Vonzott a nindzsaság, de győzött a zenélés

Szabó Emese

Szabó Emese

2016. december 7., szerda 20:52, frissítve: csütörtök 08:01

Villámkérdések és őszinte válaszok lélekről, életről, döntésekről. Aki válaszol: Gyémánt Bálint dzsesszgitáros.

– Mi a legszebb emléke?

– Egy balatoni horgászat az édesapámmal. Legalább 25 éve lehetett, ha jól emlékszem, 7-8 éves voltam.

– Milyen emlékezetes dolgot vásárolt az utóbbi időben?

– Egy csodálatos akusztikus gitárt, elsősorban a Harcsa Veronikával közös duóprojektem kapcsán. A hangszer azon túl, hogy kényelmes és szép, mindig nagyon inspiráló eszköz az életemben.

– Mitől fél a legjobban?

– A középszerűségtől.

– Kitől tanulta a legtöbbet?

– Babos Gyulától és Horányi Sándortól a zeneművészeti egyetemen.

– Amikor gyerek voltam...

– ...nindzsa szerettem volna lenni. De ebben a szüleim nem támogattak, így a második legnagyobb hobbim, a zenélés következett. Most ezzel foglalkozom.

– Ki játszaná az ön életéről szóló film főszerepét?

– Bruce Willis, mert édesanyám mindig azzal frocliz, hogy hasonlítok rá. De szerintem ezt csak szeretné.

– Mi a legtöbb, amit eddig elért az életben?

– Talán az, hogy a zene kapcsán eljuthatok a világ minden tájára, legyen az Japán, India vagy éppen Kazahsztán.

– Mit köszönhet a szüleinek?

– Mindent. Egyrészt a szerető családot, másrészt a támogatást. Mind emberileg, mind pedig anyagilag. Csak ezért tarthatok most itt.

– Kit hívna meg álmai vacsorájára?

– Talán Hans Zimmer Oscar-díjas zeneszerzőt. Szeretnék tőle néhány szakmai tanácsot kérni, pár kérdést feltenni.

– Ha megváltoztathatná a múltját, min változtatna?

– Nem tudok ilyesmit mondani. Szerintem semmin nem változtatnék.

– Mikor sírt utoljára, és miért?

– Biztos valamilyen filmen, mert nagy moziimádó vagyok, de hogy melyiken, nem tudom megmondani.

– A szüleim...

– ...nagyjából harminc éve váltak el, ennek ellenére nagyon jó, nyugodt családi körülményeket biztosítottak nekem külön-külön is.

 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
 

– Kevesen tudják, de nagyon jó vagyok...

– ...pizzasütésben. Mindig olyat készítek, amilyet a kedves megrendelő kíván: olasz recept alapján, vékony tésztásat, ropogósat, saját pizzaszósszal.

– Mikor volt életében a legboldogtalanabb?

– A gimis éveim nagyon nehezek voltak, főleg érettségi előtt. Amikor utána elkezdhettem 100 százalékosan azzal foglalkozni, ami igazán motivál és érdekel, teljesen új utak nyíltak meg az életemben.

– Melyik volt a legnagyobb hiba, amit életében elkövetett?

Nyolc éve a felelőtlen kerékpározásom miatt volt egy komoly balesetem: túl gyorsan hajtottam, így nem tudtam lefékezni egy szembejövő akadály, nevezetesen egy villanypózna előtt. Ezt szívesen kihagytam volna, a heti három gyógytornával együtt. Három hónapja volt a legutóbbi térdműtétem, ami azzal a balesettel függött össze. De annak valamiért nyilván meg kellett akkor történnie.

– Mi az, amiről régen azt mondta, ilyet sosem fog tenni, aztán mégis csinálja?

– Hogy kovászos uborkát fogok enni. Régen utáltam, most az egyik legnagyobb kedvencem.

– Mi az élet értelme?

– A kiegyensúlyozottság megkeresése. Illetve talán úgy mondanám, hogy az életben való egyensúly és a boldogság megtalálása.

– Mit nem szeret a munkájában?

– Hogy nagyon sokat kell utaznunk, ami alapvetően csodás dolog, viszont nagyon fárasztó. Rengeteg időt töltünk autóban.

– Min szokott bosszankodni?

– Ha valamilyen igazságtalanság ér, elsősorban emberekkel kapcsolatban, meg néha a forgalmi dugókon.

– Melyik történelmi személyiséggel azonosítja magát leginkább?

– Ez nehéz kérdés, nem is tudok rá válaszolni. Az a baj, hogy ha az ember pozitív személyiséget mond, akkor nagyképű, ha negatívat, az a pszichiáter szemével nagyon rossz válasz.

– Mi volt a kedvenc tantárgya?

– A biológia – de kizárólag a tanár személyisége miatt. A tárgy fortélyaiban annyira nem merültem el, mégis meghatározó volt a gimis éveim alatt.

– Mire a legbüszkébb?

– Arra, hogy olyan visszaigazolásokat kapok az emberektől, amelyek szerint sokat jelent, amit csinálok. Büszkeséggel tölt el, hogy a zenén keresztül kapcsolatot tudok teremteni, meg tudom érinteni az embereket.

– Milyen tulajdonságot szeret leginkább egy nőben?

– Az őszinteség, a humor és az önirónia bájos tud lenni, az intelligencia pedig mindenképp levesz a lábamról.

– Hogyan szeretne meghalni?

– Lehetőleg ágyban, párnák közt.

Névjegy

Gyémánt Bálint gitáros 2008-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakán, egy évvel korábban pedig az intézmény első magyar hallgatójaként ösztöndíjat nyert Oslóba, a Norvég Zeneakadémiára. Ma a hazai dzsesszélet egyik legkiemelkedőbb gitárosa, de szívesen kóstol bele új műfajokba, fedez fel különböző stílusokat. A Transform Quintet tagjaként közös lemezt készített a világhírű, Grammy-díjas zongoristával, Joey Calderazzóval. Gereben Zita két megjelent lemezén zeneszerzőként és gitárosként is közreműködik. Az elmúlt néhány évben rendszeresen vendégeskedik Harcsa Veronika kvartettjében, vele közösen alapították a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus zenekart Andrew J.-vel és Kaltenecker Zsolttal.

Szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.