Aranybányászok irtották ki a brazil őserdő mélyén felfedezett indián törzset

Molnár Csaba

Molnár Csaba

2017. szeptember 13., szerda 09:00, frissítve: csütörtök 11:33

Bár azt hihetnénk, hogy földünk, összes lakójával egyetemben „fel van már fedezve” (értsd: a nyugati civilizáció tudomást szerzett már mindenről), ez biztosan nincs így. Rendszeresen kerülnek elő légi felvételek olyan trópusi törzsekről, amelyekkel a nyugati ember még nem vette fel a kapcsolatot. Szinte feloldhatatlan erkölcsi vita folyik arról, hogy meg szabad-e zavarni ezen közösséget életét. A törzsek első találkozása a külvilággal rendszerint tragédiába, népirtásba torkollik.

Kilenc évvel ezelőtt szabályosan sokkolta a világot néhány fénykép, amelyek egy olyan amazóniai törzs tagjait ábrázolták, akikkel eddig még soha nem lépett kapcsolatba a nyugati világ. A brazil bennszülöttügyi hivatal (Fundação Nacional do Índio, Funai) munkatársai nem sokkal a felvételek elkészülte előtt fedezték fel őket az őserdőben, helikopterről. Mint azt a kutatók elmondták: a mai napig kőkorszaki körülmények között élő indiánok a létezésünkről vélhetően pontosan ugyanúgy nem tudtak addig, mint mi róluk, és egyértelmű jelét adták annak, hogy nem kívánnak a külvilággal kommunikálni. Amikor egy nappal a törzs felfedezése után a kutatók visszatértek a helyszínre, a korábban látott többtucatnyi asszony és gyerek már a sűrű esőerdő fái között bujkált, csak a férfiak maradtak a faluban, harci díszbe öltözve, dárdákat hajítva és nyilakat lőve a repülő felé.

A Funai nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan hol találtak rá a törzsre (valahol a brazil–perui határ közelében), viszont megóvásuk érdekében mindenképpen szükség volt létezésük bizonyítására. A brazil kormányzat egymást váltó, de kevés kivételtől eltekintve ugyanolyan korrupt vezetői ugyanis általában hevesen vitatják azt az állítást, hogy léteznének még olyan törzsek, amelyekről nem tudnak, amelyekkel még soha nem léptek kapcsolatba. Nem pusztán a szkepszistől hajtva vitatják ezt, hanem jól megfontolt érdekből.

A korrupciós vádak szerint a brazil politikai osztály jelentős része le van kötelezve az esőerdő eldugott térségeit kizsákmányolni szándékozó lobbiérdekeknek, a favágó, bányászati és mezőgazdasági cégeknek. Nekik persze nagyon rosszul jön, ha kiderül, hogy azon a területen, ahol épp bányát vagy mezőgazdasági monokultúrát terveznek telepíteni, emberek élnek, akiket (illetve élőhelyüket, kultúrájukat) a brazil alkotmány szerint védeni kell. A Funai ezért állandó harcban áll a kormánnyal. Ahol tehetik, nehezítik a működését, megvonják tőlük az állami támogatást.

Eközben pedig a bányászati vagy fakitermelő vállalatok a vádak szerint saját kezükbe veszik az indiánok védelme miatt kialakult probléma megoldását, de ezek a módszerek egyáltalán nem kultúremberhez méltóak. A bennszülöttek általában a fejlett társadalom legelvetemültebb képviselőivel kénytelenek először találkozni – és ezek a találkozások rendszerint halálos kimenetelűek. A legutóbbi mészárlásra néhány napja derült fény, amikor egy aranybányász besétált egy bárba a brazil–kolumbiai határ közelében, volt nála egy kézzel faragott evező is, és azzal kérkedett, hogy kollégáival nagyjából tíz, a külvilágról mit sem sejtő indiánt gyilkoltak le – számol be az Independent. Bár elmondása szerint ők is életveszélyben voltak („vagy ők, vagy mi haltunk volna meg”), a jogos önvédelem forgatókönyvét cáfolja, hogy a gyilkosságok után a holttesteket feldarabolták, és a folyóba dobálták.

