Sikerült hidrogénplazmát előállítani

MTI

2016. február 3., szerda 23:08, frissítve: csütörtök 20:15

Fél másodpercnyi időre sikerült hidrogénből több millió Celsius-fokon plazmát előállítani szerdán a németországi Greifswaldban lévő kísérleti fúziós reaktorban, a Wendelstein 7-X-ben.

Az eredményről Robert Wolf, a Max Planck Plazmafizikai Intézet (IPP) egyik igazgatója számolt be, aki elmondta, hogy 2020-ig lépésről lépésre harminc percre akarják növelni a plazmaállapot idejét. A kísérletet elindító gombot Angela Merkel német kancellár nyomta meg, aki egyébként maga is fizikus.

Az intézet szerint még több évtizedig tart, amíg sikerül magfúzióval energiát előállítani. A tudósok ezúttal héliumból előállított plazmáról hidrogénből előállított plazmára, kutatásuk tulajdonképpeni tárgyára váltottak – mondta Thomas Klinger projektvezető. A reaktor decemberi indításakor végzett első kísérletükben az első plazmát héliumból állították elő, ez a gáz ugyanis könnyebben válik plazmává, mint a hidrogén.

Merkel szerint az emberiség egyik legsürgetőbb kérdése az, hogyan lehet az egyre növekvő energiaigényt a klímacélok megsértése nélkül kielégíteni.

40 tonna szén egyenlő négy vödör

A hidrogén szinte korlátlanul elérhető, tiszta energiaforrás. Négy vödörnyi vízből annyi energia nyerhető, mint negyven tonna szénből – hangsúlyozta Sibylle Günter, az IPP tudományos igazgatója.

A Wendelstein 7-X elnevezésű fúziós reaktor, amelyet a világ legbonyolultabb fúziós berendezésének tartanak, Németország egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházása, egyben az európai magfúziós kutatások alappillére is.

Ez egy sztellarátor típusú berendezés – vagyis a Napban zajló reakciókat földi körülmények között megvalósító szerkezet –, amely a szabályozott magfúzió létrehozásához erős mágneses terekkel tartja össze a plazmát, így állítva elő hatalmas mennyiségű tiszta – üvegházhatást és atomhulladékot nem termelő – energiát.

Az egymilliárd eurós berendezésben a tudósok a fúziót a Napban zajló folyamatokkal azonos módon akarják előidézni. Ehhez plazma – ionizált gáz – szükséges, hogy atommagok olvadjanak meg és ezáltal óriási mennyiségű energia szabaduljon fel.

Több mint hatvan éve

Szakértők több mint hatvan éve dolgoznak azon, hogy a magfúziót környezetbarát energiaforrásként hasznosítsák. Az ilyen jellegű erőművek megalkotásához két reaktortípussal, a tokamak és a sztellarátor típussal dolgozik a tudomány. A tokamak berendezések fejlesztése sokkal gyorsabban zajlott, elsősorban az egyszerűbb kialakítás miatt. Ugyan a tokamak ma is az energiatermelő fúziós erőművek kutatásának és építésének fő iránya, a technikai fejlődés eljutott arra a szintre, hogy a sztellarátorok – számos előnyös tulajdonságuk miatt – megvalósítható alternatívát jelenthetnek. A tokamak típusból a ma létező legnagyobb berendezés Nagy-Britanniában található.

A Wendelstein 7-X elnevezésű kísérleti fúziós reaktor működését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontja által kifejlesztett intelligens kamerarendszer felügyeli. A magyar kutatók és mérnökök által fejlesztett, tíz kamerából álló rendszer feladata az, hogy a fúziós szerkezetet megvédje a károsodástól az esetleges meghibásodások esetén. A kamerák a berendezés teljes belsejét megfigyelés alatt tartják, a rendszer az áttekintő képek mellett képes az egyes kritikus területek külön monitorozására, valamint az adatok valós idejű feldolgozására is. Az eredmények a szerkezet vezérlőrendszeréhez kerülnek, amely szükség esetén dönthet a reaktor biztonsági leállításáról is.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.