Egymillió embert juttatna el a Marsra Elon Musk

MTI

2017. június 15., csütörtök 13:47, frissítve: csütörtök 13:59

Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk – derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.

Musk múlt év őszén egy nemzetközi űrhajózási kongresszuson már beszélt a Mars kolonizációjának terveiről, és most részletesen leírta, miként képzeli megvalósítani nagyszabású elképzeléseit.

A vörös bolygó betelepítésének víziója az újrahasználható rakéta és űrhajó kombinációján alapul, amelyet Musk bolygóközi közlekedési rendszernek (Interplanetary Transport System, ITS) nevez. Mind a rakétát, mind pedig az űrhajót a SpaceX Raptor hajtóműve fogja működtetni, amelyet most fejleszt a vállalkozó cége. Musk szerint a hajtómű háromszor erősebb lesz, mint a cég Falcon 9 rakétáját működtető Merlin hajtóművek.

A 42 Raptor hajtóművel felszerelt rakéta képes lesz 330 tonna tömeget Föld körüli pályára juttatni, megnagyobbított változata 600 tonnát. Az eddigi legnagyobb teljesítményű hordozórakéta, a NASA Saturn V holdrakétája 150 tonna világűrbe juttatására volt képes.

Az ITS rakétái az űrhajókat Föld körüli pályára állítanák, és 20 perc múlva visszatérnének egy hajszálpontos landolással. A rakéták számos űrhajót és üzemanyagtankert juttatnának a világűrbe, úgy tervezik őket, hogy élettartamuk alatt mintegy ezerszer képesek legyenek repülni – írta Musk.

A Föld körüli pályára állított űrhajók akkor indulhatnának el nagyszámban a vörös bolygó felé, amikor a Föld és a Mars együttállása kedvező lesz, azaz 26 havonta.

Musk ezer vagy több ITS űrhajó indításában gondolkodik, amelyek mindegyike 100 vagy több ember szállítana. Ily módon egymillió embert juttathatna el a Marsra a következő 50-100 évben.

Az űrhajók kilenc Raptor-hajtómű és a vörös bolygón előállított metánalapú üzemanyag segítségével térnének vissza a Földre. Minden ITS-űrhajó 12-15 világűrbeli utat lenne képes teljesíteni, minden üzemanyagtanker mintegy százszor térhetne vissza a Földre.

A Mars benépesítésének kulcsa a bolygóközi közlekedési rendszer újrafelhasználhatóságában van. Ez a vörös bolygóra való utazás árát személyenként 200 ezer dollárra csökkenthetné a becsült 10 milliárdról hagyományos űrrepülési rendszerek használata esetén – írta Musk.

A vállalkozó szerint ha minden jól megy, 10 év múlva kezdődhetne a marsi utazás. „De hatalmas kockázatai vannak. Rengetegbe fog kerülni. Jó esély van arra, hogy nem fog sikerülni, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb haladást érjük el” – tette hozzá.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.