Vettel győzött pályafutása 200. futamán

MTI

2018. április 8., vasárnap 20:05, frissítve: hétfő 00:33

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyert pályafutása 200. Forma–1-es futamán, a vasárnapi Bahreini Nagydíjon.

A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49. diadala, és a szezonnyitó ausztráliai verseny után az idény második futamán sem talált legyőzőre.

A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt, míg csapattársa, a négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamilton a kilencedik pozícióból rajtolva harmadikként végzett. Egészen remek eredményt ért el a 22 esztendős francia Pierre Gasly, aki pályafutása hetedik F1-es nagydíján a negyedik helyen ért célba a Toro Rosso Hondával.

A rajtnál Vettel megtartotta első helyet, Bottas viszont megelőzte honfitársát, a ferraris Kimi Räikkönent, és feljött másodiknak. Hamilton óvatosan startolt a kilencedik rajtkockából, igyekezett elkerülni az ütközéseket, ami sikerült neki, így viszont egyetlen helyezést sem javított. A második körben Vettel, Bottas, Räikkönen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben műszaki hiba és egy hátsó defekt miatt mindkét Red Bull, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is feladni kényszerült a viadalt.

A hatodik kör elején Hamilton szenzációs előzést bemutatva egyszerre három riválisát utasította maga mögé a célegyenesben, egy körrel később pedig még egy pozíciót javított, s már ötödik volt. A brit címvédő hamar utolérte az egyébként kiválóan rajtoló és versenyző Gaslyt, így a nyolcadik körben már a negyedik helyen száguldott, hátránya csaknem 10 másodperc volt a harmadik Räikkönenhez képest.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A kerékcserék sorát Vettel kezdte meg a 19. kör elején, Räikkönen egy körrel később kapott új abroncsokat, a 21. kör kezdetén pedig Bottas is a bokszban járt. Így ideiglenesen Hamilton vette át a vezetést, mögötte nem változott a sorrend, Vettelt Bottas és Räikkönen követte.

A 26. körben Vettel megelőzte Hamiltont, aki a kör végén kiállt kerékcserére, és a negyedik helyen állt vissza a versenybe. A 36. körben Räikkönen kiállt második kerékcseréjére, de a szerelők a bal hátsó abroncsot nem tudták leszedni, ezért a finn versenyzőnek – bár elindult – még a bokszutcában meg kellett állítania az autóját. A balul sikerült művelet során egy szerelő megsérült, őt kórházba szállították.

Hamilton ezzel feljött a harmadik pozícióba, hátránya kevesebb mint 20 másodperc volt az élen száguldó Vettelhez képest. A címvédő lemaradása aztán körről körre csökkent, Vettel autóján ugyanis a gyorsabb köröket lehetővé tevő, de hamarabb elkopó gumik voltak. Öt körrel a leintés előtt a második Bottas már csak valamivel több mint 2 másodperces hátránnyal követte Vettelt, s a távolság kettejük között rohamosan csökkent.

A finn pilóta az utolsó pillanatokig igyekezett támadni, de nem tudta megelőzni riválisát, így Vettel pályafutása során negyedszer állhatott fel a dobogó felső fokára Bahreinben.

A vb egy hét múlva, Kínában folytatódik.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.