Az anyaság bére

2015. március 27., péntek 19:11, frissítve: vasárnap 19:50

A világ gazdagabbik felén, a nyugati féltekén nemrégiben olyan hírek jelentek meg a napisajtóban, amelyek szerint az anyaság kész ráfizetés. Itthon a témát előbb a HVG egyik publicistája kapta fel, aki szerint a „gyermekvállalás a nők elszegényedésének vezető oka”, majd a napokban a Népszabadság idézett egy csapat brit kutatót. Ők kiszámolták: évi 172 ezer fontot, vagyis több mint 73 millió forintot kereshetnének azok, akik otthon maradnak háztartást vezetni és gyerekeket nevelni.

A kiindulópont mindkét esetben az, hogy az anyaság lényegében egy összetett, mentálisan és fizikailag megterhelő munka, amiért senki sem fizeti ki a szerencsétlen nőket, s mindennek tetejébe még évekre meg is fosztják őket a karrierépítés lehetőségétől. A problémafelvetés jó, de azon kívül nagyjából semmi sem. Legfőképpen a viszonyítási pontok és a következtetések hibásak. Miről is van szó az említett véleményformáló lapok szerint? Egyfelől a férfiközpontú világ elnyomja a nőt: belekényszeríti az anyaszerepbe, elvárja, hogy szüljön, gyermeket neveljen, és mindezt tegye ingyen! A nők tehát rabszolgaszerepre vannak kárhoztatva. Másfelől az ember értéke annyi, amennyi a bére. Miközben mások, a menedzserek és üzletasszonyok százezreket-milliókat tesznek zsebre, és rendületlenül kapaszkodnak fölfelé a vállalati ranglétrán, addig szegény csóringereknek nem marad más, mint a szoptatás meg a pelenkázás...

Szóval így állunk, és bárki beláthatja: a helyzet egyre tarthatatlanabb. Vannak, akik a fentiekre tekintettel azt javasolják, hogy az anyaságot a lehető legrövidebb úton le kell tudni: a nők fogadjanak örökbe valakit, bízzák rá az állami ellátórendszerre, esetleg egy bébiszitterre, ők pedig törődjenek a karrierépítéssel! Mások a petesejtek lefagyasztásában látják a megoldást. Hiszen, amíg fiatal az ember, addig élni kell, „babázni" meg ráér később. A gyerekhez ráadásul férfira sincs szükség, s – minő szerencse a ruhatárra nézve – a kihordását is mellőzni lehet: a spermabank és a béranyák megoldanak mindent. Aztán a következő javaslat az, hogy az anyaságot keresőfoglalkozássá kell nyilvánítani. Aki elég elkeseredett ahhoz, hogy elvállaljon egy ilyen nehéz munkát, azt legalább fizesse meg az állam vagy valaki, elvégre a gyerek nem két ember szerelmének a gyümölcse – nem, véletlenül sem, hanem kulimunka…

Rideg számítás árad az efféle sorokból. Az odaadásnak és a szeretetnek, a kötődésnek vagy bármiféle emberi jóérzésnek nyoma sincs bennük. Vagyis éppen azokról a tényezőkről nem esik szó, amelyek az anyaság lényegét jelentik. A mélyen átélt anyaság ugyanis éppen arról szoktat le egy nőt, hogy állandóan hangsúlyozza: az én testem, az én akaratom, az én jogaim. Férfiak és nők milliói élik le egymás mellett (vagy éppen egymástól külön) a szürke ötven árnyalatában „pompázó" életüket – de ha megkérdeznénk őket életük értelméről, alighanem jellegtelenebb választ adnának, mint azok a nők és férfiak, aki gyereket vállalnak, nevelnek.

Elismerem, lehet kárhoztatni a férfiakat azért, mert nem támogatják kellően a munka és a család frontján egyszerre küszködő nőket. De erre a problémára semmiképpen sem az anyaság intézményének lealacsonyítása, elanyagiasítása a megoldás. Ha lemennék a legközelebbi játszótérre, és találomra megkérdeznék egy asszonyt – akinek, miközben nekem válaszol, szeme azért a csemetéjén maradna –, mi a véleménye arról, hogy az anyaság szegénnyé tesz, és ha ott azt a gyereket a mászókán nem szülte volna meg, sok tízezer forint maradt volna a zsebében, hát minek neki az a gyerek – azt hiszem, vasvillaszemekkel nézne rám. Talán még meg is kergetne.

És igaza lenne…

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.