Elakadt a gyermekét elvesztő szülő szava

2017. május 14., vasárnap 16:23, frissítve: szerda 17:52

Kosztolányi Dezső kilencven évvel ezelőtt az Új Idők hetilapban írt arról, hogy döbbenten vett észre egy szótári űrt. Egy szó hiányát a nyelvünkben, sőt az általa ismert összes nyelvben. Míg van özvegy és árva szavunk, nem tudjuk egyetleneggyel megnevezni azt, aki a gyermekét vesztette el. „Micsoda barbárság van ebben” – jegyzi meg, azaz nézete szerint e hézag azzal magyarázható, hogy az „ősember” „szóra sem érdemesnek” gondolta a történteket, oly gyakori volt a gyermekhalandóság. Ha akkor mindennapibb is volt, újabban kevésbé, ezért lehet megrökönyödni e hiátus betöltetlenségén.

Mivel a XXI. század elején sem tudunk ilyen szavunkról, felvetésén felbuzdulva érdemesnek látszik más nyelvekben is kutakodni utána. Nos, a magam európai körútja, majd a bővebb világjárás, ha nem is volt teljesen átfogó, csak részleges sikerrel járt. Kontinensünkön csupán az árva szó jelentkezik e kibővült jelentéstartalommal: egy spanyol szótár az huérfano szót adja meg költői regiszterben. Jóval távolabbra, a klasszikus kínai uralkodókig merészkedve érdekesség, hogy ők saját magukat nevezték árvának (guaren) tárgyalásaik során, hiszen csak élő apa híján foglalhatták el e tisztséget. A modern kínaiból származó vietnami fejlemény, hogy az árva szó hat formát is öltött. A fiúgyerek, aki apját vesztette el, magát cô tử-nak, ha anyját, ai tử-nak, ha mindkettőt cô ai tử-nak nevezi. A lánygyerek esetén ugyanez: cô nữ, ai nữ és cô ai nữ. Ám keresett szavunknak itt sincs nyoma. Koreában sem, avatott forrásom a konfuciánus kultúrkört idézi, amelyben a hierarchia is megakadályozza ezt, mivel míg a gyerek megszólítását befolyásolja szülei helyzete, fordítva ez nem áll.

Az Újvilág nyelve alkalmas lehet új fogalmak meggyökeresedésére. Ilyen kísérlet volt néhány éve Karla F.C. Holloway, az amerikai Duke Egyetem akadémikusának javaslata, miszerint a szanszkrit vilomah szó – melynek jelentése „természetes rend ellen” – alkalmas lehetne a jelenség nevesítésére. Az ígéret földje felé közelebb jutunk célunkhoz, egy rabbi a sákul szót említette, amely a Bibliában is szerepel: „Nem vetél el, sem meddő nem lesz senki a földeden” (2Móz 23,26). Ez azonban fölveti azt a kérdést is, vajon nyelvileg azonosítható-e a magzat és a felnőtt gyerek elvesztése. A nyelvrokonság okán nagy reményekkel érkezünk az arab világba, ahol aztán több szó is kecsegtet. A thákil a gyászolót jelenti, ám nem kizárólag a gyerekét. A fákid az, akit veszteség ért, ám csak az umm fákida szókapcsolat jelöli meg pontosan a gyerekét gyászoló anyát. Majd elővéve a Koránt, a 108. szúra említi Mohamed kapcsán az abtar szót, amelyet meg lehet feleltetni az elvágatottnak. Átruccanva még az arabbal szorosan érintkező afrikai nyelvekhez, van nyoma a szomáliban és a berberben is, de a zuluban is előfordul ilyen jelentésű szó: nilahlekelwe. Nigériai forrásom logikátlannak tartja a szó létezését abból a szempontból, hogy nem lehet többes száma, márpedig hazájában, főleg korábban, igen nagy arányú volt a gyerekek halandósága. Ott a pszichikai feldolgozást segíti, hogy gonosz szellemnek vélik a korán eltávozottat, tehát nincs miért gyászolni, ugyanakkor a gyerekekre speciális karkötőt húznak, megóvandó egy újra és újra visszatérő abikutól. Mifelénk a védőneveknek volt hasonló funkciójuk. De ha már nevek, visszatérve Kosztolányi gondolatához, nyelvrokonainknál is előfordult, hogy az egészen fiatal gyerekeknek még nevet sem adtak, hiszen nem lehetett sok garanciájuk rá, hogy megéri a teljes felnőtti létet. A mi kultúránkban talán a legnevezetesebb példa a felnőtt gyerekét elvesztő szülőre Mária, a fájdalmas anya, akinek azonban a szenvedését a teológia Krisztuséval azonosítja. Bőven lehetne sorolni, de Michel Pacaud francia szociológus Théba megalapítójáról, a több gyerekét is elvesztő Kadmoszról nevezte el Kadmosz-szindrómának a gyász e formáját, mely tehát a felnőtt gyerekét elvesztő idős szülő tünetegyüttese. Az érzést jól szemlélteti egy másik mitológiai példa: „Ott áll Niobé anyai boldogsága romjai fölött… a jajszó is elhal ajkán.” Vagyis az ilyen szülő, aki már nem élhet tovább a gyerekében, valóban elvágatott, arra különösen nehéz szavakat találni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.13.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.