Tojással a tojásallergia ellen?

tt

2012. július 19., csütörtök 17:40

Javulás érhető el gyerekek ételallergiájában, sőt visszafordítható a tojásallergia, ha egészen apró adagokban emelik a tojásszármazékok arányát az ifjú páciensek étrendjében – állapították meg amerikai kutatók.

A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban ismertetett kísérleti tanulmányba 55 tojásallergiás gyereket vontak be az Észak-Karolinai Egyetem kutatói. Huszonkét hónapos kezelés után a gyerekek háromnegyede allergiás reakció nélkül tudott megenni két tojást valamilyen formában tartalmazó ételt. A mindennapi tojásos kezelést elhagyva, egy hónappal később újra tesztelték a páciensek ételallergiáját: 28 százalékuk még ekkor is reakció nélkül ehetett tojást, ezért őket már allergia nélkül élőnek tekintették.

Átlagosan a kisgyerekek több mint 2 százalékát érinti a tojásallergia. Többségük kinövi azt 4-5 évesen, de legkésőbb kamaszkorára, ám a gyerekek 10-20 százaléka soha nem tud megszabadulni ettől a típusú ételallergiától.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.