A gyermekeket meg kell védeni a másság aktivistáitól

2015. július 17., péntek 10:13

Alábbiakban nem kívánok foglalkozni a szexuális másságukat kulturáltan megélőkkel, akik társadalmunk teljes jogú tagjai. Írásom elsősorban az exhibicionista provokátorokról és a politikai haszonszerzésről szól.

Múlt szombaton történelmi jelentőségű esemény színhelye volt Budapest belvárosa, hiszen immár huszadszor vonulhattak végig az úttesten a nemi másságukat mutogatni akarók. Valamilyen rejtélyes ok miatt ezt a büszkeség napjának nevezik, de az biztos, hogy ez téves elnevezés, hiszen ilyenkor azok vonulnak, akik valamilyen szexuális orientációs zavarral küszködnek, aminek ma még nem tudjuk a valódi okát. Az orvostudomány általában minden kromoszóma-rendellenességet betegségnek tart, de a homoszexualitás ez alól kivétel, miután csak a harmaduknál bizonyítható a genetikai rendellenesség.

Arról különösebben nem lehet vitázni, hogy a szexualitás a fajfenntartó ösztönön alapul, tehát csak férfi és nő között természetes. Abba is bele kellene nyugodni, hogy az utódnemzésre képtelen, nem heteroszexuális párkapcsolatokat ne lehessen családnak nevezni. Ez vétek a természet és a Teremtő ellen. Az pedig, hogy homoszexuálisok – kiszolgáltatott – gyermekeket nevelhessenek, az egész nyugati, humanista, keresztény világ elleni merénylet. Vannak dolgok, amikbe nem szabad belenyugodni, amit nem szabad elfogadni. Bármit mondjanak liberális és baloldali értelmiségiek, melegjogi zsidó és keresztény aktivisták, a többségi társadalomnak meg kell védenie a gyermekeket. Egyetlen csecsemő sem lehet kísérlet tárgya, hiszen ez alapvetően embertelen és természetellenes. Az egyszülős családban felnövekvő gyermek helyzete és társadalmi elfogadottsága ezerszer nagyobb, mint az egyneműek által nevelt gyermekeké. Különböző őrült célok és eszmék nevében a megszállott társadalommérnökök már többször megpróbálták a többségi társadalmak teljes normarendszerének átalakítását: teljes sikert még soha nem arattak, de részeredményeket már értek el.

Az LMBTQI aktivistái azt szeretnék elérni, hogy együtt örüljünk velük a „betéréseiknek”, a sokszínűségnek és a létezésüknek. De erre már valójában nincs szükség, mert az euroatlanti nyugati civilizációban a meleglobbi erőszakos nyomulása következtében valójában nem az egyenjogúságról van szó. (A Népszabadság szombati száma szivárványszínekben jelent meg, ami világosan jelzi, hogy a kanonizált baloldali és liberális világban a szexuális másság már régen teret nyert.)

Az ez évi vonulást különösen emlékezetessé tette, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság a napokban 5:4-es szavazati aránnyal engedélyezte az azonos neműek házasságkötését. Az állam ezzel ismét lépett egyet a jogegyenlőség irányába, és átértelmezte a házasság hagyományos intézményét. Ezáltal sokak számára elérhető lett a házasság által nyújtott jogi biztonság. Ugyanakkor súlyos ellenérvek is elhangzottak: Antonin Scalia bíró szerint olyasmiről határozott a bíróság, ami nincs benne az alkotmányban. John Roberts attól tart, hogy e döntés után nehéz lesz ellenérveket találni a többnejűség, a poligámia elutasítására. Mások szerint ugyanez vonatkozik az apa-fiú házasságra.

