EXEGI MONUMENTUM

Wass Albert nagypéntekje és húsvétja

Lukácsi Éva

2004. április 9., péntek 10:45

Masírozhatnak csendőrök, hadseregek, rendőrosztagok, legfelsőbb ügyészség ellenünkben, Wass Albertet, s a háta mögött rejlő világot nem tudják kilőni belőlünk.
Quintus Horatius Flaccus ódája „Exegi monumentum aere perennius regalique situ pyramidum altius.” – áll emlékművem, ércnél maradandóbb emlékem – melyet Puskin is megismételt. Nem sokat tévedett a római poéta – nem kőbe vésett emlékoszlop vagy mellszobor hiredeti nagyságát, hanem az ércnél maradandóbb műve: a halhatatlan gondolat, a hellén kultúrkincs: a líra, amelyen nem fognak a történelmi viharok, sem a rendszerváltások. Korok letűnnek, ideológiák megbuknak – kiszolgálóikkal együtt. És bár Illyés Gyula egy mondata a zsarnokságról sajnos még ma is lidércnyomás a Kárpát-medencében – de ahol az Úr Lelke van, ott a szabadság: és csak a szabadság lelke örök!

Ilyen szabad lelkű volt Wass Albert. Most állítja össze a család a Voltam című kéziratot. Megtisztelő, hogy angolra fordíthatok belőle olyan életrajzi gyöngyszemeket, amelyeket Wass Albert unokái és dédunokái is olvasni kívánnak. Mostanában kedves családi anekdotákat hallok Wass Albert fiaitól, akik tiszteletbeli húgukká fogadtak. Akik minden ellenkező és kislelkű híresztelés ellenére nagyon szerették az apjukat, sőt értenek, beszélnek magyarul. Wass Huba generális engedélyt adott, hogy idézzek az emlékbeszédéből, melyet édesapja temetésén hallottam és írásban megkaptam tőle: „Legtöbben tudjátok, hogyan folyt Papi élete. Egy olyan emberről szól az emlékezés, akinek hibái és erényei voltak, mint minden halandónak, aki megpróbálta a világot jobbá és szebbé formálni. Ezt tanította nekünk: annyit érsz, amennyi mérhető a személyes tetteidben, s nem abban, amid van. Neved becsülete számítson, ne az, hogy mid van. A jó hírnevet lassan lehet felépíteni, de gyorsan le lehet rontani. Ő nem földeket vagy kastélyokat hagyott maga után, mint sok elődje, ehelyett a magyar írásainak örökségét hagyta ránk, ami bennünk él tovább.”

Nemrégen találtam tizenegynéhány rövid elbeszélést amerikai magyar egyházi archívumokban, melyekből egy másolatot a debreceni tudományegyetemen Wass Albert írásaiból doktoráló irodalmár barátnőm rögtön kért. Ezeket ő sem ismerte, pedig ő adta ki Wass Albert életművének teljes bibliográfiáját! Csodálatos írások ezek – az emberről, a magyarról, egy jobb világról álmodó tiszta érzületű, nemes erkölcsiségű íróról. Wass Albert nagy szívű és szabad lelkű volt egész életében. Tiszta lelkiismerettel mondta vallomásában: én magam is ellenezném, ha valakit származása, fajtája, vallása alapján megítélnék. Büszke vagyok, hogy őseim vívták ki Erdélyben a szabad vallásgyakorlatot. Erdélyi magyarként azt tanultam, hogy az értékei alapján kell bárkit megítélni, nem egy néphez vagy csoporthoz való tartozása alapján. (Hegedűs Tamás, Magyar Nemzet, 2003. július 8.) Ahogy a Hontalanság hitvallásában írja ars poetica-ját: „mert hirdetem, hogy testvér minden ember s hogy egymásra kell leljen végre egyszer mindenki, aki jót akar.”