Az esetet a rendőrség vizsgálja, és bár a Funai szerint számos bizonyíték támasztja alá a vád helytállóságát, az illetékes ügyész nem kecsegtet sok reménnyel arról, hogy a nyomozás bármiféle eredményre vezethet. Pablo Luz de Beltrand elmondta, hogy elkezdődött a nyomozás. Az eset vélhetően a Javari-völgyben, Brazília legnagyobb indiánrezervátumában történhetett. – Mi mindent megteszünk, de a terület hatalmas, és nehezen hozzáférhető. Azokkal a törzsekkel nincs kapcsolatunk, még a Funai-nak is csak sporadikus információik vannak róluk – nyilatkozta az ügyész. Elmondta azt is, hogy idén már történt hasonló tömeggyilkosság februárban, de az az ügy azóta is nyitott.

Ezek a bűncselekmények csak tovább erősítik azon vitákat, melyek azt boncolgatják, hogyan kellene viszonyulnia a nyugati világ lakóinak azokhoz az emberekhez, akik mit sem tudnak rólunk. Ők a becslések szerint meglepően sokan vannak. A Survival International jogvédő szervezet szerint Brazíliában akár száz ilyen törzs is élhet, de Peruban is él egy neolitikus népcsoport, Pápua-Új-Guineán tíz, és az India melletti Bengáli-öböl egyik szigetén is lakik a feltételezések szerint egy 50-500 tagú törzs. Utóbbiak már évtizedek óta ismertek, és ők is tudnak a külvilágról, de a többszöri kapcsolatfelvételi próbálkozásokra mindig ellenségesen reagáltak. 2006-ban két halász lépett partra a szigeten (amelyet a csoport védelme érdekében tilos öt kilométernél jobban megközelíteni), őket megölték a törzs tagjai. Az indiai kormány – a jogvédők követeléseinek engedve – bejelentette, hogy mivel a csoport egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kérnek a külvilágból, többé nem próbálnak kommunikálni velük.

 
A Brazil Nemzeti Indián Alapítvány (Funai) által 2014. július 31-én közreadott június 30-i kép egy eddig ismeretlen indián törzs tagjairól az Amazonas mentén fekvő Alto Envira közelében
MTI/EPA
 

Vannak azonban antropológusok, akik ellentmondva az általánosnak mondható „hagyjuk békén őket” politikának, úgy vélik, szabályozott keretek között igenis szükséges kapcsolatot teremteni velük, mégpedig éppen megóvásuk és a mostanihoz hasonló népirtások elkerülése érdekében. E gyilkosságokat ugyanis nyugodtan nevezhetjük népirtásnak, hiszen itt néhány tucat, legfeljebb néhány száz főt számláló népekről van szó. Ezek a kutatók úgy vélik, hogy nem tudjuk őket megvédeni, ha nem lépünk kapcsolatba velük. „A védelem csak illúzió. A favágók, kábítószercsempészek, vadászok bármikor rájuk bukkanhatnak, és a véletlen találkozások szükségszerűen katasztrófával végződnek – mondja az Independentnek Kim Hill, az Arizonai Állami Egyetem antropológusa, aki kollégájával korábban szenvedélyes hangú véleménycikket írt a Science folyóiratba, arra szólítva fel az ENSZ-t, hogy szakítson izolacionista politikájával. – A kapcsolat létesítése szinte mindig a törzsek nagyobb fokú védelméhez vezet, hiszen ezáltal bekerülnek az állami védelem alatt álló népcsoportok közé. Ha fenntartjuk elszigeteltségüket, azzal csak kiszolgáltatjuk őket a nem ellenőrzött, véletlenszerű találkozásoknak.

Természetesen nem mindenki ért egyet ezzel a sokak szerint kolonialista gőgöt sugárzó hozzáállással. – Az izolált törzsek teljesen életképesek mindaddig, amíg a földjeiket megvédjük. A gondolat, hogy behatolhatunk a területükre, és kapcsolatba léphetünk velük, akár akarják, akár nem, káros és arrogáns – véli Stephen Corry, a Survival International igazgatója. A szervezet legfőbb érve a kapcsolatfelvétel ellen az a sok millió indián, akik az elmúlt évszázadok során meghaltak olyan fertőzésekben, amelyeket a nyugati emberektől kaptak el.

A szerkesztő ajánlja

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.

Szathmáry István Pál

Öt deka szerencse

Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről.

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.