A nagy Gyurcsány-paradoxon

2018. január 15., hétfő 15:15

Azzal semmi újat nem mondunk, ha újfent leszögezzük, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció tekintélyes elnöke a – vegyük most elő ezt a kicsit gonosz, de annál klasszikusabb kifejezést – leghasznosabb hülye az orbáni univerzumban. Nélküle sokkal nehezebb lenne megnyernie a soron következő parlamenti választásokat a magyar miniszterelnöknek és üzletfeleinek. Könnyen lehet, hogy nem is menne nekik. Persze nem kizárt, hogy így, az aktuális feltételek mellett sem jön össze, de ezt ne bolygassuk, maradjunk a gondolatmenet fősodránál. Miszerint a rengeteget látott-tapasztalt politikus derék szokása szerint a múlt héten is hajtott pár hektoliter vizet a Fidesz malmára. Nincs ebben semmi rendkívüli: érdekeik bizonyos pontokon egybeesnek.

Gyurcsány Ferenc egy-két hónapja visszatért a kályhához, oda, ahonnan elstartolva felépítette karrierjének legsikeresebb részét. (Már ha sikeresnek tekinthetünk egy 2 + 3 éves kormányzást, amelynek első fele semmittevéssel és hazudozással – reggel, éjjel, este stb. –, míg a második kétségbeesett kapálózással telt. Viszont mégiscsak ő volt a miniszterelnök, sőt hivatalban lévőként először duplázott az 1990 óta íródó korszakban.) A DK-elnök az első abban is, hogy nem szégyellte kihasználni a magyarországi magyarok egy részében a határon túli magyarokkal szemben táplált ellenérzéseket. A 2002-es kampányban ez még csak nagy vonalakban jelent meg – vö.: 23 millió román –, de a Rubicon átlépéséhez épp elegendő volt. A 2004. decemberi kettős állampolgárságos népszavazás előtt aztán kiteljesedett a projekt. Ezek majd jönnek, elveszik a munkátokat, elveszik a nyugdíjatokat, az orvosaitokat, az orvosságaitokat, hirdették a minden elemükben, minden szavukban undorító és primitív üzenetek. (A mai totális migránsozás lényegileg a gyurcsányi mintát követi, nem nagyon különbözik előképétől.) A többi, ahogy mondani szokás, történelem. Gyurcsány Ferenc hozta a csatát – ám később elvesztette a háborút. Azt, amit Orbán Viktorral vívott. Ezen a szinten nincs számára visszaút.

Léteznek mindazonáltal más szintek is. Ez az oka, hogy a hivatkozott – itt-ott gyűlöletté torzuló – ellenérzéseket Gyurcsány Ferenc ismét megpróbálja felhasználni, kihasználva, hogy a DK-n kívül ilyen aljaskodásra ma más párt nem vetemedne hazánkban. Azzal az akcióval kezdődött, amely a szavazati joguktól fosztaná meg a határon túliakat, míg a legfrissebb aláírásgyűjtés az áttelepülők nyugdíját venné el az „ukránoktól” és az „oroszoktól” – valójában jórészt a kárpátaljai magyaroktól. (Nem kérdés, hogy vannak visszaélések a határ menti régiókban. Valahol szórakoztató tudni azt is, hogy Gyurcsány Ferenc nem saját tapasztalataira, hanem a Magyar Nemzet tényfeltáró cikkeire alapoz. Csakhogy ez nem politikai, hanem jogi-bűnüldözési kategória. A hatóságok dolga, hogy eljárjanak az effajta ügyekben.) A DK elnöke tisztában van vele, hogy szerzett jogokat – ha azok tisztességes úton, az érvényes jogszabályoknak megfelelően szereztettek – nem veszünk el. De ez mellékes is. Hiszen ócska matematika minden. Roppant egyszerű: ha a magyarországi magyarok jó részének nem tetszik, hogy határon túli magyarok is szavazhatnak, akkor erre a vonatra felszállva csak nyerni lehet. A nyugdíjakat illetően dettó. A növekedés esélyei korlátosak, nagypárti stratégia pitináreskedésre napjainkban aligha építhető, de arról nincs is szó. Gyurcsány Ferenc nem Orbán Viktort akarja megverni immár, hanem egykorvolt sajátjait. Első helyen az MSZP-t. Most ez a szint a fontos és az érdekes, és ezen a szinten ezzel az ocsmánysággal van is keresnivaló. Nem drága semmi sem.

És itt vissza is térhetünk az egybevágó orbáni-gyurcsányi érdekekhez. Az elmúlt hónapokban jó néhányan pedzegették, hogy a rezsim megbuktatásához nagyszabású technikai koalícióra lenne szükség. Elek István pénteki és szombati számunkban fejtette ki részletesen, hogy miért és miként lehetne összerakni ezt. De létezhet-e harsányabb kérdőjel a megvalósíthatósággal kapcsolatban, mint Gyurcsány Ferenc személye és munkássága? El tudhatunk-e képzelni olyan kiábrándult fideszest – avagy tanácstalan jobboldalit –, aki behúzná az ikszet egy listára, amelyen Gy. F. is rajta van? Hát nem könnyű. Mi ez, ha nem a 2018-as választási év legnyomorultabb paradoxonainak egyike?

Az utóbbi évek leginkább előremutató gesztusa a szenvedő-senyvedő baloldalon Botka László átmeneti miniszterelnök-jelölt kísérlete volt arra, hogy véglegesen kipattintsa a pakliból a DK elnökét. Belebukott. Ebben a pillanatban ráadásul az sem kizárt, hogy a szocialisták maguk is belebuknak – szőröstül-bőröstül-mindenestül – a Botka-féle bukásba. Hogy kár lenne- vagy lesz-e értük, mindenki eldöntheti ízlése és preferenciái szerint. A gond annyi, hogy összességében ennél azért jóval markánsabb a tét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.15.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.