Emlékszem, mikor az Amerikai Magyar Népszava Wass Albert halálhírét hozta körülbelül 1994-ben. Azután rögtön megjelent, hogy téves volt a hír. Akkor hallottam az anekdotát, hogy az író – aki maga is olvasta a hírt, telefonon felhívta Fazekas Ferencet, a nekrológ szerzőjét és így jelentkezett be: Itt Wass Albert beszél a másvilágról. Az illetőnek majdnem kiesett a telefonkagyló a kezéből. Akkor írta az író megható üzenetét a Canadai Magyarság című újságban: Nem haltam meg. Úgy látszik, az Úristennek még van valami dolga velem. Mindenkit megnyugtatok, hogy itt vagyok. És szerettem volna látni, ki mennyire veszi a szívére: nincs többé, aki annyit firkászott és mindig volt valami siralma. Sebaj. Az vigasztal, hogy voltak, akik megsirattak. És ezekért még érdemes megszólalni. Másokkal meg nem törődöm. Azokat pedig, akik jó szívvel és szeretettel emlékeztek meg rólam, jó szívvel és szeretettel köszöntöm magam is. És hadd örvendezzünk együtt ezen a búba facsarodott földön, hogy kis ideig még együtt lehetünk, s munkálkodhatunk népünk jövőjén, mindegyikünk a maga őrhelyén.

Ilyen szabadságban gondolkodott Wass Albert: megfáradtan, testi gyengeségben, de szellemi frisseségben – munkálkodott népe jövőjén. Miért? Mert egész életében ezt tette. Erről szólnak írásai. Erről szól egész élete. Erről vallanak családja és barátai. Erről szerzett bizonyosságot az a sok magyar olvasó, akik tiszta szándékkal hitet tettek és tesznek róla – akár a maratoni felolvasásban, akár fórumok levelezőlistáin, honlapok sokaságán, újságcikkekkel, értékes irodalmi megnyilatkozásokkal. Vannak, akiknek ez fáj. A magyarellenes politikának mindig is fájt, ha a próféták, költők, írók, művészek a nemzet védelmében megszólaltak. Úgy, ahogy Wass Albert, aki Dsida Jenő mondását magáénak vallotta: „mindig magunkért, soha mások ellen.” Ennek ellenére vannak, akik inkább a rosszban hisznek, mint a jóban. Akiknek egyezik az érdeke a román politikával: besározni és hamis vádakat rákenni a magyar íróra.

Pedig nem sok ész kellene belátni, hogy mi van az 1946-os kolozsvári népbírósági koncepciós per mögött. A vádlottat távollétében úgy ítélték halálra, hogy nem engedték szóhoz a Wass Albert mellett tanúskodó családtagot. Mellette senki nem szólhatott, csak ellene. Akik ugyan semmit nem láttak, de érdekük volt hamisan tanúskodni, hiszen így biztosíthatták be a gróf kiosztott földjeit maguknak. Kezemben van a 21 oldalas angol nyelvű okiratgyűjtemény, melyet 1978-ban az Amerikai Igazságügyi Minisztérium számára adott be a Wass család, és a törvényes kivizsgálás Washingtonban - bizonyíték híján - elejtette az ellene felhozott vádakat. A közjegyző által hitelesített tanúvallomásokat a Wass család engedélyével mondom el: Atkinson Éva, a volt szomszéd eskü alatt tanúsítja, hogy férjével ők vitték be a halálos beteg Csabát és édesanyját Czegei Wass Évát a kolozsvári kórházba – tőlük 28 kilométerre – 1940. szeptember utolsó hetében, mivel az édesapa, Wass Albert a hegyekben tartózkodott 200-300 kilométerre otthonától. Csaba fia halálos ágyánál nem állhatott ott, csak a temetésre ért haza. Éppen akkor volt mindez, amikor a hírhedt gyilkosságok ott Vasasszentgothárdon és Omboztelkén 1940 szeptember utolsó hetében történtek. Wass-Tarjányi Ákos egy fontos tényt is közöl tanúvallomásában: Wass Albertet 1940 szeptemberében még nem hívták be katonának, tehát semmiképpen sem adhatott volna megbízást vagy parancsot az ott állomásozó magyar tiszteknek semmilyen katonai jellegű megmozdulásban! Teljességgel kizárt a bűncselekményben való motiváció vagy részvétel, Wass Albert életrajzi vallomásán kívül minden hiteles bizonyíték erről szól!

