Fényképezett forradalom - Magyar Nemzet

Fényképezett forradalom

Két tábla Suchard csokoládé és két filmtekercs volt a szürke csomagban

2017. január 1., vasárnap 21:00, frissítve: hétfő 07:21

Olykor a véletlennek nagy szerepe van abban, hogy egy forráscsoport megőrződik az utókor számára. Történt egyszer, hogy egy tizenhat esztendős, levéli lakóhelyű gimnazista, Lébényi Zoltán a mosonmagyaróvári iskolából hazafelé tartó úton egy csomagra lett figyelmes. Kíváncsi fiú volt, ezért magához vette a szürke pakkot, amelyről odahaza kiderült, hogy kincseket rejt: két tábla Suchard csokoládét és két filmtekercset. Hogy az utóbbiakat ki veszítette el, azt mindmáig homály fedi. Az illető a budapesti utcákat, a fegyveres harc színtereit örökítette meg 1956. október 28. és november 4. között. Feltehetően maga is részt vett a harcokban, és az országból való szökés közben elveszítette a tekercseket, amelyek 70 képet tartalmaztak.

Lébényi Zoltán lelkesen mesélte apjának, hogy mit talált. Az apa, a levéli tanító átnézte a képeket, és mindjárt látta, hogy ezek a nemrég lezajlott forradalomról készült fényképek. Azt tanácsolta fiának, hogy őrizze meg a képeket, és ne beszéljen róluk senkinek. Ez utóbbi tanács nem volt haszontalan, hiszen a forradalmat követően a karhatalom elszántan kutatott az októberi „ellenforradalomról” készült fényképek után annak érdekében, hogy azokat felhasználhassa a résztvevők kompromittálására és a megtorlásra. A külföldi sajtótermékeket is gyűjtötték abból a célból, hogy azonosíthassák a forradalmi megmozdulások szereplőit.

Lébényi Zoltán vegyészmérnökként dolgozott, ma már nyugdíjas, és a Mosonmagyaróvári Lions Klub tagja. Az 1956-os forradalom 60. évfordulójához közeledve eszébe jutottak a fényképek, amelyek családi kincsként átvészelték a Kádár-rendszert. Úgy döntött, hogy a Hansági Múzeum rendelkezésére bocsátja a becses anyagot, azzal a kikötéssel, hogy az intézmény a fotókat könyvben jelenteti meg a forradalom 60. évfordulójára. Döntését befolyásolta az a meggondolás is, hogy Budapesten már rengeteg képanyagot őriznek az 1956-os forradalomról, ezért ott nem számítana kiemelkedő értéknek. A Hansági Múzeum reprezentatív albumban adta közre a 70 fotót az ’56-os Emlékbizottság támogatásával Megtalált emlékek. Ismeretlen fotósorozat a forradalmi Budapestről címmel. A kötet elején Lébényi Zoltán bevezetője olvasható a fényképtekercsek megtalálásának, elrejtésének és őrzésének történetével, a kötetet pedig Horváth Miklós hadtörténésznek az ’56-os forradalomról szóló tanulmánya zárja. A könyv tartalmaz egy Budapest-térképet is, feltüntetve a forradalom fő színtereit.

Sokak szerint a XXI. századi történelemtanításban a vizualitás egyre nagyobb szerepet játszik, ma már tudományos szinten vizsgálják a képi források alkalmazhatóságát. A történészek és történelemtanárok között egyetértés van abban, hogy a képi forrásokat és a filmet egyre nagyobb mértékben be kell vonni az oktatás folyamatába. Ebben a tekintetben a történész és történelemtanár a bőség zavarával küzd az elmúlt század történelmével kapcsolatban, hiszen egyetlen más korszakból sem maradt fenn ekkora mennyiségű képanyag. Az olyan témák, mint a sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország mindennapjai, a II. világháború, a Rákosi-korszak vagy az 1956-os forradalom, különösen vizsgálhatók a képi források alapján. Természetesen fel lehet, sőt fel kell hívni a diákok figyelmét a képi források manipulálhatóságának kockázatára (például a bolsevik vezetők kiretusálásának tendenciájára a 30-as évek Szovjetuniójában), valamint ennek ellenkezőjére is, amikor például a fényképet használták némileg manipulatív módon bizonyító erejű dokumentumként (amelyre példaként hozhatjuk a kádári megtorlás folyamatát). Akárhogyan közelítünk is a témához, nyilvánvaló, hogy a képi források nélkül nem lehet sikeresen tanítani a XX. század történetét. A fotográfia előnye, hogy közelebb hozza egy letűnt kor világát, tárgyi kultúráját, öltözködését, mentalitását. Azonkívül a fotó a „legdemokratikusabb” források egyike. Hiszen a fényképezőgép lencséje a pillanatot kapja el, és nem csupán a politikai győztesek, hanem a vesztesek, valamint a politikai konfliktusoktól távol maradó egyszerű emberek örömét és bánatát is rögzíti.

