Az erősebb kutyák

Hamisítatlan telefondemokráciában élünk, nem utasítások jönnek, csak kérések, ajánlások

Tompos Ádám

Tompos Ádám

2017. július 26., szerda 15:47, frissítve: szerda 16:24

A Kádár-kori anekdoták visszatérő eleme, hogy „és akkor a vezérigazgató elvtárs felemelte a telefonját, leszólt a részlegnek, és azzal minden el is volt intézve”. Vagy van ilyen mondat is: „És akkor megszólalt a telefon, mindannyian összerezzentünk, pedig tudtuk, hogy jön majd a hívás, igazság szerint kicsit talán vártuk is.” Esetleg ez a szöveg: „A folyosón is hallottuk, ahogy ordítanak a telefonban a párttitkárral.”

Mindegyik arra világít rá, hogy a létező szocializmusban így kellett és lehetett ügyeket intézni. Ha az elvtárs leszólt, akkor történt is valami. Vagy ha jó ismerősünk volt odafenn, akkor is. A K-vonal országa voltunk. Teljesen mindegy volt, mi a szabályos, mi a hivatalos út, mi a tisztességes, ha megcsörrent a készülék, és „beleugatott” az erősebb kutya, egyértelmű lett a helyzet mindenki számára. A rendszer eldöcögött magának, csak arra kellett figyelni, hogy a megfelelő telefonokon a megfelelő emberek tárcsázzák a megfelelő számokat. Az sem számított különösebben, hogy a vonalgazdák – hogy is fogalmazzak finoman – nem épp a legélesebb kések voltak a fiókban.

Még egy dolgot persze hozzá kell tennem mindehhez: ezeknek a Kádár-kori anekdotáknak a letelefonálások mellett volt egy további kötelező elemük: a sík hülye pártbizalmi. Jó, tényleg nem volt szükség a különböző bizottságokban és kirendeltségekben lángelmékre, a mindennél fontosabb érdekérvényesítésben csak hátrány lett volna a folyamatos akadékoskodás, moralizálgatás és szakmázás. Arra semmi szükség nincs, pláne akkor, ha már megszületett a döntés. Mármint odafent.

Akármennyire találta is meg a helyét mindenki a szocialista riadó- és táplálékláncban, sokaknak mégsem tetszett az egész annyira. Ugyanis hiába működött a szisztéma, ha nem volt hatékony. A folyamatos letelefonálások eredményeként a megbízhatóság és a pillanatnyi pártérdek lett a legnagyobb szervezőerő. Az alatt a néhány röpke évtized alatt a sík hülyékkel feltöltött MSZMP túl nagyra nőtt ebben a kicsi országban. Így mire recsegni-ropogni kezdett az építmény, addigra egyesek már odáig merészkedtek, hogy az egy szem párt mellé továbbiakat alapítsanak. Hogy valami olyasmit kínáljanak ennek az országnak, ami túlmutat a letelefonálós-odaszólós világon. Ilyen párt volt a Fidesz is.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Hagyjuk most egy időre a Kádár-korszakot, ugorjunk át a mába, és nézzünk meg néhány hírt! Odatelefonálnak felülről Fényeslitkére, hogy nem játszhat a Jobbik parlamenti frakciójának válogatottjával a helyi öregfiúk csapata. A település vezetése a meccs lefújása mellett dönt. Aztán vegyük azt az agrárszervezetet, ahová ugyancsak leszóltak, hogy a munkatársak ne vegyenek részt a kárpáti borzderes szarvasmarhák találkozóján, mivel a Polyán Egyesületet „politikailag nem megbízhatónak” ítélték. Mivelhogy az egyesület egyik tagja belépett az LMP-be. Az a kezdeményezés sem alulról jött, amelynek következtében nem folytathatja munkáját a makói József Attila Gimnázium igazgatója, aki 22 éve vezette az intézményt, és most is egyedül pályázott. Mégis mennie kell. Aztán jönnek telefonok, hogy egyes ellenzéki vezetésű településekkel ne társuljanak kormánypárti polgármesterek vezette falvak, különben nem kapnak pénzt, nem nyerhet a pályázatuk.

Hogy ne érezzük magunkat úgy, mintha nem változott volna itt semmi a pangás ideje óta, vegyük azt a hírt, ami szerint ment a minisztériumból – vagyis igen fentről – egy e-mail: az oktatási államtitkár a továbbiakban nem tart igényt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának munkájára. A küldő nem indokolta, hogy miért kellene távoznia a tragikus veronai buszbalesetet elszenvedő tanárok-diákok iskoláját vezető szakembernek. Érezzük a különbséget? E-mail ment, nem a telefon csörgött. Van fejlődés, ahogy Pelikán elvtárs mondta. Ennek az esetnek különös fénytörést ad, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere önkritikát gyakorolt. Közleményt adott ki, amelyben jelezte, „miniszteri utasításra legalább egy évvel meghosszabbítják” Tóth Gábor mandátumát. Elgondolkodhatunk persze, hogy mit is látunk vajon: gépezetbe kerülő porszemet, rendszerkorrekciót – vagy egy emberi gesztust egy emberi minisztertől. Bár inkább émelygünk kicsit ettől az egésztől. Már ha szabad.

Könnyű lenne most idevetni azt, hogy diktatúrában élünk. Nem. Ez nem igaz. Demokrácia ez – igazi, hamisítatlan telefondemokrácia. A vonal másik végéről, „odafentről” nem utasítások jönnek, csak kérések és ajánlások. Nem is szankció jár azoknak, akik ellenszegülnek, csak semmibevétel. Semmibe veszik a kérését vagy a jogos jussát. Vagy a létezését. Hogy mindez hova vezet? Oda, hogy előbb vagy utóbb túl kicsi lesz ez az ország egy akkora pártnak, amekkora a Fidesz lett. Néha úgy tűnik, hogy már most is az.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.26.

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.