Kedves, régi barátunk, Manfred Weber európai atomfegyver szükségességéről értekezett egy minapi tévéműsorban. Két európai országnak már vannak ilyen bombái, ám ő kifejezetten arra célozgatott, hogy az Európai Uniónak is legyen sajátja.
„Szükségünk van egy európai atomfegyverre” – burukkolta.
De jó is lenne, ha lenne! Képzelje csak el a tisztelt olvasó! Brüsszelnél lenne az atomtáska, ők döntenék el, kinek a fejére pottyantsák a tölteteket.
Mondjuk, egy Jean-Claude Juncker típusú, folyton józan, véletlenül sem amerikai báb főbürokrata kezében lenne a batyu. Mármint az egyik kezében, hisz a másikkal kapaszkodna valakibe vagy valamibe. Már a gondolattól is könnybe lábad az ember szeme.
Atomfegyvert Brüsszelnek! – mereng az Európai Néppárt vezetője. S ha a csiga gerincoszlopával fölvértezett Weber ezt mondja, biztosak lehetünk benne, hogy ugyanezen törpöl a teljes uniós és amerikai baloldal is. Sőt, talán már rég el is döntötték, csupán a végrehajtás előtt lefutnak még néhány tiszteletkört, a brüsszeli Patyomkin-demokrácia nagyobb dicsőségére.
Tömegpusztító fegyvert adni olyan bölcs és higgadt emberek kezébe, akik egy hétköznapi, konzervatív fórumot betiltanának, annak résztvevőit halálos ellenségnek, de legalábbis Hitler reinkarnációinak tekintik? Olyanoknak, akik a „béke, béketárgyalás, fegyverszünet” szavaktól dührohamot kapnak? Olyanoknak, akik az illegális migráció meg az óvodai genderpropaganda megállítását gyűlöletbeszédnek tekintik, és akik saját szövetségesük pénzét szedik el, mert az nem hajlandó „szolidaritásból” afrikai analfabétákat és tálib alvóügynököket befogadni? Pompás ötlet az ilyeneknek még gyilkosabb fegyvereket adni. Körülbelül olyan, mint egy epilepsziást roham idején kamionvolán mögé ültetni.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Weber egy „háborúfanatikus”, aki az atomfegyverek emlegetésével veszélybe sodorja Európát. Ahogyan – ezt már én teszem hozzá – a brüsszeli haverjaival együtt nem csupán veszélybe sodorta, hanem meg is pecsételte Európa sorsát a muszlim hódítók bezsilipelésével és a tömegpusztító fegyverként működő LMBTQ-őrület népszerűsítésével, kvázi kötelezővé tételével.
Manfred Weber, alias gerincoszlop, az atomfegyverek szükségességén túl arról is kifejtette téziseit, hogy a teljes Európai Unióban be kellene vezetni az általános, kötelező, egyéves sorkatonai szolgálatot. Amivel önmagában, ha éppen nem tombolna háború az unió szomszédságában, nem is lenne baj. (E sorok írója szerint is fontos lenne egy pár hónapos katonai és önvédelmi alapkiképzés minden férfinak, különösen a Weberhez vagy Daniel Freundhoz hasonló tyúkmellűeknek. Elsősorban azért, hogy minél kisebb eséllyel váljanak olyanokká, mint nevezett két úr.)
Ám háború tombol, méghozzá jórészt éppen a Weberhez hasonlók évtizedes aknamunkája, kijevi puccsa, kisebbségek elleni terrorhadjárata, atombombás és NATO-csatlakozásos fenyegetése miatt.
Így jó okkal föltételezzük: Weber és tartótisztjei azért fűtik a háborús kohókat, lebegtetik a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését, hogy az ágyútölteléknek használt, szerencsétlen ukránok eltüntetése után bennünket, európaiakat vessenek oda koncnak a Hunter Biden-félék zabrált földjeinek, nyersanyagkészleteinek megvédésére. Akinek két anyja van, az háborúzzon értük! Weber meg a többi háborús uszító „warpig” küldje csak magát meg a saját pereputtyát elhamvadni a Donbászba, járjon elöl jó példával! Ha rajtam múlna, gyalog terelném az ilyeneket teljes menetfelszerelésben a Dnyeperig. Mire odaérnek, nagyjából a front is ott lesz majd. Akkor aztán Weberéket kicserélnénk negyvennyolcas csapatzászlókra az oroszokkal, mint száz éve, és beköszöntene az áldott béke.