A Megtalált emlékek című album tehát alkalmas lehet az oktatásban való használatra is. Hiszen 70 fényképen keresztül ismerhetjük meg az 50-es éveket jellemző öltözködést, a szovjet csapatok és a magyar forradalmárok fegyverzetét, Budapest közlekedését, a főváros jellegzetes épületeit, és egyúttal a forradalom különböző eseményeinek színtereit. A fényképeken többször feltűnik egy fiatalember (feltehetően az egyik ismeretlen fényképész), némelyiken a kedvesével együtt. Lódenkabátjukon és micisapkájukon keresztül elemezhető a korszak öltözködése. A nem fővárosi iskolákban tanuló diákokat a képek segítségével megismertethetjük a budapesti eseményekkel és ezek helytörténeti vonatkozásával (ebben a fényképsorozat előtt közölt térkép is segítséget nyújt).

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Horváth Miklós hadtörténész tanulmányával kontextusba helyezi a 70 fényképet. Részletesen olvashatunk a felkelőcsoportok ellen bevetett szovjet erők személyi és fegyverzetállományáról, miközben megtudhatjuk, hogy a szovjetek bizonyos mértékű amatörizmust mutattak a fővárosban folyó harcok során. A szovjet hadvezetést egyszerre jellemezte az elbizakodottság és a felelőtlenség, ennek jele, hogy katonáikat olyan felülről nyitott járműveken küldte a várost jól ismerő felkelőcsoportok ellen, amelyeket a népnyelv találóan „nyitott koporsóknak” nevezett.

A tanulmányt végigolvasva bárki meggyőződhet arról, hogy a budapesti felkelőcsoportok harca egyike a világtörténelem legcsodálatosabb partizán- és/vagy gerillaküzdelmének, még akkor is, ha szigorúan katonai nézőpontból vizsgáljuk a fegyveres harcot. A történelem korábbi időszakából ismerünk partizánküzdelmeket, amelyek fájó veszteséget okoztak a megszálló hadseregnek (ilyen volt például a spanyoloké 1808-ban a napóleoni hadsereg, a Tito vezette jugoszláv kommunista partizánoké a Wehrmacht ellen), de 1956-ig nem volt példa arra, hogy aránytalan erőviszonyok mellett, külső, nagyhatalmi támogatás nélkül harcoló kisszámú felkelő egyetlen nagyvároson belül sikeresen ellenálljon egy reguláris hadseregnek (természetesen itt csak az október végi napokról van szó, nem pedig a november 4-én kezdődött, Forgószél fedőnevű hadműveletről, amellyel szemben a magyar felkelőknek már nem lehetett esélye).

Sokat elárul, hogy a józsefvárosi és ferencvárosi felkelőcsoportok elleni harcokban a szovjet haderő a teljes személyi veszteség több mint egyharmadát elveszítette. Ha csak a szabályos harcokban elesetteket vesszük alapul, akkor 669 szovjet katona és két és fél ezer magyar állampolgár halt meg. A szovjet csapatok összvesztesége – halottakkal, sebesültekkel és eltűntekkel együtt – elérte a 2760 ezer főt. Horváth tanulmányában leginkább a józsefvárosi és ferencvárosi felkelőcsoportok kapnak szerepet, amit magyaráz, hogy a 70 fotó többsége ezekben a kerületekben készült. A tanulmány alapvetően a fotók történelmi, katonapolitikai és részben nemzetközi politikai hátterét hivatott megvilágítani.

Sajnos nem tudjuk, hogy az a forradalmár, aki Nyugatra szökés közben elveszítette a filmtekercseket, él-e még. Mindenesetre az ő balszerencséje – a fényképek elvesztése – a mi szerencsénk: a fényképekből olyan album született, amely méltó emléket állít a forradalomnak.

A szerző politológus

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.12.31.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.