Üdítővel győzte le a halált a kacagójancsi

tt

2012. június 22., péntek 13:15, frissítve: péntek 13:28

Kólával mentették meg az életét egy súlyos emésztési gondokkal küzdő fiatal madárnak az észak-csehországi Decinben található állatkert gondozói.

A ritka, egzotikus madárra biztos halál várt volna a gondozók hatékony közbeavatkozása nélkül – hangsúlyozta az intézmény közleménye. Az Ausztráliában őshonos kacagójancsit, vagy más néven kacagó kokaburát nagyon nehéz fogságban tenyészteni. A decini állatkert túlélője nemrég kelt ki a tojásból. Az örömmámorban úszó gondozók pedig inkubátorba helyezték a kitűnő hangutánzó képességéről híres szárnyast.

A madár rendesen táplálkozott az első napokban, ám később problémák léptek fel nála – magyarázta Roman Rehak, az intézmény szakértője. A fiatal példánynál súlyos emésztési gondok jelentkeztek, ezért nem tudta feldolgozni a táplálékát. A gondozók ekkor a Coca Cola bevetése mellett döntöttek.

„Ez egy jól bevált módszer, amelyet sok édesanya is alkalmaz, ha a gyermekének megfájdul a hasa” – mondta a szakember. Hozzátette, az italban található szénhidrát és koffein elegendő energiával látta el a fiókát, amely mára teljesen felépült és jó ízűen nyeli le a napjában többször feltálalt egereket, egészben.

Számos cseh állatkertben élnek kacagójancsik, ám az elmúlt két évben csak a decini intézménynek sikerült fogságban szaporítania.

Üdítőháború New Yorkban

Mindezek mellett New Yorkban a cukros, szénsavas üdítőkre kivetett adóval harcolna az ország egyre nagyobb mértékű elhízása ellen az Egyesült Államok legnagyobb orvosi szervezete. Az előzményekhez tartozik, hogy Michael Bloomberg, New York polgármestere május végén kezdeményezte, hogy tiltsák be a 16 unciánál, azaz 437 milliliternél nagyobb méretű cukrozott italok árusítását.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.