idezojelek

Súlyos téma

Rendszerváltás ide vagy oda, a mai meglett férfiember külsőben még gyakran hasonlít a Kádár-kor pocakos, tokás párttitkárára.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
2023. 10. 07. 5:59
Fotó: Eviart

Gyarapodik nemzetünk, de ennek most ne örüljünk – a magyar ember testsúlyáról írok. Kövér az ország, feszül rajtunk pantalló, szoknya, karcsúsító fűző, csak úgy pattognak szerteszét a gombjaink; szuszogva vánszorgunk a flaszteren, lépcsőt mászni meg egyenesen utálunk, fene, aki kitalálta az emeletes házat. 

Mindez a jólét árnyoldala is lehetne, de nem erről van szó – észszerűtlenül eszünk, tücsköt-bogarat fölfalunk, csak épp azt nem, amit kellene.

 Statisztikák mutatják, hogy sokkal több kalóriát gyűrünk magunkba, mint amennyire szükségünk lenne. Rendszerváltás ide vagy oda, a mai meglett férfiember külsőben még gyakran hasonlít a Kádár-kor pocakos, tokás párttitkárára (van, aki szellemben is). Az még hagyján, hogy borzasztóan sok húst eszünk, nagyobb baj, hogy a sertésre szakosodtunk; az egészségesebbnek tartott baromfira kisebb az igény, halat pedig alig fogyasztunk. (Nem szeretünk apró csontokkal, macerás szálkákkal bíbelődni, rohanás az életünk.) Biztatnak, hogy együnk több zöldséget, de valamiért ezt sem kedveljük. (Talán korábban túletettek vele…) Csúnya szokássá nőtte ki magát a nassolás: tévé, számítógép előtt (egyesek parlamenti ülés közben) pogácsát, aprósüteményt majszolunk – aztán meg csodálkozunk a tükör előtt. 

Az italozás terén is rosszak a mutatók. Miközben ott a sok nagyszerű borunk, mit iszik a magyar kuruc?

 Puffasztó labanc sört (elé, mellé zavaros hátterű tüzes vizet, szegénysoron fagyállót, arcszeszt, olcsó almabort, halál a májra!).
Csak az emésztés hörgő, lelkiismeret-furdalásos állapotában, később, a fürdőszobamérlegen állva döbbenünk rá, hogy a helyzet súlyos. Meg mi is.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Eviart)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Az internet halott

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Képeslapok a mai Európából

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Csak a leadott szavazat számít

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A porba alázott baloldali szavazó

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.