Bűnös hús, avagy búcsú a marhasülttől

Az egykor a gazdagságot és az erőt jelképező állatok az ökoszisztéma károsítóivá váltak

2018. március 14., szerda 16:15, frissítve: szerda 16:16

Miközben egyfolytában az autókat kárhoztatjuk a rossz levegő és az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt, ki gondolná, hogy a világ szarvasmarha-állománya majdnem annyira terheli a természeti környezetet és okozója a klímaváltozásnak, mint a gépkocsik.

Babilon hatalmának jelképe egykor az emberarcú szárnyas bika volt. A zsidók az isteni tilalom ellenére az aranyborjút imádták, és ezért szörnyen meglakoltak. A krétai Minótaurosz, a bikafejű ember a görög mitológia ismert alakja. Zeusz hófehér bika képében rabolta el Európát és tette magáévá. A hinduk szent állatként tisztelik a tehenet. Toldi Györgynek „Sok becses marhája, / Kincse volt temérdek” – olvashatjuk Aranynál; a régi magyar nyelvben a marha vagyont jelentett. A torreádor a férfivirtust a bika legyőzésével mutatja be. Hogyan váltak az egykoron a gazdagságot és erőt jelképező marhák a globális ökoszisztéma egyik legsúlyosabb károsítóivá?

A világ marhaállománya egymilliárd példányt számlál. Tömegük 1,3-szerese a 7,4 milliárd emberének. India a világ legnagyobb marhatartója, Brazília a második, Kína, az Egyesült Államok és az EU részesedése is eléri a tíz százalékot, Argentínáé öt százalék. Dél-Amerikában tíz emberre kilenc marha jut, Ausztráliában tizennégy, nálunk kevesebb mint egy. A szárazföld felületének negyede legelő. Az elmúlt hetven évben a sztyeppék kétharmadát tönkretették a túllegeltetéssel. A világ gabonatermésének több mint negyede a marhák takarmányozását szolgálja. Miattuk éhezik egymilliárd ember.

1960 óta a dél-amerikai őserdők több mint negyedét kivágták, hogy helyet teremtsenek a marhatartásnak. Innen látják el az amerikai gyorsétteremláncokat hússal. (Vannak, akik kételkednek a klímaváltozás antropogén eredetében. Az viszont minden kétségen felül áll, hogy a fokozódó időjárási rendellenességeket az esőerdők által borított felületek vészes csökkenése okozza.) Tíz évvel ezelőtt, amikor a világ marhaállománya még 1,3 milliárd volt, és az utakon 930 millió gépjármű közlekedett, a marhák nagyjából akkora üvegházhatást okoztak, mint a világ teljes autóforgalma. Azóta felcserélődött a két adat: a gépjárművek száma 1,3, a szarvasmarháké egymilliárd, tehát már kisebb kárt okoznak.

Mire az állat eléri a 600 kilogrammos vágótömeget, 3500 kilogramm szóját és gabonát evett meg. Ennek megtermeléséhez és a legelők műveléséhez 2500 liter üzemanyagot használnak fel. Az egy marha „megtermeléséhez” szükséges hatszázezer liter víz nagy részét szerencsére a természet adja csapadék formájában, de van, ahol öntözni kell. Ezenfelül az állat megiszik 14 600 liter ivóvizet is. E „bemenetek” eredményeképpen és az emésztése során az állat kétszázezer liter metánt és 14 600 kilogramm trágyát „bocsát ki”. A 2500 liter üzemanyag elégetésekor hárommillió liter szén-dioxid kerül a levegőbe. A metán fajlagos üvegházhatása 20-40-szerese a szén-dioxidénak. A trágya a hagyományos paraszti gazdaságokban kincset ért, de ma már a földművelők szakosodnak. A növénytermesztő műtrágyát vásárol, az állattenyésző pedig nem tud mit csinálni a talajvizet szennyező, nitrátosodást okozó, az élővizeket elalgásító, élővilágukat kipusztító „híg trágyával”, illetve a fertőző kólibacilusokat tartalmazó „szilárd trágyával”. Mindkettő „veszélyes hulladék”, amelyet csak nagy költséggel lehet ártalmatlanítani. (A legintenzívebb mezőgazdálkodást folytató hollandok a marhatrágyát kiszárítják, pelletezik, hajóval elszállítják Afrikába, és eladják a földművelőknek.) Mindezt miért? Háromszáz kilogramm marhahúsért.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A nagyüzemi állattartásnak olyan veszélyei is vannak, amelyekről az átlagember semmit sem tud. A sok lábon álló paraszti gazdaságban ha az egyik „termelési profilt” megtámadta egy kártevő, a többiben pótolni lehetett a veszteséget. De ha egy monokultúrás gazdaságban – például marhatenyészetben – kiüt a fertőzés, a teljes ráfordítás odaveszhet. Ezért ezekben az üzemekben nagy mennyiségű gyógyszert, antibiotikumot, hormonokat etetnek az állatokkal. Az elfogyasztott húson át ezekből mi is részesülünk. Ráadásul a túlzott használat növeli a minket megtámadó kórokozók antibiotikum-rezisztenciáját. (A hollandok a világ legmagasabb emberei. Egyes vélemények szerint ez annak tulajdonítható, hogy nagyon intenzív állattenyésztésük révén sok növekedési hormonhoz jutnak.)

