Megbánja-e a robot a bűneit?

2018. március 4., vasárnap 10:55, frissítve: hétfő 13:52

A nácik nukleáris programjának vezetője, Werner Heisenberg 1941-ben a megszállt Dániába utazott, hogy fölkeresse mesterét, Niels Bohrt. A kvantumfizika megalkotói között lezajlott beszélgetést – ami véget vetett a két férfi barátságának – azóta legendák övezik. Van, aki szerint a német fizikus Bohr segítségével akarta figyelmeztetni a világot az atombomba veszélyeire, mások úgy gondolják, a fegyver megalkotásához szeretett volna segítséget kérni. Annyi biztos: ezt a beszélgetést tartják az egyik csúcspontnak a tudományos fejlődés és az erkölcs viaskodásának történetében. Ám mint korábban annyiszor, végül a hatalom érdekei érvényesültek.

Amit a tudomány megvalósítani képes, az előbb-utóbb meg is valósul. Akár ezt a következtetést is levonhatjuk az atomprogram sikeréből. És valóban, nehéz példát találni rá az utóbbi száz-százötven évből, hogy egy tudományos eredmény csak azért nem született meg, mert valaki nem tartotta helyesnek. Olyan előfordult, hogy a kormányok – inkább politikai, mint erkölcsi megfontolásból – nem adtak pénzt egy kutatásra, ezért egy időre megrekedt, de általában került valaki, aki fantáziát látott benne, és továbblendítette a munkát. Ami nem valósul meg, az inkább üzleti okok, mintsem erkölcsi dilemmák miatt marad félbe.

Persze az sem igaz, hogy a tudomány és a technológia nem ismer erkölcsi korlátokat. Az állatkísérletek szigorú szabályozás alá esnek, embereket pedig a legritkább esetben lehet kísérleti alanyként használni, noha minden bizonnyal sokkal gyorsabban haladnának a kutatások efféle akadályok nélkül. Előfordul, hogy cégek megszegik ezeket a szabályokat, nemrégiben például a Volkswagen és a Daimler autógyártókról derült ki, hogy majmokon és embereken is tesztelték a dízelek kipufogógázának hatását. Az ilyen esetek azonban heves ellenérzéseket váltanak ki. Amikor néhány éve napvilágot látott, az autógyártók meghamisítják a járművek kibocsátási adatait, hogy át tudjanak menni a környezetvédelmi teszteken, a cégeket elítélő nyilatkozatokat hamar fölváltották azok a hangok, amelyek a szabályozók felelősségét feszegették.

 
Heisenberg és Bohr, 1941-es találkozójukon
Wikipédia
 

Ismét a régi közhelyhez jutottunk el: a tudomány és a technológia sem nem jó, sem nem rossz. A használat és az emberek alkotta szabályok teszik azzá, amivé alakul. A történelem során rengetegen estek áldozatul a tűznek, mégis nagyon kevesen lehetnek, akik emiatt betiltanák az alkalmazását. Elfogadtuk, hogy veszélyes, kialakítottuk használatának szabályait, és megtanultunk együtt élni vele. Csakhogy a mai technikai fejlődéssel nagyon nehezen tud lépést tartani a szabályozás. Elég, ha az Uber körül kialakult vitára gondolunk.

Hogyan dönthetnénk el, keresztezhetjük-e az embert a disznóval, ha nem tudjuk, mi végre vagyunk a világon? Ez a kérdés a Károli Gáspár Református Egyetem nemrégiben megrendezett konferenciáján hangzott el. Az előadók arra keresték a választ, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jogalkotásnak a XXI. században, és hogy az etika és a keresztény erkölcs miképpen reagálhat a változásokra.

Az előadásokon rendre visszatérő fölvetés volt, hogy csupán a jog eszközeivel nem lehet elejét venni a bajoknak. Az emberiség által használt technika az elmúlt néhány ezer évben eljutott a marokkőtől az atombombáig, erkölcsileg viszont tapodtat sem léptünk előre. Ugyanazokat a bűnöket követjük el, csak hatékonyabb eszközökkel. Most viszont olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor valami egészen új következik. Ma már olyan kérdéseket kell megválaszolnunk az etika és a jog eszközeivel, amikre alig találunk példát a múltban.

Ha a géntechnológia lehetővé teszi, meg szabad-e engednünk a gazdagoknak, hogy kiváló képességeket vásároljanak születendő gyermekeiknek? Belenézhet-e egy biztosító az ügyfele géntérképébe, mielőtt árajánlatot tesz? Felelősségre vonható-e a programozó, ha az öntanuló mesterséges intelligencia bűncselekményt követ el? Milyen jogai lehetnek egy önálló döntések meghozatalára képes robotnak? Engedélyezzük-e a génmanipulált élelmiszerek termesztését, ha csupán így lehet elkerülni az éhínségeket? Mind-mind olyan kérdések, amelyek hamarosan aktuálissá válhatnak.

Az előadók egyik javaslata az volt, hogy a technológiákat az emberi létezés teljességének tükrében kell szemlélni, és minden esetben föltenni a kérdést: meddig szolgálják a kutatások a közösség érdekeit? Csakhogy az erre adható válaszok mind hitbéli meggyőződések mentén születnek, ezért kultúránként különbözők lehetnek. Még olyan alapvető kérdésekben is eltérhetnek a vélemények, mint a robotok megítélése. Klein Tamás, a református egyetem tanársegédje például rámutatott, hogy a nyugati kultúrkörben – részben a sci-fi-irodalom hatására – sokkal gyanakvóbbak az emberek a robotokkal szemben, mint a távol-keletiek. Utóbbiak igyekeznek mindennek megtalálni a helyét a világban, ezért elsősorban használati tárgyként tekintenek ezekre a gépekre. Ez oda vezethet, hogy egészen más szabályozás alá esik majd a mesterséges intelligencia a világ különböző pontjain.

Szinte semmi esély sincs rá, hogy a különböző értékrendű, világlátású emberek egységes választ adjanak a technikai fejlődés új kérdéseire, de ez nem jelenti, hogy föl kell hagynunk az univerzális megoldások keresésével. Inkább előbb, mint utóbb ki kell alakítanunk azokat a törvényi kereteket, amikbe beilleszthető a géntechnológia vagy a mesterséges intelligencia; és ezek mentén a szabályrendszerek mentén megújult gazdasági és szociális rendszereket kell kiépítenünk. Így nem helyes, hogy az Európai Unió azzal rázta le magáról a robotok jogalanyiságának kérdéskörét, hogy a téma még nem aktuális. Amikor tényleg sürgető lesz, annyiféle gazdasági és politikai erő küzd majd a saját érdekeiért, hogy az etikai, sőt talán a szakmai szempontok is háttérbe szorulnak. Nem volna szabad hagyni, hogy a senki földjén húzódjon a technikai fejlődés frontvonala.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.