Öngyilkos őrület vagy puszta kalandvágy?

MA

2016. augusztus 22., hétfő 16:31

Egyre többen hódolnak különféle extrém sportoknak, de vajon miért vállalják a súlyos sérülések esélyét és teszik gyakran kockára az életüket is? Kutatók válaszolnak.

Sokan azt hiszik, hogy az extrém sportolás iránti vágy a bizonytalanság, a borzongás és az izgalom iránti „egészségtelen és kóros” szükségletre épül – írta korábban Eric Brymer, a Queenslandi Technológiai Egyetem kutatója. De valóban csak az adrenalin hajszolásáról van szó, vagy más tényezők is állnak a háttérben?

Sokféle motiváció

Nincsenek pontos statisztikák arra vonatkozóan, milyen kockázatokat rejtenek az egyes sportágak: bár a halálozásokat és az egyéni sérüléseket számon tartják, nem állnak rendelkezésre azzal kapcsolatos adatok, hogy ezek mekkora valószínűséggel következhetnek be.

Szenzoros élménykeresés

Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus, sportkonzultáns főképp a pszichés motivációkat emeli ki: mint mondja, az extrém sportolókat alapvetően az élménykeresés sarkallja arra, hogy újra és újra veszélyes kalandokkal nézzenek szembe: ezt hívja a pszichológia szenzoros élménykeresésnek. Szavai szerint leginkább azok szoktak ezen tevékenységeknek hódolni, akiknek a hagyományos ingerek nem elegendőek. A szakember hozzáteszi: sportaddikció minden sportnál kialakulhat, nem csak az extrémeknél.

Faludi emellett felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknél a sportágaknál a fizikai adottságok mellett különösen fontos a koncentráció és a figyelem, hiszen egy apró hiba is könnyen végzetes lehet. A sérülések és balesetek veszélye mellett megjegyezte: elképzelhető, hogy így könnyebben érhetik a résztvevőt pszichés traumák sportolás közben.

Jamie F. Burn, a University of Prince Edward Island kutatója és kollégái úgy vélik, a kockázatvállalás alapvetően az emberi természet része, hozzátartozik a személyes fejlődéshez – írja a The New York Times. Ráadásul a hagyományosabb szituációkban bekövetkező sérüléseket pusztán „szerencsétlen balesetnek” tartjuk, ám ha extrém sportolás során történik ilyesmi, akkor az már „megjósolhatónak” számít.

A motivációkkal kapcsolatban Brymer és kollégája, Robert Schweitzer kiemelte: az extrém sportolók valójában egyáltalán nem azért vállalják a kockázatokat, amiért azt sokan gondolják: szó sincs arról, hogy őrültek lennének, akik egyáltalán nem félnek. Az első pár próbálkozás után a résztvevők egyszerűen késztetést éreznek arra, hogy újra és újra részesei lehessenek a kalandnak.

John H. Kerr, a British Columbia kineziológusa és Susan Houge Mackenzie, az Idaho-i Egyetem munkatársa tanulmányában egy 26 éves szörföst idézett, aki azt mondta: ez nemcsak az adrenalinról, hanem a sikerélményről szól – hogy elhatároztad, véghez viszel valamit, és megcsináltad.

Bennük is van félelem

Brymer és Schweitzer kitért arra is: nem igaz, hogy az extrém sportolókban nincs félelem, mivel ez a túlélés egyik alapvető eleme. Interjúk alapján több szakember is arra jutott, hogy az esetükben a félelem „egy egészséges, produktív élmény”, mely arra sarkallja őket, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket, és ezzel növeljék annak esélyét, hogy épségben elérjék céljukat. Egy hegymászó, aki nem használ biztosítókötelet, például azt mondta a kutatóknak: megtanulta, hogyan küszöbölje ki a pánikot, miként maradjon nyugodt és őrizze meg jó ítélőképességét. „Ha pánikolok, elvesztem, meghaltam” – emelte ki.

Egy 30 éves bázisugró pedig arról számolt be Brymernek, hogy rengeteget tanult a vakmerő kalandok közben: jobban megismerte a szelet és az időjárási jelenségeket, valamint a környékbeli épületeket és sziklákat, így fel tudja mérni, mikor mit tehet meg.

Hegyi kerékpáros a németországi „Pumptrack” nevű pályán
Hegyi kerékpáros a németországi „Pumptrack” nevű pályán
Fotó: Julian Stratenschulte / DPA / AFP

A kutatók úgy vélik, az érzelmi késztetés és a dopamin termelődése egyre kevésbé lesz fontos az extrém sportolóknak az idő múlásával, és inkább más szempontok válnak fontossá. Igazi kulcsszerepet egy idő után a fittség, az erő, valamint a növekvő önbizalom játszik.