Eddig ismeretlen, titkos kamrát találtak a gízai nagy piramisban

MN

2017. november 2., csütörtök 14:39, frissítve: péntek 09:39

Egy viszonylag nagy, eddig ismeretlen titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban (más néven Kheopsz-piramis, ókori nevén Ahet Hufu, vagyis Hufu fényhegye). Felfedezésükről a Nature tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában adtak hírt.

A Kairóhoz közeli gízai piramisokban müontomográfiával végeztek kutatásokat, amelynek segítségével rejtett föld alatti üregeket képesek feltárni. A harminc méter hosszú üres tér vagy üreg a piramis negyvenhét méter hosszú nagy galériája – ez vezet a király kamrájához – felett helyezkedik el. A feltevések szerint nincsenek benne tárgyak, mert nem temetkezési célokat szolgál, hanem a piramis tömegének csökkentésére.

A Hufu- vagy Kheopsz-piramis névadója az egyiptomi óbirodalom fáraója (uralkodott körülbelül Kr. e. 2589 és 2566 közt), bár egyes kutatók kétségbe vonják, hogy valóban ő lett volna az építtető. A Szidóni Antipatrosz által a Kr. e. 2. században összeállított lista alapján a világ hét csodájának egyike, az egyetlen, amely máig fennmaradt.

A nagy piramis a világ legnagyobb ismert ókori építménye a kínai nagy fal mellett. A 19. század óta ez az első eset, hogy az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt gízai piramisban nagyobb belső szerkezeti egységet fedeztek fel.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.