„Kannibalizmus” is fenyegeti az idei év kedvencét + Képek

2011. január 23., vasárnap 07:50

A kősüllő a 2011-es év hala – erről döntöttek a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján szavazók. Az MNO bemutatja a győztest, értékeivel és a rá leselkedő veszélyekkel együtt.
A kősüllő az ismertebb süllőhöz hasonló hal, de szája kisebb, háta magasabb, oldalán a harántsávok kifejezettebbek, növekedése lassabb. Megtalálható minden nagyobb folyónkban, a Balatonban és a Tisza-tóban is. Többnyire ragaszkodik a nagyobb víztérhez, ahol a rosszabb vízminőséget is elviseli, de kis vizekben nemigen találjuk meg. Kezdetben planktonszervezetekkel, majd fenéklakó gerinctelen állatokkal táplálkozik, az idősebbek pedig fokozatosan áttérnek a ragadozásra, apróbb halakat fogyasztanak. Három- vagy négyévesen válik ivaréretté, szaporodása márciustól június végéig is elhúzódhat. (Harka – Sallai: Magyarország halfaunája)

A Magyar Haltani Társaság honlapján lezajlott, december 31-én zárult internetes szavazáson a kősüllő (Sander volgensis) érte el a legjobb eredményt, maga mögé utasítva az ugyancsak sokak szimpátiáját élvező réti csíkot és a harmadik helyezett sujtásos küszt. A Magyar Haltani Társaság fontos feladatának tekinti az ismeretterjesztést – ebbe illeszkedik az év hala akció is –, de elsőrendű célja a természetes vizekkel kapcsolatos haltani kutatások szorgalmazása és az eredmények közkinccsé tétele. „Ennek érdekében évente rendezünk konferenciát a témakörben, Debrecenben és Tiszafüreden felváltva. Utóbbi helyszínt az indokolja, hogy hazánk második legnagyobb vízterülete, a Tisza-tó partján fekszik. A víztározó változatos halállománya vonzó tényező, amelynek szerepe lehetett abban, hogy az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete ugyancsak Tiszafüreden alakítja ki újonnan létesült Tiszakutató Osztályának telephelyét” – mondja az MNO-nak Harka Ákos, a társaság elnöke.

Népszerűsítik a győztest

2009-ben döntöttek úgy, hogy 2010-től kezdődően évente kiválasztanak egyet halaink közül, és mint az év halára, igyekeznek ráirányítani a figyelmet. „Az akció célja őshonos fajaink népszerűsítése, ismertebbé tétele, ugyanis halfaunánknak már 20 százaléka származik idegen tájakról” – fogalmaz Harka Ákos. A tavalyi év hala a nyúldomolykó volt, ennek a kevésbé ismert fajnak 2010-ben szüntették meg a halászhatóságát, ami külön apropót is adott a választásnak. És hogy mi a „jutalma” a győztesnek? Ismeretterjesztő cikkekben mint figyelmet érdemlő természeti értéket igyekeznek megismertetni a halak iránt kevésbé érdeklődő nagyközönséggel is.

„Főleg a horgászok örülnek a kősüllő sikerének, hiszen fogható faj, ugyanakkor többen közülük az eddiginél komolyabb védelmet igényelnének számára. Szeretnék elérni, hogy a legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig 3 kilogrammról 3 darabra változzék. Társaságunk szimpatizál a javaslattal, ezért javasolni fogja a halászati hatóságnak a kérdés újragondolását” – fogalmaz Harka Ákos.

A méretbeli korlátozás néhány helyen már most is él, így például a Tisza-tavon. A naponta elvihető mennyiséggel kapcsolatban a társaság elnöke elismeri, az inkább szimbolikus lenne, mert kevés vizünkben él olyan állomány, amelyből naponta akár húsz darab 15 dekagrammos példány is horogra akadhatna. A hazai horgászrekord 3,2 kilogramm: előbb 1980-ban, majd 2006-ban fogtak ilyen súlyú példányt. „A horgászok egyébként ismerik és szeretik a 'köves'-nek becézett, ízletes halat, amelyet rendszeresen szerepeltetnek a fogási naplókban. A Balatonban a Keszthelyi-öbölben a leggyakoribb, nem zavarja, hogy ott üledékesebb a tó. Olykor a piacon is találkozhatunk vele, de főleg a süllők között, annyi nincs belőle, hogy külön árulják” – teszi hozzá a szakember.


Megfelelő a szabályozás?

Nem ért egyet a foghatóságra vonatkozó szabályok szigorításával Fürész György, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) osztályvezetője. Szerinte a horgászatnak és halászatnak nincs túl nagy szerepe abban, hogy kevés kősüllő van. A szövetség adatai szerint 1981-ben 16,8, 2006-ban 10,8, míg 2009-ben 14,2 tonnát fogtak belőle a horgászok. Halászati értéke csekély, 2009-ben 2 tonnánál több nemigen került a hálókba. A Balatonban ugyanakkor drasztikus a visszaesés: az 1981-es 11,8 tonnás horgászzsákmány tavalyelőttre 1,2 tonnára csökkent. „Ennek oka lehet az élőhely változása, a kevesebb balatoni horgász is, valamint döntően az elsősorban orsó alakú halakkal táplálkozó kormoránok, vagy más néven kárókatonák elszaporodása. Ezek a halevő madarak elég nagy pusztítást végeznek a magyar halpopulációban” – teszi hozzá. A kősüllők pedig kisebb méretük miatt épp ideális eleségeik. Ez főleg azért káros, mert a zsákmány egy részét valószínűleg a növendék halak teszik ki, így a halpiramis talpa „elvész”, elmarad az utánpótlás. Különösen a téli időszak veszélyes, mert akkor Európa többi részéből is érkeznek ide madarak, számuk ekkor a 30-50 ezret is elérheti – magyarázza Fürész György. És ha ez még nem lenne elég, a fogassüllő-állomány is kisebb rokona ellen dolgozik, népszerű a süllők közötti „kannibalizmus”. „Hiszen hiába ragadozó a kősüllő is, mérete miatt ő is zsákmánnyá válik.”