Kezemben van ugyancsak egy Kolozsvárról New Yorkba kivándorolt zsidó származású orvos, Dr. Óváry Zoltán levele. Az egykori iskolatárs, fiatalkori társaságbeli barát ebben eskü alatt vallja, hogy soha nem hallott Wass Albert szájából egyetlen kijelentést sem, és nem olvasott tőle ilyen írást sem, melyben antiszemita nézetnek csak a csírája vagy gyanúja felfedezhető lett volna. Gróf Bethlen Béla volt az utolsó kormánybiztos Észak-Erdélyben. Naplójában megörökíti azt a történelmi tényt, hogy az ő vezetésével többen - köztük Dálnoki Veres Lajos és Wass Albert is – közreműködtek, hogy Torda környékén a magyar zsidó családok megmeneküljenek a Gestapo elől. (Turcsány Péter: Szellemi szennyesünk tisztítása, Polisz, 2004 ápr-máj.) Erről Wass Albert is megemlékezik 1996-ban egy róla készült dokumentumfilm bővített változatában, hogy Szamosújváron tizennyolc zsidó családot ő maga vezetett fel a hegyekbe, hiszen ismert ott minden zeg-zugot. Mint mondta, egy közülük visszament a völgybe, mert jobban félt a medvéktől, mint a náciktól. Kezemben vannak vitairatok 1951-1952-ből, melyben Wass Albert védekezni kényszerül. Egyik támadója Havas Emil a cikke címében az író szavát idézi: „Tiltakozom az ellen, hogy antiszemitának nevezzenek” Véletlen találkozás Gróf Wass Albert íróval. (Antibolsevik Fórum, 1952. november. A szegedi Somogyi könyvtár Vasváry magángyűjteményében található.) Napnál világosabb, hogy mit mond az író önmagáról!

Kikre gondolhatott Wass Albert, amikor híres versében e szavakat írta: üzenem ellenségeimnek - hogy ő akkor is barátként fog rájuk gondolni és békejobbot nyújt nekik, amikor azok nem akarják megismerni, ellene szólnak és támadnak? Látnoki erővel: csakis szeretett magyar véreire gondolt. A változó történelmi igazságszolgáltatás kis hivatalnokaira, akik nem ismerik a szabadság lelkét. Mindegy, hogy ma éppen úgy nevezik őket, hogy az Igazságyügyi Minisztérium és külügyi tárca politikai államtitkára, vagy a főváros más elkötelezett funkcionáriusa. Ez mind ideiglenes. Mivel nem a szabadság lelke lakozik bennük, ezért írnak ilyeneket: „a szoboravatás komoly politikai megfontolást igényel, mivel messzemenően érinteheti a magyar-román kapcsolatokat.” Uraim, ott a padlón csúszva-mászva, önök ugye a két milliós magyarságra gondolnak, mikor Románia koholt, jogalapot nélkülöző, politikai vádját tartják a barátságuk alapokiratának? Vagy mióta tartozik Magyarország (Budapest) Romániához közjogilag? Nem gondolják, hogy az lett volna a meglepő, ha 1946-ban nem ítélik halálra azt, aki magyar volt – Erdély nemes őslakosainak méltó utódja – a Transzylvanizmus öntudatos kultúrdiplomatája, akinek minden földi jussához és birtokához így jutott hozzá az új hatalom?

Ez a szégyenletes hajsza Wass Albert nagypéntekje. Milyen jó, hogy ő már egészen szabad, mint ahogy szabad volt életében is. Bántotta ugyan, hogy mi nagypéntekes nemzet vagyunk, és úgy tűnik, hogy a magyar kálváriának még nincs vége. Az önök sorsáért aggódott, de leginkább a magyar nemzet hű fiaiért. És higgyék el, lesz Wass Albertnek még feltámadása, sőt már van. Őt az olvasók nagy sokasága már rehabilitálta. És neki már bronznál, ércnél maradandóbb szobra, örökké álló emléke van – abban a pantheonban, ahova csak a krisztusi emberek juthatnak: az emberek szívében. Ahogy Gazda Zoltán csodálatosan megírta az Erdély Ma cikkében: „Wass Albertet nem lehet kiírtani belőlünk, mert hátterében igazságtalan történelem húzódik meg, minden szava igazságtartalma révén a fájdalom érzésével hasít zsigereinkbe. Ő a mi egyik megtartó erőnk. Masírozhatnak csendőrök, hadseregek, rendőrosztagok, legfelsőbb ügyészség ellenünkben, Wass Albertet, s a háta mögött rejlő világot nem tudják kilőni belőlünk.” Adjon az Isten áldott húsvétot – Wass Albert porainak a marosvécsi park és Istenszéke magyar földjén, mert ő már a Bárány trónjánál ünnepel, s nekünk itt ezen a búba facsarodott világban, amíg munkálkodhatunk még - lehetőleg népünk jövőjén!

A szerkesztő ajánlja

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

B. Kovács Gergely

Petike fülfolyása és állandó pittyegésterror a vonatokon

A csend manapság luxuscikk, de a MÁV tájékoztatása szerint 2019-től itthon is üzembe helyezik a csendes kocsikat.