Ráadásul az USA több tagállamában Isten és a család elleni merényletként fogadták a jogkiterjesztő határozatot. Akárhogy csűrik-csavarják: az európai és atlanti civilizáció alapja mégiscsak a hagyományos értelemben felfogott család. Az sem vitatható, hogy a megkülönböztetést a természet és a teremtő okozza: gyermekek csak heteroszexuális kapcsolatból születnek. A melegjogi aktivisták kultúránk alapjait támadják, és az ENSZ 173 államának törvényeivel állnak szemben. A fesztiválozók, az utcán rángatózók, a büszke, provokatív magamutogatók a normális homoszexuálisok ügyének ártanak a legtöbbet.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A történtek előzménye, hogy a liberálisok és a zöldek korábban is próbálkoztak a határok tágításával. Jürgen Trittin, a Zöldek akkori listavezetője 1981-ben azon az állásponton volt, hogy az erőszakmentesen gyermekekkel létesített kapcsolatban részt vevő felnőtteknek büntetlenséget kell biztosítani. De a liberálisoktól sem volt idegen a pedofília. A Szabaddemokrata Párt (FDP) egyik pártértekezletére hivatalos meghívót kaptak a pederaszták is! Érdekszervezetük az 1981-ben megalakult Általános Homoszexuális Munkaközösség volt. Az állami támogatásból a pedofíliát népszerűsítő kiadványokat terjesztettek. E kor egyik legvisszataszítóbb alakja a nagyhangú és gátlástalan kommunista, majd liberális Daniel Cohn-Bendit, aki az 1975-ben megjelent Der große Wahnsinn (A nagy őrület) című könyvében így számol be a kettő- és ötéves gyermekek között szerzett élményeiről: „Állandóan flörtöltem a gyerekekkel, és ennek nemsokára erotikus jellege lett. Éreztem, ahogyan ötéves kislányok már abban a korban megtanulták, miként kezdjenek ki velem. Szinte hihetetlen. A legtöbbször védtelennek éreztem magam.” A Das Da című ultrabalos magazin 1976. augusztusi számában is beszámolót közölt „hihetetlen” élményeiről: „Gyakran előfordult, hogy néhány gyerek kinyitotta a sliccemet, és elkezdett simogatni. A körülményektől függően mindig másként reagáltam, de vágyaik problémát okoztak nekem. Megkérdeztem tőlük: miért nem játszotok egymással? Miért engem választottatok, és nem a többi gyereket? De amikor ragaszkodtak hozzá, akkor én simogattam őket. Emiatt perverz magatartással vádoltak.” Ez az alak az elmúlt évben az Európai Parlament zöldfrakciójának társelnökeként fejezte be példamutató politikai ámokfutását…

A liberálisok, a baloldaliak és a zöldek az antirasszizmus, a multikulturalizmus és az antiszemitizmus elleni harc frontján vesztésre állnak, ezért most nekiláttak rózsaszínűre festeni a nyugati civilizációt. A homofóbiát a fasizmus előszobájának tekintik. Hazánk legnagyobb politikai ripacsa, Gyurcsány Ferenc és társai azt akarják, hogy a homoszexuális párok házasodhassanak és gyerekeket nevelhessenek. Ez számukra erkölcsi kérdés.

Európa progresszív emberei a genderideológia keretei között megpróbálják a nemek felszámolását, a hímnős egyedek létrehozását. Az egyneműek közötti házasság legalizálása utáni következő cél az örökbefogadás és a gyermeknevelés lehetővé tétele. Ezt azonban már nem szabad hagyni! Valahol a Haladásnak is véget kell vetni.

A meleglobbi és az aktivisták további LMBTQI-problémákról beszélnek, amiket egy magára valamit is adó liberális jogállamnak meg kell oldania, nehogy bárki úgy érezze – diszkriminálják. Kőszeg Ferenc, az SZDSZ egykori politikusa már a csoportházasság mellett érvel a Cink.hu-n: „Azt azonban törvénynek kell kimondania, hogy kettőnél több személy is köthet házasságot. Erre azért van szükség, amiért az azonos neműek házasságára.”

De mi lesz ennek az egész folyamatnak a vége? Sokan már az örökbefogadással sem érik be, mert biológiai szülők szeretnének lenni. A leszbikus nők kihordják gyereküket, az együtt élő férfiak béranyát vesznek igénybe. Közben a géntechnológia fejlődik, így lassan mindenki vágya teljesülhet.

És egyszer csak elérkezünk az ő szép, új világukba…

A szerző politológus

Forrás: Magyar Nemzet

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.