A MOHOSZ osztályvezetőjének elmondása szerint a kősüllőre horgászók többsége sem szeretné, ha megváltozna a szabályozás. Hozzáteszi: a horgászok kedvelik, mert nagyon jó horgászhal és sok helyen csak ez ad esélyt süllőfogásra. „Bár akadnak 36-38 centiméter hosszú rekordfogások is, általában 20-28 centiméteres egyedekkel lehet találkozni. Amennyiben 25 centiméterre változna kifogható mérete, úgy rengeteget vissza kellene dobni, hiszen a többség a határ alatt lenne” – véli. Ráadásul az ilyen kisebb halak nem biztos, hogy túlélik a horogra kerülést. Hazavinni a dögöt sem lehet, így azok ott úszkálnának a vizeinkben. „Főképp bébihallal fogják, aki rááll, egész eredményes tud lenni. Így a méret fölemelése és a mennyiségi korlát szigorítása végső soron nemcsak az állományt veszélyeztetné, de a fogási kedvet is csökkentené. A mostani törvényi szabályozás is biztosítja azt, hogy legalább egyszer ívjanak a kősüllők” – teszi hozzá. Hazánkban már megoldották a mesterséges szaporításukat. A gond Fürész György szerint az, hogy a kősüllő nagyon lassan növekszik. A megoldás az lenne, ha támogatná az állam a szaporítást, hogy piacképes áron kerülhessenek be az ivadékok a vizekbe.


Megoldható a kormoránok okozta probléma?

Érthető, hogy a horgászok, halászok nem szeretik a kormoránt, hiszen halat eszik, viszont a természet része – árnyalja a kárókatonákkal kapcsolatban kialakuló képet Nagy Dénes, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársa. Mint mondja, a probléma elég összetett, a fő gond pedig az információhiány. Viszont szerinte van megoldás, hiszen lehetőség van az állomány riasztására és gyérítésére is.

Nagy Dénes emlékeztet rá, hogy a 20. század közepéig tartó üldözés és a természetes vizek halállományának visszaszorulása nagyon lecsökkentette a kormoránok számát. Később védetté váltak, majd az 1990-es években, az állománynövekedéssel párhuzamosan újra vadászhatóvá, ezt követően kerültek abba a kategóriába, amelyben most is vannak. Nálunk a Környezetvédelmi Minisztérium 13/2001-es rendelete a fajt az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé sorolja. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki is aktívan védené a kormoránokat” – fogalmaz a szakértő. A szabályozás kimondja, védett és madárvédelmi Natura 2000-es területeken engedélyt kell kérni, amúgy az ország egyéb halasvizeinél (a tulajdonosok és hasznosítók engedélyével) a vadászok, halászati őrök vagy mezőőrök kilőhetik – csupán jelentési kötelezettségük van –, vagy riaszthatják őket. Nagy Dénes abban látja az egyik fő problémát, hogy a kárókatona nem vonzó vadászzsákmány, viszont a lövések hangja elriasztja az egyéb értékes vadakat. És persze itt is nagy szerepet játszik a pénz, hiszen a halászati, horgászati társaságoknak meg kellene fizetni azt az embert, aki vigyázza a tavakat, folyókat. Mint ahogy a vadászok és a halászok közti partneri viszony is szükséges lenne – teszi hozzá. Nagy Dénes ugyanakkor elképzelhetőnek tartaná a riasztás önkéntes munkára alapozott megszervezését is.

Az egyesület adatai szerint hazánkban körülbelül ötezer pár kormorán fészkel, amivel nem is lenne baj, hiszen jól körülhatárolható, halászatilag általában nem hasznosított helyeken élnek. Az igazi problémát a téli időszak okozza, amikor a Balti-tenger térségéből és Fehéroroszországból jelentős egyedszám érkezik. Ekkor – ideiglenesen – a hazai állomány száma elérheti a huszonötezer példányt. „Ezek a számok azonban csak becslések, pontos adatok sajnos nincsenek – teszi hozzá – hiszen a folyamatos vándorlás, valamint a szűkös anyagi források miatt nehéz felmérni a számukat, bár a módszertan meglenne hozzá.” Nagy Dénes szerint ebben a munkában nagy segítséget jelenthetne a halgazdaságok együttműködése. Azt nagyon rossz ötletnek tartja, amikor a hazai fészkelőhelyek zavarása kerül szóba. „Ezek egyrészt kisebb helyet foglalnak el, másrészt kevés gondot okoznak. A téli csapatok kezelését kell megoldani, amely összefogással nem lehetetlen feladat” – figyelmeztet az MME munkatársa.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.