Bukta után - Magyar Nemzet

Bukta után

2018. április 9., hétfő 18:21, frissítve: kedd 07:17

Nehéz megszólalni. Vagy bármit is leírni a rettenetesen üres fehér papírra (Hajnóczy Péter). Hajnal óta úgy érzem magam (feltehetőleg számos más sorstársammal együtt), mint akit alaposan elvertek, utána pedig búcsúzóul egy bunkósbottal jól fejbe is kólintottak.

Csalódottságunk miatt elsősorban magunkat hibáztathatjuk. Ámítottuk magunkat. Hiszen miért lepődünk meg, amikor nemcsak nyilvánvaló, de rendkívül látványos előjelei voltak a tegnapi ordas nagy buktának? Nem jósolta meg mindegyik közvélemény-kutató intézet kisebb-nagyobb pontatlansággal a bekövetkező végeredményt? De igen. Azon nyomban el is hitettük magunkkal, hogy „felülmérik a Fideszt”. Abban az illúzióban ringatóztunk, hogy a magas részvételi aránnyal kikényszeríthető a (korrupciótól a demokratikus alapelvek semmibevételén a borzalmas, szélsőséges és pökhendi retorikán át a keresztény, a nemzeti és a konzervatív címkék áruvédjeggyé aljasításáig, az átlátszó hazugságokig) számtalan okból nehezen elviselhető kormányzat távozása. Volt olyan társam, aki vasárnap délután már szinte megsajnálta őket várható bukásuk miatt. Este is ebben a szellemben ültünk le baráti-szakmai társaságban, hogy közösen várjuk az eredményeket. A kezdeti szorongó-vidám tréfálkozást hamarosan az egyre keserűbbé, kényszeredetté váló viccelődés váltotta fel az ország kilátásairól és persze saját további sorsunkról.

Az ellenzéki pártvezérek nyilatkozatai, sokszor már a választás előtt megkérdőjelezhető cselekedetei pillanatok alatt váltak súlytalanná. Kétségtelen, hogy rendkívül súlyos teher nehezedett rájuk. Miközben az elképzelhető legtisztességtelenebb módon próbálta lejáratni, besározni őket a kormány dömpingmédiája (így lett Szél Bernadettből hazáját eláruló kém, Hadházy Ákosból pénzéhes szomszédgyilkos, Vona Gáborból pedig a pápa merénylőjével kokettáló erkölcstelen muszlim), meg kellett felelniük annak a szerepnek, amelyet a közvélemény lázadó része elvárt tőlük: viselkedjenek kormányképes politikusként. Emberfeletti, szinte csodaszámba menő dolgot kívántunk tőlük; effélét legfeljebb egy igazi politikusfenomén tudna teljesíteni. Ilyenből pedig egy évszázadban legfeljebb néhány születik mifelénk.

Nem akarok ítéletet mondani gyenge teljesítményük fölött. A Fidesz által sulykolt egyik tézisnek azonban, lássuk be, reális alapja van: a kormány igazi ellenzékének az utóbbi időben sokkal inkább a hatalomtól független sajtó bizonyult. Ebből pedig derekasan kivette a részét a konzervatív-liberális Magyar Nemzet is. Nyugodtan mondhatjuk: mi a jelenlegi, önmagához visszataláló lapért, mi több, a szabadságunkért alaposan megszenvedtünk a 2015 februárja óta eltelt három évben. Állva maradtunk. Legfeljebb amiatt aggódhatunk, hogyan bírjuk ki a kormány minden más sajtótermékhez képest keményebb támadásait. (Rossz jel a Népszabadság bedöntése, olyan médiumok kisajátítása, mint az Origo vagy a Figyelő.)

A sajtó viszont hosszú távon nem veheti át az ellenzéki politizálás szerepét. A most ismét vereséget szenvedő és az első nyilatkozatok alapján önmagukkal elfoglalt pártok vagy felnőnek ehhez a feladathoz, vagy lesznek mások, amelyek – ha még lesz rá módjuk egyáltalán – átveszik a zászlót.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Végezetül hadd osszam meg egy ma reggeli élményemet a kedves olvasókkal: egyik barátom telefonon arról érdeklődött, nem gondolom-e, hogy esetleg csalás történt. Hiszen az utcán tapasztalható közhangulat egészen más, Fidesz-barát hangokat nemigen hallani. Kizárt tehát, hogy ilyen nagy arányban szavaztak volna az emberek Orbán Viktor pártjára. Szerintem – mondtam neki – ilyen hatalmas méretekben megoldhatatlan a csalás. A Fidesz valószínűleg nem is szorult rá. Ám az újrázást ünneplők megfeledkeznek egy kézenfekvő tényről: a Fidesz-szavazók tábora rendkívül heterogén, valószínű, hogy a többség jobb híján húzta be az ikszet mellé. Egy dél-dunántúli ismerősöm például válogatott trágárságokkal emlékezett meg a kormánypárti korrupcióról, a munkahelyén személyesen is átélt visszásságokról. Őt a mára nagyjából kifulladó migránspropaganda vette rá, hogy végül a Fideszre voksoljon. A tanulság pedig, hogy Orbán Viktoréknak közel sincsenek olyan hatalmas tartalékaik, olyan nagy táboruk, amint azt elért választási eredményük mutatja. A csalódás szélén álló tömegeket egy mérsékelt és hiteles ellenzéki erő talán még megszólíthatja.

Ablakom alatt munkások beszélgetnek, természetesen a választási eredményekről. Ahogy kiveszem, egyszerre szidják a Fideszt és az ellenzéket.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.