Hruscsov szenzációjából nekünk is jutott

2018. március 31., szombat 21:01

Hatvan évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagvizsgáló Intézetében rendszeres megfigyeléseket végeztek a nem sokkal korábban felbocsátott Szputnyik műholdak pillanatnyi pozíciójáról. Ezek a megfigyelések azonban csak a műhold irányát határozták meg, térbeli helyzetét nem. Almár Ivánnak azonban egy amerikai tanulmány alapján sikerült a tényleges helyzetmeghatározás, az eredményből pedig megszületett az első magyar csillagászok által írt, külföldön publikált tanulmány.

Miután 1957. október 4-én a Szovjetunió sikeresen felbocsátotta a Szputnyik–1-et, az első ember alkotta tárgyat, amely kijutott a világűrbe, Nyikita Hruscsov a siker felett érzett eufóriát meglovagolva azonnal utasította Szergej Koroljovot, a szovjet űrprogram irányítóját, hogy a bolsevik hatalomátvétel közelgő 40. évfordulójára megint lőjenek fel valami szenzációsat. Ez szinte lehetetlen feladatnak látszott, hiszen addig már csak 32 nap állt rendelkezésre. Noha a közhiedelem szerint Koroljov tiltakozott az eszméletlenül rövid határidő miatt, valójában inkább kihívásnak fogta fel, és boldog volt, hogy csapata újabb feladatot kapott.

Ugyanazt még egyszer felbocsátani nem lett volna kellően szenzációs, ezért sok tekintetben fejlesztettek a Szputnyik–1-hez képest. A 2-es műhold így nagyobb lett, jóval tovább keringett a Föld körül, és egy élőlényt (Lajkát) is magával vitt. A Szputnyik–2 egy 4 méter magas, 2 méter alapsugarú kúp volt, amelyet egy rakéta csúcsára rögzítettek, és nem vált el a hordozórakétától. Össztömege így majdnem elérte a 8 tonnát. Sokkal több műszert vitt magával, mint elődje: volt rajta rádióadó, telemetrikus rendszer és egy elkülönített kamra Lajka kutyának is. Az állat képét egy 100 soros felbontású videokamera vette és továbbította a Földre.

 
Lajka, az űrbe kijutott első élőlény
 

A Szputnyik–2 legalább olyan fontos volt propagandaszempontból, mint tudományosan, így a szovjet űrkutatási tevékenységért akkoriban felelős tudományos akadémia nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy bolygónk minél több pontjáról megfigyeljék a csillagászok a keringését. Ezekből az adatokból aztán pontosan meg tudták határozni a pályáját. Magyarországon is végeztek efféle megfigyeléseket a Szovjetuniótól kapott távcsövek segítségével, de az első időkben e munka inkább afféle szolgáltatás volt, különösebb újító, a tudományt előbbre vivő értékkel nem rendelkezett. Hatvan évvel ezelőtt azonban ez megváltozott.

 
Almár Iván az Csillagvizsgáló Intézet tetőteraszán 1958-ban (de nem a szputnyikmegfigyelés alkalmával)
Fotó: Almár Iván
 

– 1958 januárjától működött az első optikai szputnyikmegfigyelő állomás Magyarországon. A Szovjet Tudományos Akadémia küldött távcsöveket és előrejelzéseket arról, hogy nagyjából hol kell keresni a műholdat. A mérések eredményét, tehát azt, hogy átvonulásonként egy pozíciót milyen irányban tudtunk megfigyelni, táviratban küldtük a Szovjetunióba – mondta el lapunknak Almár Iván űrkutató-csillagász, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének emeritus kutatója. – Abban az időben éppen az országos megfigyelőhálózatot szerveztem. Így létrejött a bajai és a szombathelyi, majd később a miskolci megfigyelőpont is. Ezek több mint tíz évig működtek, és több tízezer megfigyelést végeztek a legkülönfélébb mesterséges holdakról. De ez eleinte csak szolgáltatás volt, különösebb haszon nélkül az MTA akkori nevén Csillagvizsgáló Intézete számára. Én viszont 26 évesen szerettem volna valami újító jellegű kutatást is végezni.

Az intézet előfizetett a Nature tudományos folyóiratra, amelyben Almár Iván olvasott egy cikket arról, hogy egy amerikai űrkutatónak sikerült lefényképeznie a Föld árnyékából kilépő mesterséges holdat, és megállapította az irányát abban a pillanatban. Ezekből az adatokból kiszámította, hogy hol (a Föld mely pontja fölött), és milyen magasságban repült abban a pillanatban, magyarul meghatározta a térbeli helyzetét. Almárnak eszébe jutott, hogy ezt a szűkös magyar lehetőségek közepette is meg lehetne sokkal egyszerűbben csinálni.

– Akkoriban semmilyen lehetőségünk nem volt arra, hogy ilyen gyorsan mozgó műholdat lefényképezzünk. Voltak viszont távcsöveink, ezért kiválasztottam egy kisebbet, amely elég mozgékony volt, viszont osztott körökkel volt ellátva, így a látott objektum pozícióját egy adott pillanatban egyszerűen meg lehetett a segítségével határozni. De így is nehéz volt egy távcsővel elkapni egy meglehetősen bizonytalan pályán mozgó égitestet (a Szputnyikot) abban a pillanatban, amikor belép a Föld árnyékába, magyarul eltűnik a szemünk elől – emlékszik vissza az űrkutató.

 
A megfigyelésről írott közlemény az Asztronomicseszkij Cirkular című szovjet folyóiratban
 

– Ezt úgy oldottuk meg, hogy a nagyobb távcsőre rászereltünk egy nagyobb látómezejű kisebb távcsövet, amellyel már reményünk volt arra, hogy észrevehetjük, amint a Szputnyik belép az árnyékba. Lovas Miklós kollégámmal követtük a mesterséges holdat, majd az eltűnés pillanatában leolvastuk a pozícióját, illetve az időpontot. Akkoriban a néhány másodperces pontosság igen pontosnak tűnt, ma már nem lenne az. Ez a különleges megfigyelés 60 éve, 1958. március 19-én este történt a Csillagvizsgáló Intézet egyik kisebb kupolájából.

Ezekből az adatokból sikerült meghatározni, hogy abban a pillanatban a Szputnyik nagyjából 300 kilométer magasságban repült az erdélyi Nagyszebentől néhány kilométerre levő pont fölött. Ez volt az első magyar kezdeményezés, amely valamilyen újszerűt produkált a mesterséges holdak megfigyelése terén. Az eredményből orosz nyelvű cikk született, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia csillagászati folyóirata meg is jelentetett (majd később a magyar Fizikai Szemle is). A Szputnyik végül 1958. április 14-én lépett be a sűrű atmoszférába, ahol elégett. A márciusi magyar megfigyelés idején tehát már elég alacsonyan keringett.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.