Az antipolitika korlátai

A Tanítanék mozgalom pályaíve a 2010 utáni rendszerbontó kísérletekét idézi

2017. január 30., hétfő 19:42, frissítve: kedd 00:58

Nyilvánvalóan nem keltette fel széles tömegek figyelmét, hogy évet értékelt az immáron Pukli István nélküli Tanítanék mozgalom. Megfogalmazásuk szerint számukra már 2016 is a lázadás éve volt: „Lázadás egy bürokratikus, fojtogató és káros oktatási rendszer ellen.” A szöveg szerzői így folytatják: „Megalakult a Civil Közoktatási Platform, a benne dolgozó szakértők 2016 decemberére megírták a »Kockás Könyvet«, mely alapján el lehet kezdeni a tárgyalásokat egy új közoktatási törvényről. (…) Bár a kormányzat eddig csak a közvélemény megtévesztésével és az oktatásért tenni akaró pedagógusok, szülők, diákok lejáratásával volt képes reagálni, ami 2016-ban elindult, azt már nem lehet sem elfojtani, sem elkendőzni. A hamu alatt izzó parázs bármelyik percben fellobbanhat. 2017-ben tovább folytatjuk – hálózatépítéssel, figyelemfelhívó akciók szervezésével, tüntetésekkel, míg el nem érjük a kritikus tömeget. Mert a víz az úr!”

Szükségesnek tartottam hosszabban idézni a mozgalom december végi évértékeléséből, hiszen ez jól szemlélteti, hogy a Tanítanék megfogalmazásai mennyire „túlmotiváltak”, képszerű, érzelmileg katalizálni kívánó fordulatokkal és követelésekkel teliek („hamu alatt izzó parázs”, „fellobbanás”, „a víz az úr”). A politikai költészet szárnyalása ellenére őket is utolérte a 2010 utáni civil gyermekbetegség: a hónapok óta halmozódó retorikai nyomásgyakorlások egyre kevésbé párosulnak cselekvéssel, így a mozgalom jó ideje leginkább médiatartalomként van jelen, és nem (a szűken vett politikán kívüli) politikai entitásként. Leginkább az ellenzéki – legalábbis kormánykritikus – nyilvánosság jó szándékának tudható be, hogy tudósít az olyan „akciókról”, mint egy gyertyagyújtás 300-400 tiltakozó körében a Kossuth téren, amely természetesen Balog Zoltán lemondásának követelésébe torkollt. A december 19-i, a köznevelési törvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából szervezett „megemlékezésnek” ugyanis a hírértéke végeredményben nulla volt, ennek ellenére a sajtó munkatársai tisztességesen beszámoltak a tulajdonképpeni pszeudoeseményről.

Az indulásakor hangsúlyozottan szakmai mozgalomként induló Tanítanék esetében a rendszerváltás előtti ellenzéki politikai gondolkodásra jellemző „antipolitikai” szemléletmód érhető tetten. A hazai civilek – beleértve a Tanítanékot is – permanens kudarca ez utóbbi megtörhetetlenségében rejlik. Az antipolitika eszméjének egyik következménye, hogy az érintettek „kívülről” próbálják érvényesíteni meghatározott követeléseiket. E gyakorlat mentén viszont nagyon nehéz egyrészt eredményesnek lenni, másrészt tömegbázist építeni. Olyan „költségek” megfizetését várják el ugyanis az állampolgároktól, amelyeket azok nem képesek teljesíteni – és ez igaz az egyébként elsődleges célcsoportként tételezett pedagógusokra is.

Mit kapnak a 2010 utáni mozgalmaktól a civilek (az állampolgárok)? Az Orbán-rezsim megdöntésének stratégiáját biztosan nem – már amelyik civil rezsimként tekint a 2010 utáni politikai állapotra, és nem sajtóközleményről sajtóközleményre változtatja, hogy „rezsim” vagy „kormány”. Ez utóbbi azért nem mindegy, mert eltérő (szak)politikai ellenállás következik egyikből és a másikból. Mindeközben szakpolitikai változtatást is kevéssé tudnak kikényszeríteni, hiszen az antipolitikai gondolkodás jegyében például a Tanítanék mozgalom is illegitimnek tekint minden olyan szakpolitikai kezdeményezést és struktúrát, amelyet a kormányzat (a rezsim) hoz létre. Nem egyeztet saját magán kívül senkivel, és bár önálló szakmai egyeztető és kezdeményező fórumot hozott létre (Civil Közoktatási Platform), egyéb, rajta kívüli intézményes keretekbe nem lép be. Eközben – és ennek eredményeképpen – a mobilizációs energiája is kimerül.

