Anyaság sterilen, kondibérlettel?

Mintha ebben az országban csak felső középosztálybeli házaspárok élnének

Antoni Rita

2017. május 12., péntek 10:59, frissítve: péntek 11:22

Anyák napja hiába szép ünnep, az elmúlt vasárnap újabb alkalom volt – a nem kevesebb megrázkódtatással járó nőnap után – a tudálékos politikusok, a behódoló álcivilek és a nőgyűlölő médiacelebek számára, hogy jól a „helyükre” küldjék a nőket. S miután a méltóság és a család fogalmát már sikerült elintézni, ezúttal az anyaság fogalmát borították nyakon egy nekik tetsző ideológiai mázzal.

Az első fecske az idén a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) anyák napi videója volt. Ugyanaz a negyvenes, házas, vállalkozó anyuka ismerősöm küldte felpaprikázódva, akinél március 8-án a Női lélek – férfiszemmel című, szintén ehhez a szervezethez köthető cuki kis kiadvány is kiütötte a biztosítékot. Szép férficsokor volt – a parlamenti szexizmus iránt házelnökként igen toleráns Kövér Lászlótól a konzervatív férj- és apaszerepbe elég csúnyán belebukott Tőkés Lászlóig –, és többnyire csöpögött a hagyományos női szerepek és a női alárendeltség dicsőítésétől. Ez most ártalmatlanabbnak tűnik: „Kisfilmünkkel szeretnénk alternatívát mutatni a fiataloknak a manapság egyre nagyobb nyilvánosságot kapó, önként vállalt gyermektelenséget favorizáló elképzelések mellett” – állt a csatolt sajtóközleményben.

Jó, gondoltam, elvégre nem vagyok megrögzött childfree (gyermeket tudatosan nem akaró, szemben a childless-szel, aki szeretne gyereket, de nincs vagy nem lehet neki), és nyitott embernek tartom magam – nézzük azt az alternatívát! Kertvárosi környék, tágas, felszerelt otthon, jól öltözött, szép emberek, a férj még a reggeli narancslét szürcsölve is megfordul a miniszoknyában ellibbenő feleség, a 28 éves Ági után, aki, mint megtudjuk, értékesítési vezető. A kontraszt a szomszédban, hasonló körülmények közt élő 30 éves közgazdász, Szilvi, akinek már két gyereke van. Idilli képek váltják egymást: a kisgyerek mellett otthon zavartalanul dolgozó anyuka (a csemete szépen játszik, és hagyja a mamit a laptopján ügyködni), majd az óvodában az anyuka nyakába ugró nagyobb gyermek, és persze az sem marad el, hogy csak úgy repkedjenek a csókok a férjjel. Mi e siker titka? Természetesen az állítólag mindent megoldó „dobd be magad” női szerepzsonglőrködés: hiába jelenik meg marginálisan az apai szerepvállalás, a hagyományos felelősség, „a család összetartása” az anya vállán nyugszik. „Családi logisztikusként ügyelek arra, hogy mindenki jól érezze magát … Akaraterő + ügyes szervezés a kulcsa mindennek!” – árulja el a fiatal nő, akinek szerencsére még a hobbijáról sem kell lemondania (ami persze mi más is lenne, mint a fitneszterem látogatása). „Az anyaság kevesebb lemondással és több boldogsággal jár, mint gondolnád! Családban élni, anyának lenni jó! Merj belevágni!” – búcsúznak a készítők a tanulsággal.

Hm, szóval a gyermekvállalás akadálya a gyávaság, az önzés és a tudatlanság. Elvégre ebben az országban csak felső középosztálybeli házaspárok élnek, akik a negyvenmilliós lakásból kilépve beülnek a tízmilliós autóba, minden hónapban félre tudnak tenni, és bőven telik kondibérletre is. Mindenki az üzleti szférában dolgozik, megbecsült munkaerő egy jól menő, természetesen családbarát multinál, és a jó egészségnek örvendő szülők is mindig a közelben laknak. Minden szép és jó, csak és kizárólag az emberek jellemével, értékrendjével van a baj, ez szorul némi korrigálásra. Biztos túl sokat nézték a Szex és New Yorkot (kész csoda, hogy ezek után egyáltalán tartós kapcsolatban élnek!), és önző hedonistákká váltak. Csak a jakuzzijukban akarnak pezsgőt szürcsölni egész nap, és azt hiszik, hogy a család valami szörnyű dolog. A nőkkel van a legfőbb baj, akik egyszerűen nem érik fel ésszel, hogy ma már nem kell választaniuk a család és a karrier között, hiszen teljesen szabadon eldönthetik, hogy főállású anyák vagy dolgozó anyák akarnak-e lenni.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A videó által felvázolt, mosóporreklám-szerű világban nincs nyolcadik kerület, nincs BKV, nincsenek sem lakótelepek, sem munkanélküliségtől sújtott kisvárosok, sem zsákfaluk, nincsenek tanárok, ápolók, varrónők, bolti eladók és közmunkások, nincsenek gyerekszobájukban rekedt, netán a párjukat, gyereküket is oda bezsúfolni kénytelen harmincasok, nincsenek külföldi munkavállalás miatt távkapcsolatba, távházasságba kényszerülők (ez sem családbarát dolog ám!), nincsenek egekbe szökött albérletárak, nincsenek olyan kérdések, hogy együnk-e hó végén, vagy számlát fizessünk. És van még egy valami, ami szinte egyáltalán nincs benne: élet. Úgy, ahogy az a valóságban kinéz. A gyerekek nyugodtan ülnek, szépen esznek, nem civakodnak, nem maszatolják össze magukat, nem változtatják romhalmazzá a konyhát. Nem cirkuszolnak a reggeli indulásnál, nem kapaszkodnak bele a kibontott hosszú hajba, és amikor anyának fontos dolga van, megértők, és beérik egy buksisimivel. Nem borítják ki a kávét a kanapéra, és amikor lefektetik őket, egyből alszanak, mint a bunda. A videó nemcsak félrevezető képet ad az anyaságról, de zavaró benne a bensőséges szülő-gyermek kontaktus szinte teljes hiánya is – a gyerekek inkább tűnnek színpadi kellékeknek, amit a menő állás, nagy lakás, reprezentatív partner és a drága autó után sikerült az ideális polgári élet presztízslistáján kipipálni.

Azért a dolog nem teljesen reménytelen: a bemutatott szükséges „hozzávalók” közül eggyel rendelkezem. Van macskám.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.12.

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.