Brexit: kemény tények két olvasatban

2018. március 18., vasárnap 17:57, frissítve: vasárnap 20:25

Meg fog változni az életünk a kilépés után – ismerte el régóta várt beszédében Theresa May miniszterelnök a londoni Mansion House-ban március elején, hangsúlyozva, hogy ideje szembenézni a brexitdöntés „kemény tényeivel”. Cáfolni igyekezett azt a gyakorta felhozott vádat, miszerint kormánya nincs tisztában saját céljaival, és határozottan kijelentette: „Tudjuk, mit akarunk.” E sorok szerzőjét azonban nem győzte meg erről. Bár az eddigieknél több részletet tudhattunk meg a miniszterelnök távlati elképzeléseiről, világos képet nem rajzolt fel róluk. Annyi bizonyos, hogy a kemény tények hangsúlyozásával üzenni akart saját keményvonalas kilépéspárti kollégáinak és Brüsszelnek egyaránt: vegyék tudomásul, a tárgyalások természete már csak olyan, hogy kölcsönös engedményekre van szükség. Egyik fél sem kaphatja pontosan azt, amit akar.

A kompromisszumoknak természetesen vannak határaik, és bár ebben a beszédben valamivel több engedékenység érződött, mint a korábbiakban, May nem adta fel alapvető céljait. A kilépést rendező megállapodást ezért feltételekhez kötötte. Először is ahhoz, hogy az egyezménynek tiszteletben kell tartania a 2016-os népszavazás eredményét – nincs tehát visszaút. Nem mondott le a „kemény brexitről” sem, ismét elhangzott, hogy a kétévesre tervezett átmeneti időszak után Nagy-Britannia kilép az egységes piacról és a vámunióból. Megfogalmazta azt az első pillantásra igencsak evidens követelményt is, hogy az EU-val kötendő megállapodás semmilyen módon ne fenyegesse az ország egységét, vagyis az Angliát, Skóciát, Walest és Észak-Írországot összefűző szálakat. Mégis: aligha tévedünk, ha azt mondjuk, utóbbi feltétel teljesülése veti fel a legtöbb gondot.

A kilépési folyamat legkritikusabb pontja nem az EU-s polgárok jövőbeli szigetországi státusának a rendezése (noha ez sem zárult le teljesen), hanem az Ír Köztársaságot és Észak-Írországot összekötő – vagy elválasztó – határ kérdése. Erről a brexittárgyalások első szakaszát lezáró decemberi elvi megállapodás is csak felettébb elnagyoltan szólt; gyakorlatilag megoldatlanul hagyta. London kezdettől fogva úgy foglalt állást, hogy az Észak-Írország és Írország közötti határt semmiképp sem kívánja „keménnyé” tenni, vagyis nem szeretné visszaállítani a fizikai határellenőrzést, az EU nevében azonban Michel Barnier főtárgyaló már tavaly nyáron jelezte: Brüsszel nem mond le erről.

Két nappal May beszéde előtt az EU nyilvánosságra hozta a kiválási egyezmény jogi szövegtervezetét, amit Londonban egyenesen hadüzenetként értékeltek, mivel Észak-Írország ügyében elfogadhatatlan feltételt támasztott. Azt javasolta, hogy ez az országrész – a többivel ellentétben – maradjon benn a vámunióban azután is, hogy Nagy-Britannia kilépett. Egy ilyen megoldás valóban éles határt húzna Nagy-Britannián belül, valahol az Ír-tengeren, ami elfogadhatatlan a királyság egységéért felelős kormány számára. A Mansion House-ban May újra el is vetette a szigetország széttörésével fenyegető ötletet, megjegyezve: „Mi nem tesszük keménnyé a határt, és ha az EU mégis rákényszeríti Írországot, az nem a mi döntésünk.”

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A heves és jogos londoni tiltakozásra Brüsszel válasza az volt, hogy akkor mondjatok jobbat. May most két indítványt is tett: az egyik az úgynevezett vámpartnerség, amelynek keretében a brit hatóságok tükröznék az EU szabályait, mintha Nagy-Britannia az unió „vámügynöke” volna. A másik egy „áramvonalasított” vámügyi megállapodás, amely a kis- és közepes méretű kereskedelmi cégeket mentesítené az ellenőrzés alól. Arról, hogy ezek az elképzelések jók-e, lehet vitatkozni, a fő probléma azonban az, hogy Brüsszel már tavaly nemet mondott rájuk. (Érdemes megjegyezni: a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt – részben épp Észak-Írországra való tekintettel – a közelmúltban szakított korábbi álláspontjával, és azt javasolta, az egész ország maradjon bent a vámunióban, még ha az egységes belső piacról kilépnek is.)

