Bár az Aranycsapat Sebes Gusztáv nevéhez kötődik, magyar szurkoló Baróti Lajosra is szeretettel emlékezik.
A rebelliót látták benne
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Bár az Aranycsapat Sebes Gusztáv nevéhez kötődik, magyar szurkoló Baróti Lajosra is szeretettel emlékezik.
Ez a kivételes tudású, szelíd ember szövetségi kapitányként 117-szer irányította a nemzeti futballcsapatot, nála többször senki. (Játékosként kétszeres válogatott, főiskolai világbajnok. 1953-tól a Vasas edzője, 1957-ben már mesteredző, a válogatott szövetségi kapitánya. Négy világbajnokságra és egy – bronzérmet hozó – Eb-re juttatta ki a válogatottat, amely 1964-ben olimpiai bajnok lett. Az Újpesti Dózsával háromszoros győztes. Volt perui szövetségi kapitány, és sikeresen irányította a portugál Benficát is.)
1957-ben, amikor első bajnokságát nyerte a Vasassal, a banketten megjelent a csapat „legrangosabb” drukkere, Kádár János is, aki a protokoll végén magához kérette a játékosokat, edzőket. Ki-ki azt kérhetett, amit akart, lakást, kocsit, bármit… Baróti mester némi tipródás után csendesen csak annyit kért, engedjék szabadon a testvérbátyját, aki börtönben ült, amiért 1956-ban szerepet vállalt a szegedi egyetem forradalmi bizottságában. Két hét múlva hazatért a testvér… Nagyvonalú volt a vezér? Inkább csak fölmérte Baróti Lajos nagyságát.
No, igen, az erdélyi születésű Baróti értett a futballhoz, a közösségépítés fortélyaihoz. Igazi labdarúgást varázsolt a pályákra, szemrevalót, korszerűt és mégis békebelit. Harmonikus személyiségéből nyugalom áradt. Szinte ma is hallom, ahogy a győztes meccsek végén a közönség skandálja: „Lajos bácsi, köszönjük!” Még kilencvenévesen is kijárt a válogatott meccseire. Ha tanácsot kértek tőle, boldogan segített…
Kilencvenkét évet töltött közöttünk, ma tizenöt éve hagyott itt minket.
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája! - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Hisztériás rohamot kapott Meghan
Bayer Zsolt felhívása + videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Rég látott a Facebook népe akkora ellentmondást, mint amit Magyar Péter vasárnap produkált
Meghalt Varga Szilvia
Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!
„Ez nem vet jó fényt a klubra” – Kubatov Gábor és Orosz Pál a Fradi edzőváltásáról
Bulizó fiatalok szenvedtek súlyos hajóbalesetet Verőcénél + videó
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Nemcsak Metternich, bő száz évvel később a kommunista vezetők se nézték jó szemmel a magyar lóversenyzést.
Szegény Horn nem érzi, mennyire reménytelen egy békemenet-mószerolásból jól kijönni.
Ha szavaznom kellene, ki az Országgyűlés legirritálóbb politikusa, Tordaira voksolnék.
Régi ismerősöm meséli, ha borús a kedve, bánat nyomasztja, csak elővesz egy Gyurcsány-videót valamelyik DK-igehirdetésről, lecsavarja a hangot, s máris jókedve kerekedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.