Jókai és a tószt, no meg a parfé

2017. június 29., csütörtök 16:39, frissítve: csütörtök 17:13

Az ember szája nehezebben áll rá az idegen szavakra, mint az idegen ízekre. Nemcsak arról van szó, hogy a crème brûlée első magánhangzóját sokan helytelenül é-nek mondják, hanem arról is, hogy a magyar hangkészlettel ritkán lehet visszaadni az idegen kifejezések eredeti ejtését. Ez az egyik oka annak, hogy a nyelvünkbe átvett szavak jó részét idővel átalakítjuk a szánk íze szerint. Van, hogy az idegen írásmódot békén hagyjuk, és a kiejtést igazítjuk hozzá, ennél gyakoribb, hogy az írásképet gyúrjuk át, és sűrűn előfordul az is, hogy mindkettőnek magyaros ízt adunk. A linzer az első, az isler a második gyakorlatra példa, a nugát pedig a harmadikra. A magyar kiejtés persze sosem egyezik meg száz százalékban az eredetivel, így a második és a harmadik gyakorlat között elmosódik a határ, ezt remekül mutatja például a parfé szó. Nézzük, az édességen kívül még milyen „magyarított importételeket” fogyasztunk: reggelire omlettet, tízóraira szendvicset, ebédre egy kis sampinyonos makarónit, majd krumplit fasírttal, uzsonnára ananászból, avokádóból, kiviből, mangóból készített gyümölcssalátát, vacsorára hasét. És ha netán nem lett volna elég a desszert, ehetünk még egy kis zserbót, minyont és pudingot.

A felsorolásból is látszik, hogy a szavak magyarosítása régre visszanyúló, természetes jelenség: ma már senki sem érzi idegennek például a zselé szót. Vannak azonban külföldi kifejezések, amelyek makacsul megmaradnak a frissebb magyar „termék” mellett. A szték szó még kifejezetten újnak számít, így természetes, hogy együtt él a steakkel, a csili és a kapucsínó viszont már a tizenkét évvel ezelőtti helyesírási szótárban is csak magyarul szerepelt, az étlapok nagy részén mégis az idegen formájuk tűnik fel. Az pedig kifejezetten meglepő, ha a dzsem helyett a réges-rég elfeledett jam ugrik elő a hűtő egyik zugából. És akinek valami titokzatos ok miatt nincs ínyére a dzsem, annak minden bizonnyal a tósztot is nehezen veszi be a gyomra; pedig a szó már közel másfél évszázada magyar írásmóddal szerepelt Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényében. Érdekes, hogy ha pohárköszöntőről van szó, fel sem merül az angol változat, a pirítósra viszont az esetek nagyjából felében még mindig toastként hivatkoznak. És vannak pékségek, ahol nemhogy papírzacskót nem tartanak, még nejlontasakot sem, ugyanis csak nylon van. Így nemcsak a vélt gasztrosznobizmusnak, hanem a helyesírásnak is adnak egy gyomrost. Tudatlanságból? Nyelvi sznobizmusból?

A sznobhatás rengeteg szóban tetten érhető: egyes körökben menőbb, ha bisztró helyett bistro felirat olvasható a cégtáblán, rozé helyett rosé bort töltenek a pohárba, és séf helyett chef állítja össze a menüt – vagy a menut. Valószínűleg a prémium szó is vállalhatatlanul magyar lett volna a tehénnév mellett, így végül az idegen formának szavaztak bizalmat a Riska Premium termékcsalád esetében.

De ne csak a hasunkra gondoljunk, nézzünk körbe máshol. Hiába feszít büszke magyar multiként a térség legnagyobb olajtársasága, a Mol, a – csak Magyarországon elérhető – telefonszolgáltatását Mol Mobile néven dobta piacra. Magyar névvel, a szó végi e nélkül biztos ciki lett volna… És sorolhatjuk a példákat a hobbyboltoktól a solariumokig, a designüzletektől a clubokig.

