Ennyi elég volt a centrális erőtérből - Magyar Nemzet

Ennyi elég volt a centrális erőtérből

2018. április 3., kedd 13:31, frissítve: szerda 06:19

Napokkal a választás előtt még zavaros a helyzet. Az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével még egymással küzdenek, de nem programvita folyik, hanem pozícióharc. Pedig a másik oldalon a vásárhelyi vereséggel megjelent a bukás réme. Orbán Viktor riadót fújt, próbált erőt mutatni. Hol máshol, mint nemzeti ünnepünkön – majd nagypénteki rádióinterjújában. A következő négy évre már nem a „folytatjuk” a jelszó, hanem az „elégtételt veszünk”. A fenyegetést el is kezdte beélesíteni, kétezer honfitársunkon már ott a célkereszt.

Innentől a választóké a döntés, akiket eláraszt a Fidesz-propaganda, ám akik ennek ellenére érzik – sokan tudják is –, hogy az ország válsággal néz szembe.

Alaptézisem: a hatalmi-pénzügyi rezsim összeomlása látótávolságba került. Történelmi választás közeleg.

A társadalomnak elege lett a centrális erőtérből. Kiderült, hogy a Kötcsén kilenc éve meghirdetett program csak egy bizonyos pontig volt megvalósítható többé-kevésbé demokratikus keretek között. A jogállam felszámolását, az illiberális rendszer elindítását, a vagyonok újraelosztását, a korrupció állami szintre emelését eleinte erős, ám apránként gyengülő ellenállás mellett meg tudta csinálni a rezsim. Az apátia és a félelemkeltés fékezte, eddig le is fojtotta az elszegényedéssel, az alávetettséggel járó feszültségek felszínre jutását. A rezsim veszélyérzetét tompította, hogy a kivándorlás feszültségoldó szelepként működve elfedi a lakosság tűrőképességének romlását. Úgy látszott, a sok-sok milliárd forinttal szított gyűlölködés révén gond nélkül megoldható a NER további működtetése. Ez tévedés volt.

Kritikus szakaszba érkeztünk. E szakasz fő vonása a lakosság, a tömeg tűrőképességének zuhanása. Ennek a jeleit érzékeli a hatalom. Orbánnak még választási győzelem esetén is számolnia kellene azzal, hogy a rezsim tartalékai kimerülőben vannak. Az uniós pénzek koncentrált lehívása, a gazdaság átmeneti élénkítése, a növekedés látszatának távlatos kivetítése múlékony trükk. Az orbáni rezsim lényege – csak a hatalom és a pénz – széles körben érzékelhető. A despota megnyilvánulások nem takargathatók többé propagandaparavánokkal.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A választási kampány nem rendszerszerűen ugyan, de máris felszínre hozta a rezsim bűneit. Jelzésszerűen: az ország jövőjének aláásása (oktatás, innováció, külkapcsolatok); a lakosság nagy részének nyomorba döntése (szociális és adópolitika); a jogállamiság felszámolása (szabadság, egyenlőség, autonómia, hatalmi ágak függetlensége, szubszidiaritás); a gazdaság tönkretétele (leszakadás a régióban, a versenyképesség zuhanása, a korrupció kormányszintre emelése); a morál annullálása (hazudozás, nepotizmus); nemzetközi elismertségünk lerombolása.

A romlásnak van egy személyes komponense is. Orbán Viktor nehezen kivívott nemzetközi presztízse erodálódik. Európában a szélsőjobb pajzsra emeli – de ez pirruszi győzelem. A meghatározó hatalmi centrumok – Németországban Angela Merkel, Franciaországban Emmanuel Macron – leírják. A NATO-ban Vlagyimir Putyin bábjaként kezelik. Az ENSZ-ben idegen test. Mindez tovább erősíti az orbáni hatalom keleti orientációját.

Mindezek ellenére sem biztos, hogy az autokrata kormányzás megbukik április 8-án. Egyrészt segíti fennmaradását a torz szisztéma. Másrészt az ellenzék meghatározó pártjainak már évekkel ezelőtt ki kellett volna lépniük a NER keretrendszeréből, és az Európai Unió értékrendjével harmonizáló stratégiával, vízióval kellett volna nyitniuk az értelmiség, az ifjúság, a lakosság egésze felé. Régen fel kellett volna nyitniuk az emberek szemét – segítve a társadalmi ügyek iránti érdeklődés és az aktivitás kialakulását. Kifejezésre juttatva a közgondolkodásban a nemzet igazi érdekeit és értékeit, közelíteni a nyugatos szemléletet, a másik oldalon tudatosítani a rezsim nemzetrontó jellegét. A mostani kampány ezen a téren sokat tesz, még nem tudjuk, hogy nem szaladtunk-e ki az időből.

De akár igen, akár nem, számomra így is, úgy is bizonyosnak látszik: a NER sokáig már nem működtethető. Az Európai Unióban nem. Orbán Viktorral nem. Miért? Számos okot említhetnék, de hadd vessek fel egyetlen aktuális ügyet, amely messzire vezet.

