2017. december 15.,
péntek, Valér napja

Schilling Árpád

A keresett kifejezés

16 találat, 2 oldalon

-

MN

Puzsér és Schilling is elmegy a Jobbik tüntetésére

A rendező szerint „amit az ÁSZ csinál, az egyértelműen koncepciós per, ami ellen a demokratáknak ki kell állniuk”.

L. D.

Schilling: Nyílna meg Marton alatt a föld!

A Hír TV műsorában reagált a történtekre Sárosdi Lilla férje.

MN

A kormánypárti sajtó berezelt néhány gimnazistától

Soros megkezdte a háborút, a kormánypárti lapok legalábbis ennek tudják be, hogy néhány diák cipősdobozokat hordana az Emmi épülete elé.

Pintér bence

Nem kellene többé a rendszert savazni, nyugodtan lehetne online szavazni

Az egykori tüntetésszervezők referendumportált indítottak. Cél, hogy a neten keresztül is lehessen szavazni.

Grund

Postázni akarták Schilling Szép Ernő-díját

Az eljárás miatt Schilling Árpád nyílt levélben utasítja el a kitüntetést. Nádas és Csukás kézbe kapta.

Makrai Sonja

Schilling Árpád: Én ezt nevezem nemzetrontásnak

A Krétakör alapítójával az Orbán-kormányról, a Nemzeti Kulturális Alap átalakításáról beszélgettünk.

Grund

Nádas Péteré a Szép Ernő-díj

Eszenyi Enikő szerint Nádas Péter drámái az élet olyan oldalait mutatják be, amelyekről nem beszélünk.

Pethő Tibor

Nyomokban idézi Faustot

Neves rendező, kitűnő színészgárda, lehangoló végeredmény: Schilling Árpád Faust-rendezése a Katonában.

Gajdics Ottó

A Krétakör emlékére

Hűséges olvasóimnak tartozom egy nekrológgal. Állandó témám, kritikám kitartó tárgya, adrenalinszintem karbantartója leköszönt posztjáról.

Gajdics Ottó

Veszíteni sem tudnak

Most, hogy a liberális álbaloldal végre felfogta, nem szavazott a jelöltjeire közel hétmillió választópolgár, abban reménykedtünk, kicsit letekerik a volumét.

Gajdics Ottó

A Párttal, a néppel…

Legelőször is önkritikát kell gyakorolnunk. Ezt benyaltuk. Így jár, aki összekeveri vágyait a valósággal.