Most úgy teszünk, mintha minderről ezek a szerencsétlen állatok tehetnének. Nem adatik meg mindegyiküknek, hogy friss, illatos füvű mezőkön legelésszenek. Jelentős részük a „nagyüzemi állattartásnak” nevezett borzalmak közepette éli életét. A végről nem is beszélve. Amikor Lev Tolsztoj öregkorában ellátogatott egy vágóhídra, haját tépve, két kézzel az eget káromolva rohant ki onnan: „Hogy engedheti meg a Teremtő ezt a szörnyűséget?!”

Az Európai Unió költségvetésének közel negyven százaléka agrártámogatási kifizetés. Határozott törekvés, hogy e hatalmas összeg egyre nagyobb részét a környezetbarát módon gazdálkodók kapják. De egy szarvasmarha-tenyésztő az EU-ban minden állat után még mindig napi két euró támogatást kap, annak ellenére, hogy ez az egyik leginkább környezetterhelő tevékenység. Ha ezt az adatot összevetjük azzal, hogy egymilliárd ember napi jövedelme két dollár vagy kevesebb, bizarr következtetésre jutunk. De ne felejtsük el, hogy ezek az állatok föld helyett betonon állnak, nincs mozgásterük, rövid életüket betegen töltik el, többségük napfényt sem lát. Természetes élettartamuk húsz év, a tenyészállatoké egy-két év. Jó fél évszázada a Homo sapiens biotikus holokausztot visz végbe – lemészárolja a többi fajt – azáltal, hogy tönkreteszi és lecsökkenti életterüket. Évente több mint ezer faj pusztul ki véglegesen, holott a természetes ráta szerint csak évi három-négynek kellene. De azok a fajok sem járnak jobban, amelyeket haszonállatként tartunk.

A szintetikus biológiának köszönhetően ez a rengeteg gond hamarosan meg fog oldódni. Az élő sejtek fehérjegyártó gépezetének felhasználásával lehetővé válik mesterséges hús növesztése anélkül, hogy bármilyen élőlényt elpusztítanánk, akár csak a sejtek szintjén is. A „bioreaktorokban” az emberi ízlést minden szempontból kielégítő hús állítható elő. Néhány évvel ezelőtt az első ily módon készült hamburger még háromszázezer dollárba került volna. Az új technológia mindig nagyon drága – de aztán rohamosan csökkennek az árak. Gondoljunk csak a személyi számítógépekre vagy a humán genom szekvenálására. Az első eset dollármilliárdokba került, ma pedig már Amerikában az utcáról betérvén ezer dollárért szekvenálják a genomunkat. A „növesztett” marhahúsból készült hamburger ára már csak tizenegy dollárba kerülne, és néhány év múlva olcsóbb lesz, mint a vágóhídi marhából készült társa.

Lévén a környezet-gazdaságtan a fő szakterületem, igyekszem környezettudatosan élni, autómat is csak módjával használom. A „bűnös” húsevésről azonban mindeddig képtelen voltam lemondani. Pedig a vegetáriusok növényi táplálékának előállításához csak negyedakkora földterületre van szükség, mint a húséhoz. (Utóbbi esetben ugyanis elvész az a táplálék, amelyet az állat saját maga hasznosít.) Most a technikának hála ez is megoldódik. Még néhány év, és az, hogy „Pincér, egy marhasült rendel!”, már csak egy barbár kor visszamenőleg is lelkiismeret-furdalást okozó emléke lesz. (A píszí beszéd buzgó lovagjai nekiállnak majd, hogy a Krúdy-regényekből is kitöröljék ezt a hajdanvolt kiskocsmákban elhangzott mondatot.) Úgy fogunk gondolni rá, mint a kannibalizmusra.

A szerző közgazdász, társadalomkutató

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.12.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.