussen alaposan ismerte volt tanítványai játékát. Pénteken Csehország ellen játsszuk utolsó csoportmeccsünket – immár nyolcaddöntősként.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.08.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.