A háborúk irtják leginkább az afrikai állatokat

Molnár Csaba

Molnár Csaba

2018. január 13., szombat 20:16, frissítve: szombat 23:16

A fajkihalások hátterében sohasem egy ok húzódik, hanem számos faktor együttes hatása okozza az egyedszám drasztikus csökkenését. Egy új kutatás mégis kiemel ez okok közül egyet, amely a leginkább felelős az állatok eltűnéséért: a fegyveres konfliktusokat.

Mikor kitört a kongói polgárháború 1996-ban, már csak harmincegy északi szélesszájú orrszarvú élt az országban lévő Garamba Nemzeti Parkban. Nemsokára aztán elérték a parkot a lázadó milíciák, és néhány hónap leforgása alatt az ott élő elefántok fele, bivalyok kétharmada és vízilovak háromnegyede eltűnt. Az orrszarvúk pedig teljesen kivesztek a parkból. Jelenleg mindössze három északi szélesszájú orrszarvú él a Földön, egy kenyai rezervátumban – tehát az alfaj gyakorlatilag kihaltnak tekinthető, írja a The New York Times.

Bár már korábban is megjelentek esettanulmányok a háborúk természetromboló hatásáról, igazán átfogó, több évtizedet felölelő kutatás most készült először, és a Nature-ben jelent meg. A megállapításai nem olyan gyászosak, mint első hallásra hihetnénk: noha a háború az a tényező, amely legsúlyosabb hatással bír az állatfajok egyedeinek fogyatkozására, ez ritkán vezet teljes kihaláshoz – ilyenformán az északi szélesszájú orrszarvú esete a szomorú kivétel. A háború utáni rehabilitációs projektek ugyanis sokszor valóban hatékonyak, és képesek visszájukra fordítani az öldöklés beindította vészes trendeket.

Robert Pringle, a Princetoni Egyetem munkatársa és a tanulmány egyik szerzője odáig megy, hogy felveti: a háború az esetek egy részében akár használhat is az élővilágnak. „Két hipotézis képzelhető el. Az egyik szerint a háború katasztrófát jelent minden területen, így az élővilág számára is. A másik szerint viszont az állatoknak minden csak használ, ami eltünteti az embert az élőhelyükről” – nyilatkozta a The New York Timesnak. Erre jó példa a két Korea között húzódó demilitarizált övezet, amely olyan ritka állatfajoknak ad otthont, mint a vörös koronás daru és az ázsiai fekete medve.

Hogy kiderítsék, mely hipotézis a helyénvalóbb, átnyálaztak több mint ötszáz tudományos tanulmányt, kormányzati és civil szervezetek által készített jelentéseket. Populációs trendek után kutattak az 1946 és 2010 közötti időszakban, és ezeket összevetették a terület háborús viszonyaival. A növényevőkre koncentráltak, ezekből végül 36 faj 126 afrikai védett területen élő 253 különböző populációját vették be az analízisbe. 

Az eredmények szerint már viszonylag ritka – akár több évtized alatt egyetlen – fegyveres konfliktus is képes jelentősen csökkenteni az állatok számát. És még akkor is jelentős negatív hatással van a háború az egyedszámokra, ha emberi szempontból nem nevezhető jelentősnek. A háborúk sokkal erősebben éreztetik a hatásukat, mint a többi vizsgált faktor – ilyenek voltak az aszályok gyakorisága, a védett területeken élő emberek száma és az országban jelen lévő korrupció mértéke. 

Nem nehéz kitalálni, hogy a háború hogyan okozza az állatok vesztét. A vadhúst megeszik a katonák, az állam és a törvények uralmának megrendülésével eltűnnek az állatvédelmi szabályok, amelyek hellyel-közzel visszatartják a vadorzókat. A nemzetközi állatvédő szervezetek is elmenekülnek az országból, az állatok védtelenül maradnak. Sokkal könnyebb háború idején fegyverekhez és lőszerhez jutni, a menekültek milliói pedig a puszta életben maradás céljával leölnek, megesznek, eladnak mindent, ami kezük ügyébe kerül. 

Reménykeltő azonban a tanulmány konklúziói között az, hogy bár a háború megtizedeli az élővilágot, ritkán irtja ki teljesen. A ritkává váló állatok vadászata ugyanis egyre több utánajárást igényel, amit háború idején nem engedhetnek meg maguknak a katonák. A háború végeztével pedig a gyors állatvédelmi beavatkozás gyakran visszahozza a sírból a fajokat. Egy korábbi kongói polgárháború lezárultával – pontosabban ideiglenes szüneteltetésével – a nyolcvanas években a nemzetközi szervezeteknek sikerült nyolc év alatt megduplázniuk a Garamba Nemzeti Park elefánt- és szélesszájúorrszarvú-állományát. Sajnos utóbbiak számára ez csak elodázta a véget.

A mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban a tizenöt évnyi polgárháború kiirtotta az állatok kilencven százalékát. Az elefántok kétszázan maradtak a kétezerből, gnúból és zebrából pedig mindössze ötven élte túl a harcokat, holott korábban több ezer volt belőlük. A nagy növényevők eltűnésével a korábban nyílt szavanna növényzete elkezdett beerdősülni, és a ragadozók is eltűntek a területről. Ez a körülmény később, a békekötés után lehetőséget biztosított a növényevők gyors regenerációjára. A Gorongosa Nemzeti Park ma már Afrika legnagyobb faunaregenerációs sikersztorijaként reklámozza magát. A park körül élő több száz ember segítségével – akik így munkához jutottak – leszorították a vadorzást, és jelenleg ötszáz elefánt, nyolcvan oroszlán és több tízezer antilop él ott.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.