Az elfelejtett Afganisztán

2017. június 28., szerda 19:30

Egymást érik az öngyilkos merényletek és a fegyveres támadások Afganisztánban. Hol a tálibok, hol az Iszlám Állam, hol az al-Kaida robbant fel rendőröket, biztonságiakat, miközben az egyre sűrűsödő akcióknak rendszeresen áldozatul esnek civilek is. A minap a gardezi rendőrőrs bejáratánál röpítette magát és autóját a levegőbe öngyilkos merénylő, miközben több társa benyomult az épületbe, és lövöldözni kezdett. Ezt megelőzően felfegyverzett tálibok százai támadták meg az afgán Zabul tartománybeli rendőrségi ellenőrző központot. A sort még folytathatnánk.

Az általában többtucatnyi áldozatot követelő merényletekről, összetűzésekről már nem is nagyon számol be a sajtó. Legfeljebb akkor, ha magának a kormányfőnek az élete is veszélyben forog, vagy mint a nyár elején Kabulban, száz fölé kúszik a halottak száma. A nyugati erők nagy része elhagyta a közép-keleti országot 2014-ben, így mostanában jórészt „csak” a helyiek halnak meg, ráadásul közben megjelent a színen az új gonosz, az Iszlám Állam is. Így most minden figyelem Szíriára, Irakra és Líbiára összpontosul. A világ elfelejtette Afganisztánt, amely kisebb-nagyobb szünetekkel immár évtizedek óta a háború állapotában él. Úgy tűnik, ez a háború egyhamar aligha fejeződik be. A helyzet instabil. A tálibok megerősödtek az elmúlt időszakban. Míg a kabuli kormány tavaly még az ország 71 százalékát ellenőrizte, idén már csak mintegy 60 százalékos az arány. A napnál is világosabb, hogy az afgán állam és a hadsereg képtelen megtörni a tálibokat, és a belső ellentétekkel is küszködő kormány az ország egységét csak külső segítséggel tudja úgy-ahogy fenntartani. A Barack Obama által otthagyott erők legfeljebb arra elegendők, hogy a nagyobb városokat megvédjék a táliboktól, de vidéken már ők az urak. Ha ez a trend folytatódik, akkor a városok elszigetelődnek, az állam pedig összeomlik.

A képletet tovább bonyolítja, hogy a patthelyzetben maguk az úgynevezett iszlamista ellenállók is megosztottak. Állandósultak a konfliktusok a tálibok, az al-Kaida és a Rakka és Moszul környékéről kiszorulva új területeket kereső Iszlám Állam erői között. Ehhez jön még, hogy az úgynevezett törzsi övezetet a központi hatalom mindig csak formálisan ellenőrizte, Végezetül, de nem utolsósorban: az utóbbi években megnövekedett a feszültség a Pakisztán és Afganisztán határának tekintett Durand-vonalon is, és egyáltalán nem kizárt, hogy ez a faktor emelheti új szintre a jövőben az afgán konfliktust.

Egyértelmű, hogy ebben az állapotában Afganisztán csak külső segítséggel kerülheti el a még nagyobb vérontást. Csakhogy egy ilyen koalíciót az érdekek nyilvánvaló ütközése miatt egyre nehezebb összekovácsolni. Az afgán ügyek intézésére Donald Trumptól teljes felhatalmazást kapott Pentagon szívesen küldene erősítést. Már csak azért is, mert Amerika el akar kerülni egy újabb katonai megaláztatást, ráadásul minden bizonnyal hosszú időre szeretné megtartani az adott esetben Oroszország, Kína és India közép-ázsiai stratégiai feltartóztatására is alkalmas katonai bázisait. Csakhogy jelen esetben legfeljebb különleges egységekről, drónokról, esetleg erősebb légi támogatásról, de nem hagyományos szárazföldi csapatokról lehet szó. Amerika leghosszabb ideje tartó háborújának ugyanis otthon finoman szólva sem túl nagy a társadalmi támogatottsága. Az afgán kormány annyira lejáratta magát, hogy a nyugati szövetségesek is kategorikusan elzárkóznak bármiféle beavatkozástól. Valahol logikus lenne az összefogás Oroszországgal, ám ez most a Moszkva iránt washingtoni körökben betegessé vált gyűlölet miatt elképzelhetetlen. A viszonyokat jól érzékelteti, hogy a Pentagon ehelyett éppen a tálibok támogatásával vádolja a Kremlt. Ez magyarázható azzal is, hogy a katonák és a külügy is a Közép-Ázsiában újra felélénkülő „nagy játszmában” használnák Afganisztánt.

Ennek jegyében komoly erők dolgoznak Washingtonban a régi AfPak stratégia felélesztésén, amelynek lényege, hogy Afganisztán és Pakisztán egymástól elválaszthatatlanok, és egymás instabilitását táplálják. Az Afganisztán kapcsán Pakisztánnal és Indiával szorosabbra fűzött együttműködés, az összefogás a Brit Birodalom régióbeli örököseivel erősíthetné Amerika pozícióit. Egyrészt így kijjebb lehet ezzel szorítani a térségből Oroszországot, de alkalmas arra is, hogy adott esetben Washington Indiával tartsa sakkban Kínát, vagy éket verjen Moszkva és Újdelhi közé. Ezek a forgatókönyvek gyengítik az Amerika szemében ijesztően erősödő sanghaji együttműködést is.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ott tartunk tehát, ahol közel ötven éve. Pontosabban még régebben. A belül is végletesen megosztott Afganisztán marad a nagyhatalmi érdekek ütközőzónájában, ami cinikus világunkban biztosan garantálja az instabilitást és a további vérontást. Amikor ezek az érdekek mozognak, akkor újra hír lesz afgánok százainak a halála is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.28.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.