Az angol nyelv teljesen természetesen van jelen az üzleti életben, de magyar szövegben semmi keresnivalója a manager és a business szónak. A sznobhatás egyik leggyakoribb terméke, a party szó egyes rétegekben már-már kezdi kiszorítani a parti írásmódot. A legröhejesebb megnyilvánulása az előkelősködő tévelygésnek, amikor a magyar írásmódot cikinek érzik, az angolt pedig nem ismerik, és olyan szörnyszülötteket szabadítanak a világra, mint a serviz, a ripost és az exclusív.

Más okok miatt is előfordulhat, hogy felbukkan egy lejárt szavatosságú szó. Megesik, hogy a magyarrá lett kifejezés eltűnik a nyelvünkből, és mire legközelebb igény mutatkozik rá, már elfeledkeztünk róla, és az idegen változathoz nyúlunk. Ilyen az oddsz-odds páros: a magyar verzió már nyolc évtizeddel ezelőtt használatban volt, de mivel a második világháború után a lóverseny elvesztette jelentőségét, a totóban pedig nem volt oddsz, a szó szép lassan kikopott a nyelvből. Aztán amikor a kilencvenes években megjelent a Tippmix, a játékszervező és a sajtó is az odds írásmódot kezdte használni.

Hasonló pályát járt be a projekt és a domén is, azzal a különbséggel, hogy nem visszaszorultak, hanem régen főleg a szaknyelvekben használták őket: előbbi képzett alakját egyebek mellett a geometriában és a pszichológiában, utóbbit a biológiában, a biokémiában, a fizikában. A projekt szó a múlt század végén jelent meg az egyszeri, nem ismétlődő munka, feladat megnevezéseként, de még főleg angol formában. Hasonlóképp az internet magyarországi hőskorában a kevesek által ismert és használt domén helyett az angolos domain terjedt el a tartomány megnevezésére. A magyar alakok csak az utóbbi időben kezdték visszahódítani a saját domíniumukat.

Különleges eset az oké-OK párosé. A magyar alak nem tűnt el, de felnőtt mellette a nyelvünkben addig sosem használt eredeti írásmód. Ennek részben az angol kifejezések trendisége, részben a karakterspóroló sms-nyelv elterjedése az oka. Nagyban elősegítette a folyamatot továbbá az, hogy a legtöbb szoftver, a magyar nyelvű operációs rendszerek is OK feliratot jelenítenek meg a jóváhagyó gombokon.

Van példa arra is, hogy a visszafejlődést szentesítik a helyesírás döntéshozói: a legújabb szótárban a dzsessz mellett már a jazz szó is szabályosnak számít. Ellentétben a fenti esetekkel, amikor a szótárak és az MTA helyesírási portálja egyértelműen csak az egyik alakot nevezi helyesnek, itt a szöveg szerzőjének, szerkesztőjének döntési lehetősége van. À la carte!

Bizonyos városok nevének írásmódja is visszatérhet az eredetihez, a Grác forma például már csak elvétve fordul elő. Sőt országok, népek, nyelvek nevének magyar alakja is kikophat. Gondoljunk Walesre – találóbb példa nem is vezethetne vissza minket az étkezőasztalhoz, mint az Arany János által megénekelt velszi lakoma.

Szó szerint

Az infó vagy az info a helyes írásmód? A -stul/-stül vagy a -stól/-stől használandó? Hogyan mondjuk a csuklik igét felszólító módban? Dőlhet-e jobbra az eredetileg balra dőlő ékezet? A bratyiszlavázásról, a mozgószabályról, a kisbetűs brexitről és hévről, továbbá sok egyéb helyesírási-nyelvhelyességi témáról olvashat rovatunkban. Megírtuk véleményünket az új helyesírási szabályzatról, Water Willyről, bemutattuk, miért van szükség a hasznos „nyelvtannácikra”, és elkészítettük az első átírási térképet. Ajánljuk korábbi írásainkat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.24.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.