Törölte a homeopátiás tantárgyat a Semmelweis Egyetem

MN

2017. szeptember 29., péntek 19:44, frissítve: péntek 20:24

A Semmelweis Egyetemen – ellentétben egyes homeopátiát gyakorló orvosok állításával – nem lehet licencvizsgát tenni a vitatott megítélésű gyógyászati módszerból. Ez derül ki abból a levélből, amit az egyetem rektora, Szél Ágoston küldött Novák Hunor gyermekorvosnak, aki saját, egészségügyi témákkal foglalkozó honlapján számolt be a levélváltásról.

Novák szerint a homeopaták előszeretettel hivatkoznak arra, hogy „hivatalos tantárgy a Semmelweis Egyetemen a homeopátia”, de a rektor leveléből az derül ki, hogy az Általános Orvosi Karon nincs ilyen vizsga. Korábban, 2000–2001-ben az Orvostovábbképző Karon lehetett homeopátiás vizsgát tenni, de ez az intézmény már levált a Semmelweis Egyetemről.

Jelenleg az Egészségtudományi Karon tart egy külsős óraadó egy szabadon választható, 1 kreditet érő tantárgyat „Bevezetés a homeopátiába” címmel, amely idén szeptemberben is elindult. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének állásfoglalása után – amely szerint nincs semmilyen betegség, amelyet bizonyítottan, a placebón felül gyógyítana a homeopátia – az egyetem vezetése úgy döntött, hogy a jövőben nem indítja a tantárgyat, sőt, már ebben a félévben sem folytatódik a kurzus. Annak elvégzése amúgy sem járt semmilyen végzettséggel és nem jogosított fel semmilyen tevékenységre.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.