Parádés: miközben fél kézzel a háborút és az atomkataklizmát készítik elő Brüsszelben, arra is van érkezésük, hogy másik kezükkel keresztülverjék az Európai Unió Tanácsán (a magyarok és a lengyelek tiltakozása dacára) a migránspaktumot. Ami a hivatalos mantra szerint „elősegíti az érkezők rendezett kezelését, hatékony és egységes eljárásokat hoz létre, és biztosítja a tagállamok közötti méltányos tehermegosztást”.
A valóságban viszont azt jelenti, hogy kötelező kvótával a nyakunkba akarják majd sózni a nekik nem kellő migránsokat. Először csak pár százat, aztán fokozatosan egyre többet – addig, míg a mi társadalmunk nem válik az övékéhez hasonlóan színessé. Ha dacolunk, akkor pénzbüntetést kell fizetnünk: illegális bevándorlókként húszezer eurót.
Ez az a migránskvóta, amelyről a magyarországi baloldal évek óta hangoztatja, hogy soha senki nem akarta bevezetni, csak Orbán találta ki a magyarok riogatására, álprobléma az egész. Amúgy is: „Az a baj, hogy továbbmennek”.
Másik kedves barátunk, Donald Tusk lengyel miniszterelnök a migránspaktum elfogadása után sietve közölte: Lengyelország „a migrációs csomag kedvezményezettje lesz”, Varsónak nem kell majd „semmiért sem fizetnie”, a jóságos unió „nem kényszerít rá semmilyen migránskvótát”. Hát persze. Ha Tusk – akinek száján keresztül Brüsszel szól hozzánk, vagyis egy szavát sem szabad elhinni – azt állítja, minden rendben, akkor borítékolható, hogy nagy a baj. A káosz hadműveletet magasabb fokozatba kapcsolták az illetékesek, tudniillik Európa túl lassan totyog a vágóhíd felé.
Első pillantásra nem idevaló, de néhány címet másolok ide a WMN című, állítólag nőknek szóló állítólagos újságból: „Ha vannak homoszexuális kapcsolatok egy állatközösségben, békésebbek, állítja egy norvég kutató.” (De hiszen ezt üzeni Brüsszel is, az RTL is, az eurovíziós LMBTQ-seregszemle is, csak más szavakkal: legyen ön is b…zi!) „Akkor sem szerettem a gyerekeket, amikor én gyerek voltam – Egy tudatosan gyermektelen nő vallomása.” (Ne szülj, nem menő!) „Tényleg az a legjobb a gyereknek, ha három évig otthon van vele az anyukája?” (Ha netán szülsz – persze ne tedd, mert nem menő, lásd: előző pont, de ha mégis – szabadulj meg minél hamarabb tőle, csak útban van.) „Ezer betegből kettővel több maradna életben, ha női orvos kezelné őket.” (A férfi orvosok gyakorlatilag gyilkosok. A sima férfiak is. Egy eszményi világnak csupa D. Tóth Krisztinából kellene állnia – ő ennek az úgynevezett „lapnak” az alapítója.) „Szabó Anna Eszter: Nem. Igazából nem kell a bók. Egyáltalán.” (Kedvenc mondatom belőle: „Mert a férfitekintet soha nem szűnik meg, bármekkora teret nyer is a feminista mozgalom.” Gyilkos férfitekintetek, pokolba velük! A megoldás, gondolom, az lenne, amit már Gollam is fölvetett: ki kell szúrni a szemüket.)
Utoljára hagytam a legjobbat: „Élősködik-e a társadalom testén, aki nem vállal gyereket? – vagy ellenkezőleg?” Ki nem találnák a választ, ezért megsúgom: természetesen nem élősködik. Sőt, az irományból kiviláglik, hogy talán még hasznosabbak is azoknál, mint akik vállalnak.
A remekmű szerzője, bizonyos Csepelyi Adrienn az állatvilágból merít pompás példákat. Az egyik szerint a Kalahári sivatagban élő szurikátáknál hat-hét nőstényből csak egynek születnek kölykei, igaz, neki évente vagy húsz. A többi nőstény meg segít a gondozásban. Hogy a gyermektelenséget népszerűsítő WMN hány nagycsaládnak segít, nem derül ki a cikkből. Csepelyi a mongúzokra is kitér, akiknél a nőstények összehangolják a szülés időpontját, és ha netán egy gyermek a kijelöltnél hamarabb születne, azt megölik. Nekünk írt, de talán inkább önmagát győzködő végkövetkeztetése: „A teljes faj fennmaradása egyáltalán nem csak a közvetlen szaporodáson múlik.”
Hogy jön mindez az atomfegyverkezéshez? Mi köze Manfred Webernek a WMN-hez? Ha más eszközökkel is, mindkettő Európa kollektív öngyilkosságát népszerűsíti. Amúgy meglehetősen sikeresen.
