Jön a sorozatgyártás – világhódítás előtt a magyar találmány

MNO

2016. július 20., szerda 10:14, frissítve: szerda 16:48

Talán már senkinek sem kell bemutatni a sajátos formájú szenzációt. Most pedig úgy tűnik, hogy nemsokára bárki gyönyörködhet benne otthonában. A formára egyébként a NASA is szemet vetett, piko drónokat gyártott belőle.

2010-ben a sanghaji világkiállításon robbant be a köztudatba a Gömböc, melyből hamarosan a világpiacon megjelenő termék lehet – írja a Népszabadság. A tudományos szenzációt (részletek lejjebb) jelentő találmányból eddig évente egy sorszámozott példány készült, melyet „szakrális” rajongás és komoly sorban állás övez – derül ki a cikkből. Természetesen a fentiek azt vonják maguk után, hogy aki kis Gömböcöt szeretne otthonra, annak komolyan a zsebébe kellett nyúlnia.

Nem gyerekjáték, legalábbis a gyártás

A NASA egyik beszállítója is megpróbálta legyártani, de nem jártak sikerrel – ecsetelte a lapnak Domokos Gábor, az egyik feltaláló a nehézségeket. Hozzátette, hogy ugyanakkor az álmuk a kezdettől az volt, hogy eljuttathassák a Gömböcöt a matematika iránt érdeklődő diákoknak.

Rengeteg technológiát és előállítási folyamatot próbáltak ki az évek során, míg végül összeállt a „játék Gömböc”. Az újdonság speciális műanyagból készül, hibrid technológiával, így körülbelül tízezer forint lehetne az ára. A végső cél az ötezer forint elérése.

A tudományos háttér

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem munkatársai az azóta elhunyt Arnold által 1995-ben felvetett elméleti kérdést válaszolták meg a Gömböccel. Ez az első ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. Bizonyítható, hogy ennél kevesebb egyensúlyi helyzettel rendelkező test nem létezhet. A Gömböc a Mathematical Intelligence szakfolyóirat címlapján debütált 2006-ban – további részletek a magyar találmányról alábbi cikkünkben.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.