Szívszorító pillanat: Usain Bolt lesérült élete utolsó versenyén

TK

2017. augusztus 12., szombat 23:23, frissítve: hétfő 07:22

A szombat esti döntőben karrierje utolsó futását mutathatta volna be Usain Bolt, aki a londoni atlétikai vb délelőtti selejtezőjében befejező emberként hozzásegítette a jamaicai válogatottat a biztos továbbjutáshoz a 4x100 méteres váltók versenyében.

Azonban a döntőben Bolt a váltó utolsó emberként a harmadik helyen vette át a botot Yohan Blake-től, de néhány lépés után lesérült, így végül a célba sem ért be. Jamaica válogatottját pedig diszkvalifikálták.

Usain Boltot kerekesszékben próbálták meg lehozni a pályáról, de ő nem fogadta el a segítséget, inkább csapattársai által támogatva átbicegett a célvonalon.

Az aranyérmet Nagy-Britannia, az ezüstöt az Amerikai Egyesült Államok, a bronzot pedig Japán szerezte meg.

A nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok, a 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4x100-as váltóval is világcsúcstartó Bolt már korábban bejelentette: a brit fővárosban búcsúzik a versenyzéstől.

Atlétika-vb, 4x100-as váltó, döntő:
1. Nagy-Britannia 37.47
2. Egyesült Államok 37.52
3. Japán 38.04
4. Kína 38.34
5. Franciaország 38.48
6. Kanada 38.59
7. Törökország 38.73

Ezüst lett a vége

Mo Farah ezüstéremmel fejezte be fantasztikus karrierjét szombat este a londoni atlétikai világbajnokságon.

A négyszeres ötkarikás aranyérmes Farah – aki mostantól fogva csak utcai versenyeken indul – a múlt pénteki nyitónapon 10 ezer méteren védte meg címét, most 5000-en is jó esélye volt erre. A versenyben azonban három etióp riválisa remek csapatmunkával a hajrában körbezárta, így nem hagyta neki, hogy előrekerüljön, végül Muktar Edris diadalmaskodott.

Férfiak, 5000 m:
1. Muktar Edris (Etiópia) 13:32.79 perc
2. Mo Farah (Nagy-Britannia) 13:33.22
3. Paul Kipkemoi Chelimo (Egyesült Államok) 13:33.30

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.