A női hús színeváltozása

2018. február 5., hétfő 13:43, frissítve: hétfő 15:17

Egy festmény, amelyen meztelen fiatal lányokként ábrázolt nimfák csábítanak a vízbe egy férfit, a jelenlegi légkörben bántó lehet-e a modern közönség számára? A Manchesteri Művészeti Galéria látogatói a múlt hét óta ezzel a kérdéssel szembesülnek a képtár egyik legjelentősebb műalkotásának hűlt helyén. Az intézmény nem titkoltan provokatív céllal eltávolította John William Waterhouse angol preraffaelita festőművész Hülasz és a nimfák című, 1896-ban készült képét, hogy a hiányán keresztül indítson vitát a női test megjelenítésének aktuális szabályairól. A közönség apró cetliken válaszolhat a múzeum kérdésére: a The Guardian riportja szerint sokan cenzúraként értelmezik a galéria lépését, mások azonban üdvözlik a politikailag korrekt gesztust.

A képtár egyik kurátora bevallotta, hogy a merész döntéshez a Harvey Weinstein-ügy nyomán indult #Me too kezdeményezés és a Time’s Up mozgalom adta az utolsó lökést. Hozzátette ugyanakkor, hogy már régen le kellett volna venni a falról a festményt, amely az In Pursuit of Beauty (A szépség nyomában) elnevezésű tematikus teremben lógott, és az ott található többi képpel egyetemben egyoldalúan mutatta be a szépséget: kizárólag a férfitekintet számára kedves „női hús” látványát ragadta meg.

Waterhouse görög mitológiából vett jelenete immár másfajta látványt ragad meg és közvetít: a hiányét. A galéria a döntéssel a meztelen női testeket távollétre kárhoztatta, a nimfák bizonytalan ideig a raktárban csábíthatják a végzetébe Héraklész hős fiát, Hülászt. Vagyis a közönséggel folytatott párbeszédből a múzeum egyetlen felet rekeszt ki: magát a művet.

Holott a művészeti alkotás éppen a jelenlétben tárul fel, és mutat rá a világ olyan összefüggéseire és igazságaira, amelyeket nélküle – nagy mű esetében – sosem vettünk volna észre. A művészet szükségszerűen provokál, kimozdítja az embert a komfortzónájából. Rilke híres sorait idézve arra szólít fel bennünket, hogy változtassuk meg az életünket. Válaszaink alapján pedig a hagyomány, a történetiség, a tér és az idő újabb és újabb rétegeit tárja fel előttünk. Kevés lényegibb párbeszédet tudunk elképzelni tehát annál, mint ami egy műalkotás és a befogadója között jön létre.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szexuális zaklatási botrányra adott válaszok alapján azonban úgy tűnik, a művészetben feltáruló jelentéseket háttérbe szorítja a társadalmi egyenlőség normatív koncepciója, a leplezetlen nevelési szándék. Amely nehezen kezdeményezhet valódi párbeszédet, hiszen dialógus helyett egyirányúan tájékoztatja a közönséget arról, hogy az aktuális körülmények között miként lehet jól értelmezni a művészetet.

De vajon megoldható-e az erőszak problémája parancsszóval? Ha a hatalmukkal visszaélő férfiak a társadalom védelmi mechanizmusaként újabb és újabb hatalmi gesztusokat aktiválnak, amelyek lefelé hatva a korlátozás egészen váratlan változatait alakítják ki, bűnük még sokkal súlyosabb, mint ahogy eddig gondoltuk. Ami nem menti fel természetesen a társadalmat. Hiszen ha a szembenézés kimerül annyiban, hogy a női húst a raktárba száműzzük, így mondva ítéletet a férfitekintet által meghatározott művészet felett, akkor jobb, ha bele sem kezdünk a probléma megoldásába.

Mert csak ott motoszkál a fejünkben a kínzóan banális kérdés, hogy mi lesz a következő? Manet Reggeli a szabadban című képe? Az Alvó Vénusz Giorgionétól? Egon Schiele fél életműve? A tiltásban rejlő félelmetes logikát követve vajon Gustave Courbet A világ eredete című munkáját ünnepélyesen el fogják égetni a Musée d’Orsay előtt? Már csak abban bízhatunk, hogy Picasso és Willem de Kooning nőalakjai megússzák – hiszen a jelenkor ítészei láthatóan híján vannak az absztrakció képességének. A durva ecsetvonásokkal, szürkén és tiritarkán megjelenített női húsnak nincs jelentése a Weinstein-botrány fénytörésében. Csak a hamvas nimfáknak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.05.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.