Egyre több a fiatal bőrrákos

WA

2012. április 2., hétfő 16:48

Növekszik a bőrrákos esetek száma a fiatal, 18 és 39 év közötti amerikai felnőttek körében, amiért a gyerekkori napégések és a szoláriumozás tehető felelőssé – írták hétfőn közzétett tanulmányukban amerikai kutatók.

1970 és 2009 között a melanoma előfordulása nyolcszorosára nőtt a nők körében és megnégyszereződött a férfiak között – állapították meg a Mayo Klinika szakértői, akik a négy évtized alatt egy minnesotai megyében összegyűlt valamennyi orvosi feljegyzést elemezték munkájukhoz.

Ugyanakkor a melanoma miatti halálozás aránya csökkent az adott intervallumban, ami arra utal, hogy a korai felismerés és beavatkozás életeket ment meg.

Jerry Brewer kutatásvezető különösen a 20-as és 30-as nők körében tapasztalt nagymértékű emelkedésre hívta fel a figyelmet. „Még nagyobb előfordulási arányt találtunk, mint amekkorát a nemzeti rákintézet jelentett” – hangsúlyozta a bőrgyógyász.

Bár a mostani tanulmány nem az okokra összpontosított, Brewer elmondta, hogy a szoláriumozóknál 74 százalékkal nagyobb a melanoma megjelenésének valószínűsége, mint azoknál, akik nem használják a készülékeket.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.