Emmanuel Macron francia elnök a közelmúltban bejelentette, hogy április 17-én indul az Európa jövőjéről szóló lakossági vita huszonhat országban. „Az egyetlen ország, amely nem kíván részt venni ebben, Magyarország” – ironizált Macron. Számunkra ez igen súlyos kérdéseket vet fel. Ha formálisan közelítek, nyilvánvaló: Orbán Viktornak nem vállalható, hogy a lakosság összevesse a magyar kormány „nemzeti konzultációit” egy igazi, szabad, nyílt kérdésekkel lebonyolított, valóban súlyos problémákat felvető konzultációval. Ahol nem a látszatteremtés, a manipulálás a cél, hanem félmilliárd ember jövőjének végiggondolása. A Macron-féle konzultáció a mi XXI. századunkról is szól. Hiszen felmerül, hogy a kormánynak van-e víziója az EU és benne Magyarország jövőjéről. Ha van, azt miért nem ismerjük? Miért nem akarjuk egy európai vitában érvényesíteni? Ha nincs, miért nem dolgozzuk ki? Fontos lenne felmérnünk, hogy az érdekeinken alapuló elgondolások miként viszonyulnak a többi tagország törekvéseihez! Másfelől: a mindig nemzeti megközelítést hangsúlyozó, szuverenitásra koncentráló, az EU alapvető értékeit mellőző magyar álláspont nemzetközi összevetésben vajon mit ér? Az ország leszakadását eredményező magyar politikát hazánk lakossága tolerálja-e még? Nyilvánvaló: a macroni vita a rezsim vesszőfutásához vezetne nálunk, ezért vállalhatatlan számára. E vázlatos felsorolásból is kitűnik: az EU így is, úgy is válaszút elé állít bennünket.

Ezen politikai kérdések mögött a XXI. század alapvető társadalom- és gazdaságstratégiai folyamatai húzódnak meg. A globalizáció erősödése, az „ipar 4.0,” a digitalizáció gyökeres változásokat hoz nemcsak a termelőszférában, hanem a szolgáltatásban, az igazgatásban, összességében a mindennapi életben is. Magyarországnak súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, ha nem akar balkáni állammá válni Európa közepén.

Az oktatás terén a lemaradásunk szinte reménytelen. Hosszú ideje megyünk szembe a kívánatos iránnyal, pedig már régebben is hatalmas hátrányban voltunk. Azonnal átfogó intézkedéseket kellene kidolgozni, minden párttal elfogadtatva a társadalmi szerződést, amelynek értelmében az oktatás abszolút prioritást kap, és a rendszer csak a közösen kijelölt irányokban építhető tovább. (Így tettek a finnek 1968-tól a Liinamaa-egyezmény nyomán.)

A kutatás-fejlesztés terén szerencsésebb helyzetben vagyunk: még őrizzük évtizedek alatt kivívott presztízsünket (a NER ellenére), de itt is késésben van a minőségi váltás. 2018-tól sürgető a nemzeti innovációs rendszer felállítása a kor színvonalán, az uniós átlag elérése a K+F támogatása terén, az egyetemi és vállalati K+F priorizálása.

A szociálpolitikában az évtizedes hanyatlás felszámolása nélkül nincs felzárkózás. Ha a programozás, az algoritmusok, a robotika, a digitalizáció térhódítása beszűkíti a munkaerőpiacot, a helyzet tovább romolhat. Mindez gyökeresen új döntéseket igényel a társadalom minden szegletében. Már ma vagy holnap – mert holnapután késő lesz. Meggyőződésem szerint meg kell barátkozni az alapjövedelem valamilyen formájával is. Van vélemény, miszerint a XXI. század végére az emberiség összes áru- és szolgáltatási igénye a munkaképes lakosság 20 százaléka által kielégíthető lesz. A többi 80 százalékkal akkor mi lesz? Magyarországot ez az elsők között fogja érinteni, hiszen a miénk a nyolcadik leginkább globalizált ipar a világon.

A gazdaságpolitikát alapjaiban kell átalakítani. A kis- és a közepes vállalkozások bázisán a magyar ipar újbóli versenyképessé tétele, a magas hozzáadott értéket produkáló technológiák térnyerése, a hatalmi beavatkozásoktól mentes piaci viszonyok létrehozása alapfeladat. Mindez feltétele annak is, hogy az országban létrejöjjön egy erős polgári társadalmi réteg. Polgárság nélkül nincs demokrácia és modern társadalom.

A globális rendszerben működő multinacionális cégek belátható időn belül kész helyzetet teremtenek a robotizációval, az irányítás digitalizálásával. Vagy teljesíteni tudjuk a minőségileg magasabb követelményeket, vagy más országokba mennek. A Suzuki okosgyárrá fejlesztését célzó projekt két éve indult Esztergomban, és 2020-ban fejeződik be. Az Audi, a Mercedes is az intelligens gyártás éllovasai közé tartozik, egyre képzettebb munkatársakra tart igényt. Magyarország akkor lehet továbbra is vonzó, ha a K+F-bázis szerves kapcsolatot épít ki velük.

Magyarország vezetése mindezt veszélyként érzékeli. Úgy vélem, más pártok sem fordítanak kellő figyelmet a jövő kihívásaira és feladataira. A választókat nem „zavarták” mostanában ilyen ügyekkel. Az értelmiség passzív – tisztelet a kivételnek –, vannak, akik igazodnak a hatalom igényeihez, mások hallgatnak. Minden elismerésem az akadémiai bizottságoké, amelyek veszik a bátorságot, és igyekeznek szakmai tudásukat az ország javára érvényesíteni. Elgondolkodtató: napjainkban a középiskolások dacolnak leginkább a hatalommal, fogalmaznak meg igazán fontos, a jövőt meghatározó sorskérdéseket. Szerencsére ez azt ígéri, hogy van remény.

Amennyiben a rezsim ki akarja vinni az Európai Unióból az országot – de akkor is, ha „pusztán” csak sodródunk tovább a periféria felé – mindenképpen kemény intézkedések jöhetnek. Hogy még mindig vállalja-e ezt a reménytelen rendszert a magyarság, vagy fellép ellene, április 8-án kiderül. Nyugat vagy Kelet – ez a kérdés, válasszatok! Magyarország sorsa a tét.

A szerző a Kutatási, Technológiai és Innovációs Tanács egykori elnöke

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.