Jelen szervezettségi szinten a Tanítanék inkább csak „saját magának” és szűken vett hálójának politizál – maguk is használják e kifejezést –, mintsem hogy eredményesen érdeket érvényesítene. Mindezt nem cáfolja, hogy eközben színvonalas és szemléletes hatrészes kisfilmet készítettek az „oktatás alapértékeiről”, vagy hogy megjelent a már fent említett Kockás könyv, „a Civil Közoktatási Platform elemzése a magyar közoktatás alapvető, jelentős beavatkozást igénylő problémáiról és azok lehetséges megoldásáról”. Ez utóbbi végeredményben a 2010–2011 óta egymást követő számtalan szakmai javaslatcsomag egyike – s mint ilyen nem felesleges, hiszen a kormányzat maga is használhatja (jobban is tenné, ha használná).

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Tanítanék antipolitikai hozzáállásának korlátai még szembetűnőbbek, ha a nagyobb célokat kijelölő 2010 utáni rendszerbontó kísérleteket vesszük szemügyre. Talán még emlékszik az olvasó a nagy médiafellángolással bevezetett szerveződésre, a MostMi-re – amelynek vezetője másfél hónappal az indulás előtt lépett ki a saját maga alapította „mozgalomból” –, amely céljai ellenére szintén nem tudott semmilyen átfogó politikai programot kidolgozni a „rendszerváltásra”, de minden pártot és a szűken vett politikai szférába tartozó entitást elítélt, morális értelemben felettük lebegőnek tartotta magát. Az e téren hasonló Millának is csak kritériumai voltak a társadalmi szereplőkkel történő együttműködésre, de forgatókönyve semmi. Ez részben következik abból, hogy „a civil társadalom, szemben a politikával/hatalommal” típusú (antipolitikai) gondolkodásból eleve ki vannak zárva olyan közvetítő intézmények, mint a pártok és hálózataik, de mivel helyettük új közvetítők sem jönnek létre, a civilek végeredményben „csak” követelnek, de különösebb intézményes változtatásokat nem érnek el. A Milla megszűnése sem kizárólag Bajnai Gordon fellépésének az eredménye volt, hanem az antipolitikai gondolkodás határaival való szembesülésé is. Bajnaiék már egy leszálló ágban lévő Millával léptek szövetségre, egy olyan mozgalommal, amely diagnózist felmutatott ugyan, de programot a változtatásra már csak általánosságban tudott megfogalmazni.

Látva a Tanítanék tavalyi indulását és pályaívét, és hasonlóan több, 2010 utáni civil mozgalomhoz, szerveződéshez, ez is megszerezte a teret, de megtartani már nem akarta. A hazai civileknek a dühük az, ami kollektív, nem pedig az akcióik. A civilek ma ennek megfelelően semmivel sem jelentenek nagyobb veszélyt a „rezsimre”, mint az intézményes pártok. Az antipolitikai gondolkodás jegyében születő aktivitásuk gyenge hatékonysága pedig éppúgy inflálja őket, mint a működési logikájukat tekintve Nemzeti Együttműködés Rendszerébe integrált pártokat saját tehetetlenségük. Amennyiben a civilek számottevő változást kívánnak elérni, úgy aligha mondhatnak le a radikálisabb kollektív cselekvésre való törekvésről és a közvetítő intézményekhez való viszonyuk újragondolásáról.

Tény, hogy attól civil valami/valaki, hogy nem célja a hatalom megszerzése, a többség maga mögé állítása. Csakhogy a morális integritás és szellemi függetlenség sulykolásával nem lehet korszakos változtatásokat elérni. Jelentős politikai változásokat véghez vinni a többség megszerzése – illetve az arra való törekvés – nélkül pedig végképp nem lehet, különösen egy „illiberális” rendszerben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.30.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.