Így ömlött a hadianyag a frontjainkra 1914–15-ben

VZ

2015. december 2., szerda 14:46

Frisnyák Zsuzsa, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének (TTI) főmunkatársa készítette el a háború első 339 napjának vasúti szállításait bemutató animációját.

A háborús mozgósítás egyébként szinte a szarajevói merénylet másnapján megkezdődött.

Egy kis jelmagyarázat

Frisnyák térképén kékkel jelölte azokat a vonalakat, ahol nem volt polgári áruforgalom, és pirossal, ahol személyforgalom sem; a lila, szögletes vonalak a katonai rakományok céljára használt vonalakat jelölik, a zöld karikák a forgalmi dugókat.

Az intézeti honlapon fellelhető animált térképen jól látható, ahogyan az ország érhálózataként működő Magyar Királyi Államvasutak vonalain hogyan áramlott az utánpótlás katonáinknak elsősorban az ostrom alatt álló szerb főváros, Belgrád, illetve kicsit később már Galícia, és az orosz front felé is.

A rekonstrukció a királyi vasutak üzleti jelentésében szereplő forgalomkorlátozások alapján készült – elvégre a hadianyag szállítása mindig elsőbbséget élvezett a polgári forgalommal szemben.

Elárasztották a vasutat a bakák

1914. június 30. és 1915. július 1. között az utasok körében a katonák aránya megötszöröződött, 2-ről 10 százalékra ugrott; a szerelvényeknek mintegy 15 százaléka volt katonavonat – olvasható az animációhoz mellékelt háttéranyagban.

A szerkesztő ajánlja

Pintér Bence

Magyar Nemzet Szalon: Ennek a nemzetnek a lelkében valami megtört

A kivándorlás a transznacionalizmus erősödését és a távozó fiatalok nemzeti identitásának teljes felszámolását okozhatja.

Földi Bence

Kölcsönzött szlogenekkel, program nélkül a Fidesz

A kormánypárt szinte az összes üzenetét máshonnan vette, például Donald Trumptól vagy a toryktól.

Ficsor Benedek

A magyar olajmezőkből nem lesz pénz a hatalmas múzeumokra

Mélyi József művészettörténész a Liget-projektről, a stadionokat benövő gazról és a megfordított folyókról.

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.