A beszédben May elismerte, hogy a kilépés után nehezebb lesz egymás piacaihoz hozzáférni, de ismét hallhattuk tőle azt is, hogy Nagy-Britannia a lehető legszélesebb együttműködésre törekszik az EU-val a tagság megszűnése után is. Újdonságnak tekinthető, hogy a szigetország szeretne továbbra is társult tag maradni az EU egyes speciális hatóságaiban, és ezekben kész elfogadni az EU jogának az érvényesülését, sőt fenntartásukhoz anyagilag is hozzájárulna. (Konkrétan a gyógyszeripar, a vegyipar és a repülés szabályozó hatóságait említette, az Európai Atomenergia-közösséggel együtt.)

A konzervatív Daily Telegraph egyik szerzője azért dicsérte Mayt, mert „a brexit maximumát a destrukció minimumával kombinálta”. Az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk másként látja. Ő az uniónak a brit kilépéssel kapcsolatos irányelveit bemutató sajtóértekezletén – szinte temetési hangnemet ütve meg – világossá tette, hogy Brüsszel kevesli az engedményeket, és sokallja, amit London kér. Kendőzetlenül rámutatott, hogy az Európai Uniónak nem ugyanaz a célja, mint Maynek: nem érdekelt ugyanis abban, hogy a brexit végül sikertörténetté váljon. Ezt nehéz is lenne kétségbe vonni, még ha akár igaza is lehet a tekintélyes brexitpárti hetilapnak, a Spectatornak, amikor vezércikkében azt állítja, az európai polgárok zöme sokkal megértőbb Nagy-Britanniával, mint a brüsszeli bürokrácia, illetve annak képviselője, Michel Barnier főtárgyaló.

Úgy tűnik, Theresa May nem igazán érti meg, milyen indítékok vezérlik Brüsszelt. Beszédeinek visszatérő gondolata, hogy a britek számára kedvező megállapodás az EU számára is kedvező lehet. De elképzelhető-e a brit kiválás kapcsán a „win-win” megoldás, vagyis egy olyan folyamat, amelyben mindenki nyer? A win-win gondolata igen népszerű a különféle menedzsmentstúdiumokban, és igen jól veszi ki magát a politikában is, ám többnyire elfeledkeznek arról, hogy a játékelméletet kidolgozó kiváló hazánkfia, Neumann János szerint ilyen lehetőségről csak akkor beszélhetünk, ha az együttműködő felek külső forrásból többletnyereséghez jutnak. Erre egy zárt játéktérben – adott esetben az EU és Nagy-Britannia között – nyilván nincs lehetőség. A két fél egyszerre nem jöhet ki jól a küzdelemből, tehát csak egymás rovására tudják érdekeiket érvényesíteni.

Az unió legfontosabb érdeke jelenleg az, hogy Nagy-Britannia kilépése ne legyen sikertörténet. Hiszen ha a britek jól járnak – és esetleg tényleg kimazsolázzák a közös piac előnyeit, méghozzá kötelezettségeik minimalizálásával –, az komoly fenyegetés lenne a szupranacionális „európai projekt” sorsa szempontjából. Egyszerűbben fogalmazva: a brit példa ragadós lehet, aminek a kockázatát tehát nem akarják vállalni. Ezért utalt Donald Tusk arra, hogy a szigetország nem számíthat többre, mint egy olyan típusú szabadkereskedelmi egyezményre, amilyet az EU Kanadával kötött – és amelyet May már többször elutasított. Felettébb kétséges az is, hogy Londonnak lesz-e módja bent maradni a fentebb említett speciális hatóságokban. Az EU nyilvánosságra hozott egyezménytervezete szűk mozgásteret hagy neki – hacsak nem mond le a kemény brexitről. Ez egyelőre aligha valószínű, így az elemző csak annyit mondhat: a kemény tények minden bizonnyal igen kemény döntéseket igényelnek majd.

A szerző történész, a Nemzet Közszolgálati Egyetem tanára

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.16.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.