Sporttörténelmet írna Márton Anita

Radványi Benedek

Radványi Benedek

2017. augusztus 7., hétfő 14:30, frissítve: hétfő 17:19

Éremkollekciója teljessé válására hajt Londonban Márton Anita. De nem az arany-ezüst-bronz mintasorból hiányzik egy medál, hanem a szabadtéri világbajnokságokon nem állhatott még dobogóra. Fedett pályás vb-n egy ezüstöt (2016), fedett Európa-bajnokságokon két aranyat is szerzett (2015, 2017), ezüstje és bronza van a szabadtéri Eb-kről (2016, illetve 2014), és tavaly óta olimpiai érmesnek is mondhatja magát: Rióban harmadik lett. Így tehát a márciusi, belgrádi fedett pályás Eb után – ahol fölényesen győzött a 19 méter 28 centis dobásával – ismét a dobogó a cél, amivel az első magyar atléta lehetne, akinek az öt legnagyobb világversenyről van érme. Ennek elérésére minden esélye megvan, és bár ez már elvárásként is megmutatkozik, állítása szerint nem jelent terhet neki.

– Minél jobban teljesít az ember az egyik évben, annál többet várnak tőle a következőben. Tisztában vagyok vele, hogy elég erős tagjává nőttem ki magam a válogatottnak, és én vagyok az egyik, akitől éremre számítanak – mondta lapunknak Márton Anita. Egyúttal jelezte, hogy kemény mezőny gyűlt össze súlylökésben, heten büszkélkednek 19 méter fölötti eredménnyel. – Nem lesz egyszerű az éremszerzés – állítja.

A két évvel ezelőtti világbajnokságon negyedik lett, de most nemcsak a dobogós helyezés lebeg a szeme előtt, hanem egyéni csúcsának megdöntése is, ami egyben országos rekordot jelentene. A mostani csúcsot jelentő 19,87 métert a riói olimpián érte el, az idei szabadtéri eredményei így festenek: áprilisban 19,63-ot dobott a montenegrói nemzetközi viadalon, majd a Gyémántliga-sorozatban Dohában 18,99, Sanghajban 18,69, Rómában 18,55, Párizsban 18,48 méterre repítette a súlygolyót, a magyar bajnokságot 18,55-dal nyerte, a csapat Eb-n 18,09 volt a legjobb eredménye, az egy hónappal ezelőtti Gyulai István Memorialon pedig 19,48-dal győzött.

Eperjesi László tanítványa tehát jó formában van, elkerülték a sérülések, az erősítéssel és a technikafejlesztéssel is jól tudtak haladni az elmúlt időszakban, így megfelelő állapotban kezdődhetett meg a formaidőzítés az év főversenyére, a londoni világbajnokságra.

– A tavalyi olimpia előtt ugyanebben az időszakban nem löktem ilyen stabilan ilyen jó eredményeket – árulta el a biztató tényt Márton Anita.

Amikor a múlt szerdai elutazása előtt felkerestük, edzésén 19,30 métert lökött, ehhez szerinte még hozzátehet a vb előtti felfrissülés, valamint hogy versenyszituációban akár 40 centit rá tud tenni a tréningeken mutatott teljesítményére.

Súlylökőnk a 2012-es londoni olimpián is szerepelt már, 23 évesen 23. lett, 17,48-dal. De a két évvel ezelőtti Gyémántliga-versenyen is járt az angol fővárosban, így ismeri a pályát, ami szerinte előnyt jelent, de azért is a viszonylag korai kiutazás, hogy a hivatalos pályabejáráson közelről szemügyre vehessék a dobogókört, s tudhassák, mi várhat rájuk szárazon, és mi esőben. Bár az is sok mindent elárult, hogy az egyik, már kint tartózkodó versenyző posztolt egy képet a közösségi médiában, amelyen csupa sár volt a cipője.

Ha már az időjárásnál tartunk: az alapból Szegeden edző atlétának azt is figyelembe kellett vennie felkészülése során, hogy mikor tűz a nap dobókörre. Míg ez az „otthoni” SZVSE sporttelepen a nap döntő részében így van, a székesfehérvári atlétikai központban a legnagyobb melegben is árnyékos a pálya, ezért is töltött ott július végén másfél hetet. Ugyanakkor a szegedi edzéslehetőségek is sokat javultak, az eddig kemény, apró kavicsokat rejtő füves talajú súlylökő szektort (ahová a golyó érkezik) körbezárták falécekkel, feltöltötték finom salakkal, s elegyengették.

A többes szám harmadik személy nem megfizetett szakemberekre vonatkozik: Márton Anita és edzőtársai, valamint a tréner, Eperjesi László közösen vitték ezt véghez május közepén;

tavaly ősszel a konditermet is így újították fel. Mostani munkájuk eredménye, hogy egyrészt jobban látszik a „becsapódás” helye, másrészt pedig nem pattannak úgy el a súlygolyók, ami miatt – apróságnak tűnik, de sokszor fárasztó – korábban 30-35 métert kellett sétálni a lökések után. – Minden edzés után le tudjuk simítani a pályát, le is locsoljuk, s a jobb talaj miatt nem mennek olyan könnyen tönkre a súlygolyók – magyarázta.

A Békéscsabai AC Szegeden élő sportolója ugyanitt nemcsak a súlylökést, hanem a diszkoszvetést is gyakorolja, bár csak elvétve. Igaz, a magyar bajnokságon szokás szerint ezt a számot is megnyerte (56,88 méterrel, egyéni legjobbja 60,94). Arra azonban ő sem gondolt, hogy a vb-n is induljon diszkosszal, mégis így lesz.

– Harminckét fősre feltöltötték a mezőnyöket, így néhány visszalépés után én is meghívást kaptam, mivel 35. vagyok a rangsorban. Edzőmmel úgy döntöttünk, hogy élünk a lehetőséggel. Mivel a súlylökés augusztus 9-i döntője után, 11-én rendezik a diszkoszvetés selejtezőit, így nem hátráltathat, s felszabadultan versenyezhetek. Egyébként a júniusi csapat-Eb-n is én dobtam a diszkoszt, szeretem ezt a versenyszámot is, amolyan jutalomjátéknak fogom fel, elvárás nélkül szerepelhetek.

Bízhatunk benne, hogy már szabadtéri vb-érmesként.

A remélt magyaros döntők időpontjai

A női súlylökés selejtezőjére kedden, a döntőre szerdán kerül sor, magyar idő szerint 21.25-től. A múlt pénteken kezdődött, s vasárnapig tartó vb-n persze nemcsak Márton Anita szereplését érdemes követni ezen a héten. Hétfő este 22.30-tól Baji Balázs fut a 110 méteres gátfutás döntőjében. A Pars Krisztián és Halász Bence által várt kalapácsvetés fináléját pénteken 21.30-tól rendezik (a selejtezők szerdán lesznek). A gerelyhajítás magyar csúcsát tartó Rivasz-Tóth Norbert a csütörtöki selejtezőből próbál a szombati döntőbe jutni. A vb-ről az M4 Sport és az Eurosport is élőben közvetít. Tizenhat tagú a magyar csapat, öt utánpótláskorú versenyzővel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.07.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.